Független Magyarság, 1930-11-11 / 258. szám

Wild József visszalépett a nagybaracskai választáson.

A kerület képviselőjévé dr. Mojzes János bajai ügyvédet választották meg 1642 szavazattöbbséggel.

Wild József 1953, dr. Mojzes János 3595 szavazatot kapott.

A nagybaracskai kerületben hetekig tartó kiélezett kortézia után — s ezt az elfajult és személyi becsületbe gázoló kortéziát, amely a közigazgatási hatóságokat sem kímélte, nem mi éleztük ki — tegnap, vasárnap a legnagyobb csendben és rendben tartották meg az országgyűlési képviselő választást. A sok kísérletező s önjelölt után végül is ketten maradtak a porondon: Wild József m. kir. kormányfőtanácsos, a Margitszigeti Rt. vezérigazgatója, mint a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt jelöltje és az ellenzéki kisgazda és földmíves programmal fellépő dr. Mojzes János bajai ügyvéd.

A sors úgy hozta, hogy a nyíltszavazásos kerületben a népakarat dr. Mojzes János mellett nyilvánult meg. Dr. Mojzes Jánosnak, a fiatal 31 éves hercegszántói születésű ügyvédnek több esélye volt a megválasztásra, mint ellenfelének, mert idevaló volt a kerületbe, az egyszerű származású derék magyar emberek sorából került ki, aki népszerűségét nemcsak az Igali Lecsapoló Társulat elnöki minőségében vívta ki, amikor 12 milliárd koronás munkát hiánytalanul, fillér nélkül kiadott és elszámolt, de egyébként is kiterjedt rokonsága és a lakosság részére végzett rengeteg szívesség révén a lakosság szeretetében állott.

A választás reggel 8 órakor kezdődött az összes községekben.

Hány választó volt
a községekben?

Bátmonostoron 769, Csátalján 1230, Dávodon 938, Garán I. szavazókörben 765, a II-ban 823, összesen 1588, Hercegszántón I-ben 458, a II-ban 458, összesen 916, Katymáron I-ben 563, II-ikban 569, összesen 1132, Nagybaracskán az I-ben 569, a II-ban 278, a III-ikban Györgypusztán 134, összesen 921, vagyis összesen 7553 választó.

Csendes választás a kerületben,
izgalom Baján.

Lassan szállingóztak eleinte a választók, az autók ki és berohantak Bajáról az érdekelt községekbe, ahová mindkét párt felvonultatta a maga választást intéző vezérkarát. Wild érdekében künt volt a községekben maga a jelölt, Haller István és dr. Fitz Arthur képviselők, Hajós követségi tanácsos stb. Dr. Mojzes érdekében dr. Nagy László kecskeméti, dr. Mózes Sándor kiskőrösi és dr. Nagy János fővárosi ügyvédeken kívül ott voltak a fiatalabb bajai ügyvédek, kecskeméti és kiskundorozsmai kisgazdák stb. Amíg a községekben a legnagyobb rendben folyt a szavazás, addig Baján igen nagy volt az izgalom. Az egész város lakossága türelmetlenül várta a híreket a kerületből. Valahogyan az volt a látszat, hogy Bajáról dirigáltak mindent, ami a községekben történt. A bajai közönség a legtürelmetlenebbül csapott le minden hírre, ami kiszivárgott s amiket hivatalosan kiadtak és közöltek.

Az első jelentések.

Az első jelentések délelőtt 9 órakor futottak be.

Bátmonostoron Wild 10, Mojzes 44, Csátalján 35-60, Dávodon 12-61, Garán I. 41-20, a II. szavazókörben 22-24, Hercegszántón az I. szavazókörben 6-84. Katymáron 68-22, Nagybaracskán 96 33 szavazatot adtak le.

Délelőtt 10 órakor: Bátmonostoron Wild 39, Mojzes 172, Csátalján 94, 201, Dávodon 84, 161, Garán az I. szavazó körben 146, 92, a II. szavazókörben 80, 127, Hercegszántón 10, 355, Katymáron Wild 247, Mojzes 66, Nagybaracskán 98, 333.

Déli egy órakor: Bátmonostoron Wild 70, Mojzes 290, Csátalján 107, 466, Dávodon 108, 341, Garán az I. szavazókörben Wild 290, Mojzes 181, a II. szavazókörben Wild 185, Mojzes 259, Hercegszántón 17, 624, Katymáron 443, 95, Nagybaracskán 134, 448.

Délután 3 órakor: Katymáron Wild 614, Mojzes 159.

Délután 5 órakor: Bátmonostoron Wild 70, Mojzes 290, Csátalján Wild 136, Mojzes 558, Dávodon Wild 138, Mojzes 490, Garán az I. szavazókörben Wild 366, Mojzes 222, a II. szavazókörben Wild 267, Mojzes 341, Hercegszántón Wild 17, Mojzes 624, Katymáron Wild 639, Mojzes 170, Nagybaracskán Wild 148, Mojzes 511 szavazatot kapott.

Visszalépett a keresztény
gazdasági párt jelöltje.

Délután négy óra tájt Wild József megjelent Morvai István bátmonostori plébános választási elnöknél és bejelentette, hogy visszalép.

A választási törvény azonban úgy intézkedik, hogy miként a jelöltség elfogadását, úgy a visszalépést is közjegyzőileg hitelesített irattal kell igazolni. Wild József dr. Millassin Jenő kir. közjegyzővel állíttatta ki az erre vonatkozó írást, de evvel még nem ért véget a választás, mert időközben egy-két helyen befejeződött a szavazás s ez esetben a választási törvény szerint nem lehet visszalépni.

Záróra az egész vonalon.

Wild József visszalépése percek alatt elterjedt az összes községekben, mire a szavazatszedő küldöttségek elnökei zárórát csináltak. Este fél 6 órakor minden egyes községben teljesen befejeződött a szavazás, amely így végződött:

1. Bátmonostoron 769 összválasztó közül leszavazott 515, ebből

Wild 101
Mojzes 414,

2. Csátalján 1230 összválasztó közül leszavazott 694, ebből

Wild 136
Mojzes 558,

3. Dávodon 938 összválasztó közül leszavazott 710, ebből

Wild 155
Mojzes 555,

4. Garán az I. szavazókörben 765 szavazó közül leszavazott 633, ebből

Wild 394
Mojzes 239,

Garán a II. szavazókörben 823 választó közül leszavazott 651, ebből

Wild 295
Mojzes 356,

vagyis végeredményben Garán

Wild 689
Mojzes 595,

5. Hercegszántón az I. szavazókörben 458 szavazó közül levoksolt 371, ebből

Wild 13
Mojzes 358,

Hercegszántón a II. szavazókörben 458 választó közül leszavazott 375, ebből

Wild 15
Mojzes 360,

vagyis végeredményben Hercegszántón

Wild
28 Mojzes 718,

6. Katymáron az I. szavazókörben 563 választó közül leadta szavazatát 396, ebből

Wild 325
Mojzes 71,

Katymáron a II. szavazókörben 569 választó közül leszavazott 417, ebből

Wild 315
Mojzes 102,

vagyis végeredményben Katymáron

Wild 640
Mojzes 173 ,

7. Nagybaracskán az I. szavazókörben 569 választó közül leszavazott 442, ebből

Wild 86
Mojzes 356,

Nagybaracskán a II. szavazókörben 278 szavazó közül levoksolt 218, ebből

Wild 63
Mojzes 155,

Nagybaracskán a III. szavazókörben (Györgypusztán) 134 választó közül leszavazott 126, ebből

Wild 55
Mojzes 71,

vagyis végeredményben Nagybaracskán

Wild 204
Mojzes 582 szavazatot kapott.

A 7553 Össz-szavazóból leszavazott 5548. Ebből

Wild 1953
Mojzes 3595

szavazatot kapott.

Átadták a mandátumot.

Este 10 óráig tartott, amíg az összes községekből elvitték Nagybaracskára a választási jegyzőkönyveket. Este 10 órakor adta át Morvai István plébános, választási elnök rövid pár szavas üdvözlő beszéd kíséretében dr. Mojzes Jánosnak a mandátumot s kihirdette, hogy 1642 szótöbbséggel választották meg a nagybaracskai kerület országgyűlési képviselőjévé. A beszédre dr. Mojzes válaszolt. Azt hangsúlyozta, hogy túlteszi magát a kiélezett kortézián s minden választó képviselője akar lenni.