318. Torzók torza: Portásország avagy Pötterbing Ödön példaértékű emlékezete

318.0.1. „A Trabant ajtaja úgy csikorog, midőn utasai kiszállanak, mint ódon angliai várkastélyok súlyos tölgyfa ajtajai – éjfélkor.”
Esterházy Péter: Idő van (in: Bevezetés a szépirodalomba; Magvető, 1986)

318.0.2. Kedves hallgatóim! Nagyon úgy állt, hogy halasztanom kéne ezt a hírlevélt, szomorú családi okok torlódtak sűrű munkaügyekre, de úgy döntöttem, hogy ezzel torzóban maradt izéval mégis traktálom Önöket. Ehhöz jött volna még két-három másik topik, mondjuk az Európai nyugadíjastársadalmak kibontakozási lehetőségei a küszöbön álló nagy francia hitelválság és populista fordulat árnyékában című, valamint készülő Pötterbing Ödön-monográfiámból is közöltem volna részleteket.

Ízelítőnek: „Pötterbing Ödön egy magyar aradi vértanú, aki az akasztófa árnyékában hősies magatartásával, megalkuvást nem tűrő, ugyanakkor fanyar humorú, szelíd, jóra való, bár nem mindig könnyen megközelíthető személyiségével egy életre példát statuált a jövő felnövekvő generációinak számára.” És a többi etc.

A jövő generációi ti. felnövekvőek.

Ezt persze inkább majd az Éjjájbaböl kidurranására kellene időzíteni, addig meg már féllábon is kiguglizzuk.

Még keresek mellé egy szép Ottlik-idézetet Máraitól.

Na, de mindegy is, gyöjjön a torzó, már föl is vezettem a fönti (318.0.1.) idézettel (Szálasitól éppen semmi nem jutott eszembe), de ettől a kurva torzótól meg Karinthy-tapadásom lett, Babits-paródia, ugye: „Ó torzók torza, bőrző Dunakorzó/Ó korzók korza, őrző dunnaorzó/Mint ferde torta és megint retorta./De Afrikában fú az antipasszát/És négerek masszálnak pántlimasszát…”, jó, oké, hagyjuk, jöjjön, aminek jönnie köll.

318.1. Nem úgy van az, kérem! Hanem hogy le-e van adva a neve vagy se nincs?!

318.1.1. Még hétfőn, a Partizán Parlamentbe be nem engedése apropója kapcsán vonatkozásában ugrott be (a majom a vízbe) Esterházy – aki persze ilyen vízimajom nálam, hogy gyakran beugrik –: az Idő van (r.: Gothár) egyik (=van több is) PORTÁSORSZÁG jelenete.

318.1.2. A PORTÁSORSZÁG tkp. tag [teg] vagy micsoda, akkoriban még nem így hívták ezeket a föl-földöbött kulcsszavakat, Esterházy a Bevezetés a szépirodalomba-ban, szépirodalombában, szóval a Bevezetésben (Írók, ne adjatok ragozhatatlan címeket! – mondta Sztálin elvtárs, pedig közéjük is lövethetett volna; amivel nem állítom, persze, hogy bizonyos esetekben nem lövetett) már bevezette a tagelést tulajdonképpen, sőt a tagfelhőt, a hesteget még nem (maradj hesteg!), de megvan mi ez, mármint a PORTÁSORSZÁG: visszatérő MOTÍVUM. Szóval: PORTÁSORSZÁG.

A jelenet alaphelyzete: Halassi (főhős) munkaidején kívül (szabadságon) szeretne bejutni munkahelyére (egy gyárba), mert ott felejtett VALAMIT. Megérkezik a kapuhoz, köszön az ismerős portásnak, aki visszaköszönés helyett azonnal szolgálatba helyezi magát, fölveszi a portássapkát, bebújik a portásfülkébe, és a kis elhúzható ablakon keresztül, hivatalos hangon iratokat követel. Idézet:

318.1.3. „»Kívánok, Feri bácsi«, mondja Halassi keményen. A Portás a fejét rázza.

»Nem úgy van az, kérem – mondja teli szájjal. – Hanem hogy le-e van adva a neve vagy se nincs?!« Kevés mozdulatú férfiak. »Neve, anyja neve, szülhely, szemszám, párkáp, pirburg, főosztály, osztály, műszak…«

»Dehát én vagyok az. Én magam… Magam vagyok.«”

A továbbiakban a fegyverhasználat szabályainak maximális figyelembe vétele mellett („A fegyverhasználat a fegyvereknek személy elleni használatát jelenti…” – erről jut eszembe: Pötterbing Ödön minden esetben, a Szabadságharc sokszor véráztatta körülményei között is maximálisan szeme előtt tartotta a fegyverhasználat szabályait) western stílusú pisztolypárbaj bontakozik ki az üzemterületet anyatigrisként (western anyatigrisként, nyilván) védelmező személyzet és Halassi (főhős) között.

(Add nótám: „A főhőst tízszer eltalálják, de szerencsére csak egy horzsolás, fütyülj a csőbe, forgasd a tárt, csináljunk egy kis Amerikát!”)

318.1.4. Ezzel a pisztolypárbajjal tréfálkozott Esterházy a nyolcvanas évek derekán, dehát látjuk, PORTÁSORSZÁG – rendszerváltások ide, kormányváltások oda – él és virul; kalásza, virága nékünk terem.