Független Magyarság, 1933-07-09 / 153. szám

Ha tovább is renitenskedik a hercegszántói képviselőtestület, akkor feloszlatják, mondotta az alispán

Bátmonostor, Hercegszántó és Jánoshalma állandóan opponál

A vármegye kisgyűlésén Hercegszántó három érdekes üggyel szerepelt. Az egyik Andrin Józsefné óvónő felebbezése volt a képviselőtestületnek a természetbeni lakás kiutalása tárgyában hozott határozata ellen. A kisgyűlés 1932 őszén utasította a képviselőtestületet, hogy vagy utalja ki a IX. fizetési osztálynak megfelelő lakbért Andrinnénak, vagy pedig hozza rendbe és lakható állapotba a tanítónak járó természetbeni lakást, amit az óvónőnek engedett át a község. A község egyszerűen megtagadta mindkettőt azon indokolással, hogy Andrinné a férjénél lakik, akinek háza van. A kisgyűlés leirata után a képviselőtestület megvizsgáltatta az óvónői lakást s ekkor megállapították, hogy a lakás lakhatóvá tétele belekerülne 4000 pengőbe. A községnek pedig nincs pénze, főleg arra nincs, hogy 4000 pengőt kiadjon egy lakás rendbehozására. Ehelyett tehát felkeresték az óvónőt és férjét s egyezkedni akartak. Megkérdezték a férjet, mit kér azért, hogy a felesége nála lakik… Egyezség természetesen nem jött létre. Ekkor a képviselőtestület elhatározta, hogy 110 pengő költséggel rendbehozatja az óvónői lakást s rendelkezésre bocsátja. Ezt most másodszor is megfellebbezte Andrinné.

Az előadói javaslathoz hozzászólt dr. Szabovljevits Dusán alispán, aki azt mondotta: figyelmeztetik a községi képviselőtestületet, hogy ne helyezkedjék szembe a felsőbbség utasításaival s határozataival, mert feloszlatják. Egyúttal figyelmeztetik a képviselőtestületet, hogy ha perre kerül a sor és ha a község elveszti a pört, a pörköltséget azok a képviselőtestületi tagok fizetik, akik a lakbér folyósítása ellen szavaztak.

Rámutatott az alispán még arra, hogy most három község van a vármegyében, amelyek állandóan szembeszállnak a felsőbbség határozataival és pedig Hercegszántó, Bátmonostor és Jánoshalma. Ezek a községek minden állást meg akarnak szüntetni s a takarékoskodást a végtelenségig akarják végrehajtani.

Rusztek Károly kir. tanfelügyelő közölte a kisgyűléssel, hogy most kapott értesítést Hercegszántóról. A képviselőtestület úgy határozott, hogy július 1-étől kezdve hajlandó kiutalni Andrinnénak a lakbért, viszont az óvónői lakást 110 pengővel rendbehozva átadja a tanítónak. Ez a határozat abszurdum, mert ha rossz volt az óvónőnek mondotta a tanfelügyelő, akkor nem fog megfelelni a tanítónak sem.

A képviselőtestület elhatározta, hogy a Bajai Takarékpénztárnál fennálló 8000 P függőkölcsönét akként rendezi, hogy álló kölcsönné alakítja át s három év alatt visszafizeti. A kisgyűlés jóváhagyta a határozatot.

Szabó Mária Consulata szerzetes tanítónő megfelebbezte a képviselőtestületnek a tanítói illetmények ki nem utalása tárgyában hozott határozatát. Ennek az az előzménye, hogy a képviselőtestület szétválasztotta a kántortanítói állást s az avval fizetés kiegészítésként járó 28 hold földet is szétosztotta, amivel a tanító javadalma 14 holddal megrövidült. A kántori fizetés szabad megegyezés útján történik. A képviselőtestület az egyik tanítói állást megszüntette akkor, amikor a szerzetes tanerők megjelentek Hercegszántón. Felebbezés folytán a megrövidített tanítói javadalom ügye a kultuszminiszterhez került, aki kötelezte a községet az elvett 14 hold föld átadására. A kisgyűlés megsemmisítette a képviselőtestület határozatát és kötelezte az elvont illetmények fizetésére.

A kérdéshez hozzászólt Rusztek Károly tanfelügyelő, aki megfelelő felvilágosításokat adott az üggyel kapcsolatban, majd az alispán szólt hozzá a kérdéshez és végül Schweipert Tamás és Tüske Máté intéztek érdeklődő kérdéseket az előadóhoz és a tanfelügyelőhöz.