Túlnőtt a foguk

Senkit sem szeretnék megbántani, de ami engem illet, különös kéjjel nézem a bukott kormány egészének, külön egyenként minden tagjának és valamennyi szereplőjének politikai szenvedését, aki tevékeny szerepet játszott az elmúlt tizenhat év történetében. Az egész ország volt kénytelen elviselni, amint egy alapjában véve szűk csoport – a „nemzeti elit” – hülyét csinált úgyszólván mindenkiből, még azokból is, akik valamilyen mértékben kedvezményezettjei voltak a rendszernek. Sokan ugyanis soha nem gondolták végig, milyen lehetőségeik lehettek volna, ha a vezető párt nem a saját önző és piacellenes szabályai közé szorítja a polgárokat, hanem utat nyit a vállalkozói szabadság előtt, ahol a tehetség, az önállóság és az akarat, számít, nem pedig párt­idióták és a helytartóik önkényes döntése.

Emlékeztetnék ennek a szörnyű világnak az ünnepélyes eseményére, Orbán Viktor tavaly novemberi washingtoni látogatására, ez különösen tetszik: egy csütörtöki nap reggelén indult a kormányfő vezette népes delegáció. Erről príma fotók is készültek: a mintegy száznyolcvan tagú magyar társaság bérelt Wizz Air Airbus A321XLR típusú különgéppel indult útnak. Száznyolcvan tagú volt a küldöttség, egykor Moammer al-Kadhafi líbiai államfő utazott ekkora delegációval, igaz, ő vitte kormányának tagjait és teljes létszámban a nőkből álló testőrségét. Vagy Putyin. Ami Orbán küldöttségét illeti, hozzá lojális újságíró szaktársak utaztak, nem hiszem, hogy nagyot tévedek, sokan közülük életük nagy eseményeként emlékeznek az útra. Komikus, de inkább tragikus élmény: ennyi kiszolgáló sajtómunkás együtt látványnak is elrettentő. Volt olyan kartárs, aki már a repülőgépen interjút készített Orbánnal, gondolom, még a levegőből továbbította a legfrissebb híreket, ami persze már az utazás előtt is avítt volt. Mégis, mit mondott: „Azért utazunk Washingtonba, hogy Trump elnökkel új fejezetet nyissunk a magyar–amerikai kapcsolatokban. A célunk egy stratégiai együttműködés kialakítása, amely magában foglalja az energetikai kapcsolatokat, a befektetéseket, a védelmi együttműködést és az orosz–ukrán háború utáni világról való egyeztetést.” És mit mondott visszafelé? „Új fejezetet nyitottunk a magyar–amerikai kapcsolatokban. A célunk egy stratégiai együttműködés kialakítása, amely magában foglalja az energetikai kapcsolatokat, a befektetéseket, a védelmi együttműködést és az orosz–ukrán háború utáni világról való egyeztetést.”

A keserű valóság, hogy az út a teljes eredménytelenség. Nem született se stratégiai együttműködés, se új védelmi együttműködés, tény viszont, hogy szót ejtettek az orosz–ukrán háborúról. Elmenőben Trumptól kaptak fejenként egy piros baseballsapkát.

Azóta semmi új. Megtörténtek a sajnálatos áprilisi események, ugyan miről tárgyalna Trump Orbánnal? Minden napra jut hír a korábbi időszak egy-egy obszcenitás határát súroló túlárazásáról, csalásról és a gazdasági visszaélés valamilyen változatáról. A korrupció – ami, mint Lánczi Andrástól tudható, a Fidesz legfőbb politikája – olyan mértékben uralta a társadalmat, hogy része lett mindennek: az ajtónyitástól a gombfelvarrásig. Voltaképpen az lett a kérdés, hogy meddig tarthat ez. És hogy mi lesz, ha egyszer vége lesz. Csakhogy veszélyérzet már nem volt, mert a vezető párt vezető emberei úgy gondolták, így megy ez addig, amíg világ a világ. És hittek nekik a párt második vonalában, meg még tovább, ezen gondolkodni fölösleges: ha ők nem lesznek, az a világ vége. Utánuk már nem lesz semmi, a világ velük együtt pusztul el.

Aztán mégsem. De bárhogy is, ekkorát bukni nem szoktak. Sem Európában, sem másutt a világban. Most aztán baj van, ötlet sincs.

Orbán legalább egykori haverjától, a futballista Mészöly Kálmántól tanulhatna, aki az 1969. december 3-án, Marseille-ben, a csehszlovákok ellen 4:1-re elvesztett vb-pótselejtező utáni tévéinterjúban mondta: „A mi időnk lejárt.” És valóban, a magyar futball egy korszaka véget ért, a sportvezetés szó szerint értelmezve a mondatot a Mészöly-féle csapatot le is cserélte. Ezt Orbán is végiggondolhatná. Meg még azt is, hogy kiket termelt ki ez a rendszer a másfél évtized alatt. Miféle szörnyeket, vagyonosodási rágcsálókat, akik, ha egy percig nem gazdagodnak, túlnő a foguk, és elpusztulnak.