Milyen egy magyar város?

Sokan emlékeznek márciusból A szavazat ára című dokumentumvideóra. Dermesztő képet festett arról, hogyan működik a korrupt önkényuralom az amúgy is szegény ország egyik legszegényebb vidékén. Szerepelt a politikai horrorban a nyírbogáti háziorvos, egyszersmind polgármester asszony. A megszólalók szerint azzal fenyegette a betegeket, hogy aki nem a Fideszre szavaz, annak nem ír fel gyógyszert, vagy kiteszik a hozzátartozóját az idősek otthonából. A Magyar Orvosi Kamara úgy vélte, a filmben elhangzottak alapján bűncselekmény és etikai vétség gyanúja miatt is vizsgálatot szükséges indítani. A doktornő viszont feljelentést tett – még a választás előtt – az akkori kormányoldal szemszögéből tökéletesen megbízható ügyészségen, mondván, hogy az egész politikai koholmány. Ámde sem erről, sem arról az eljárásról nem hallottam újabb hírt.

Akármi a peresíthető valóság, megnéztem, miféle hely az, ahol egy orvos egyáltalán ilyen hatalom birtokosa lehet. Földhözragadtabban: nincs más orvos, aki receptet tudna felírni? Nos, nincs. Ezen nem lepődtem meg, de azon igen, hogy Nyírbogát, a 2025. január 1-jei 2968 lakosával: város. Ez azt jelenti, hogy 2968 felnőttre és gyerekre jut egy háziorvos. (Hozzáteendő, hogy két szomszédos faluból a betegek valószínűleg dr. Simonné dr. Rizsák Ildikóhoz mennek végszükség esetén.) 2025-ben országos átlagban 1767 embernek van egy háziorvosa, illetve házi gyermekorvosa. Nyírbogáton az arány ennek majdnem kétszerese. Vajon az a háromezres, reménytelen szegénységben élő település, ahol a jóléti szolgáltatások ilyen belső-ázsiai színvonalúak, mitől város?

Válasz: attól, hogy a helyi fideszes országgyűlési képviselő (úgy is mint a párt választókerületi elnöke) kilobbizta. A választókerületi elnök egyébként nem volt más, mint az említett orvosnő férje és polgármesterként elődje, dr. Simon Miklós (áprilisban hajszállal, de veszített). Hogy miért volt érdemes kilobbiznia? Azért, mert a magyar rendszerben a városocska így mindkét világ előnyeit élvezhette: éppen úgy pályázhatott (és fideszes lévén, nyerhetett) a városoknak szóló, uniós finanszírozású TOP Plusz keretében (amíg le nem álltak az uniós pénzek), mint a Közös Agrárprogram csak kis lélekszámú településeknek hozzáférhető pályázatain. (Mellesleg a teljesen hazai költségvetésből fedezett Magyar Falu Program sem a jogálláshoz, hanem az ötezer alatti lélekszámhoz köti a támogatást.) Innen is, onnan is lehet pénzt szerezni.

Mivel a magyar úgynevezett „ön”-kormányzatnak semmi biztos, számottevő bevétele nincs, marad az a pénz, amit a helyi nacsalnyik a Központtól megszerez. Ennélfogva nem érdemes a kormánytöbbségtől eltérő pártállású polgármestert választani, illetve ha mégis az, akkor ajánlatos behódolnia. Egyáltalán, minek az „ön”-kormányzat, amikor lobbizni leginkább a járási párttitkár, más néven „egyéni képviselő” tud?

Így az uniós és magyar adófizetői pénzek pályázati elosztása hármas célt szolgált: 1. hogy elkészüljön valami fa- vagy betontárgy, amire alibiből mint fejlesztésre lehet hivatkozni (lomb nélküli lombkoronasétány, síksági kilátótorony, letérkövezett üres főtér); 2. hogy a helyi szavazókörök választóit szorosabban lehessen fogni, nehogy már azt higgyék, közük van a saját életük javításához; 3. hogy a politikai kegyencek, akiken a pénz átfolyik, jobban tudjanak lopni.

Melléktermékként az Orbán-rezsim a nyugati civilizáció kulcsfogalmát, mármint a várost is kiforgatta évezredes jelentéséből, mint annyi minden mást. Kit izgat?

Az idén Észtországban nyaraltunk, a csikktelen járdák, robottal ötcentisre nyírt, dús városszéli gyepek és ebédlőasztal simaságú harmadrendű utak hazájában. Ennek az országnak nincs ezeréves Szent István-i hagyománya, sőt egyetlen saját királya sem volt. Viszont a története nagyrészt a városok története, s ezt nem szégyellik, és nem tartják valamiféle eltévelyedésnek. Nem gondolják, hogy az igazi észtség (szerintem nincs is rá szavuk), amit holmi beltallinni liberó értelmiségiek fel sem foghatnak, a távoli falvakban lakozik.

A város Észtországban város, és nem csak úgy hívják. Többségében polgárok laknak benne, akik azért élnek a városban, nem máshol, mert ott jobban lehet élni – prózaian: nagyobb lehet a jövedelmük, és azt jobban el tudják költeni. Továbbá saját erejükből és tudásukból törekszenek a jobb életre, nem a központilag leosztott pénzektől remélik a helyzetük javulását.

Harmincöt évvel ezelőtt a szovjet nyomorból indultak. Ma Karcag vagy Kiskőrös méretű helyeken olyan bevásárlóközpont van, amit nálunk plázának mondanának, három-négy nemzetközi konyhájú étterem – angolul tökéletesen tudó pincérekkel – egymás szomszédságában, coworking center mellett világmárka-divatárubolt a centrumban, és tisztaság. Magyar szemnek természetellenes tisztaság és rendezettség. A polgárok vállalkoznak, mint szerte a világon minden városban, ha módjuk van rá, és igyekeznek elkerülni, hogy a munkahelyükről vagy a lakásukból kilépve undorodniuk kelljen az utcán – mert tehetnek érte. Az egységesen 22 százalék személyi jövedelemadóból (az első 700 euró adómentes) a bruttó jövedelem 10,64 százalékát az önkormányzatok kapják. Így könnyű a várost üzemeltetni, karbantartani és vonzóvá tenni. Nem kell könyörögni azért, hogy a központi állam visszacsurgasson valamit az adókból. Nem kell perelni, hogy ne rabolja el azt, ami véletlenül a városnál maradna, mert az ottani cégek aktívabbak és sikeresebbek, mint máshol. Nem kell feladatokra hivatkozva egyeztetni a központi kormányzattal. A városnak van pénze, amit arra költ, hogy az élet jobb legyen a határai között.

Tallinn lakossága 2010 és 2025 között 15 százalékkal nőtt. Budapesté 2 százalékkal csökkent (ahogy csökkent majdnem az összes megyei jogú városé is). Hallom, rávágják: persze, mert az emberek Budapestről kiköltöznek az agglomerációba. De ott van összehasonlításnak Lengyelország: Varsónak is, plusz az agglomerációjának is nőtt a lélekszáma, ahogy több más nagyvárosnak is. Magyarországon a városok nem vonzzák az embereket, mert nem töltik be a város funkcióját. A fogalom üres, vagy azok, akik polgárok lehetnének, már elfelejtették a jelentését. Ajánlom ezt azoknak a figyelmébe, akik rendszerváltásról beszélnek. Így nem fog menni.