444.hu, 2026. augusztus 28.
UJ PÉTER
312.1. Nem erre szavaztunk! Magyar Péter tönkreteszi a hazai elektronokat!
312.1.1. Megjövök szabadságról (de minek jövök meg!), erre beszart a monitorom, beszart a robogóm. Beszartam.Nem tudom, Magyar Péter Pakson mit rakott az áramba, mint Ismeretlen Elkövetők a dj. Oti-rajongók piájába (ennél a jelenségnél nem akarok most leragadni, már nem a somebody put something in my drinknél, mert az is megérne egy valamit, hanem dj. Otinál, mert azt tényleg, nagyon komolyan nem értem, pedig sok mindent láttam én már a magyar szórakoztatóiparban, könnyűzenében pláne, voltam Zámbó Jimmy-koncerten is, ismerem McHawert és Tekknő Mikit, napi szinten követem Fekete Pákó művészi munkáját, de ezzel az Otival nem tudok mit kezdeni, hogy ennyire low effort, ennyire – hát, jó jelzőt sem tudok ide, talán: – suttyó, rég lejárt, ezerszer elsütött legprosztóbb sútka ekkorát fusson…, tényleg nem értem, bár biztos pont ez a titka, valahol átbillent a valami, meg persze a Sebestyén Balázs Entertainment Empire, Balázs nagy varázsló, meg köll hagyni, mink meg apró kis Máriók neki, nem, nem szuperek, hanem a Thomas Mann-félék, ha tetszenek emlékezni, megbűvölten állunk; és akkor csak sikerült valahogy dj. Otitól, akibe eredetileg nem akartam volna belegabolyodni, eljuttatni önöket Thomas Mannig, amihez ezúton gratulálok magamnak; jó, és akkor még egy zárójel a zárójelben, ne felejtsék majd el, honnan kell folytatni, onnan, hogy Magyar Péter Pakson tönkretette az áramot, de hogy ha már Thomas Mannt szóba hoztam, hogy mondjam, mostanában Thomas Mann valahogy visszajött az életünkbe, az enyémbe tuti, és ezt nehéz lenne jó jelnek venni, ha ismertetnem kell a történelmi hátteret, már régen rossz, a weimarizálódás szakkifejezést hadd idézzem föl mégis a német autóipar romjai felé tekingetve, meg hogy a weimarizálódás vége az NSDAP 1933-as demokratikus választási győzelme lett, amelyet példátlan gazdasági, erkölcsi és kulturális fölemlekedés követett, hogy a Mi Hazánk által a Független Közmédia Testületbe jelölt Príma Primissima-díjas Lezsák-vej Adolf Hitler születésnapjára illő tisztelettel emlékező dokumentumfilmjét idézzem, még egy közbevetés, aztán befejezem, manifeszt hitleristákat azonosítottak az AFD esélyes szász-anhalti miniszterelnök-jelöltjének stábjában, ennyiből tehát Moys Zoltán médiatestületi jelölése illene a regionális trendbe, de nem távolodjunk el Thomas Manntól, mert róla illetve a Varázshegyről tök váratlanul Adam Tooze brit gazdaságtörténész, globális véleményformáló és Substack-sztár posztolt minap hosszú esszét, elég meglepő módon, mert eminens Tooze-olvasóként nem emlékszem hasonló esetre, hogy irodalomtörténeti esszézésbe bonyolódott volna, pláne műelemzésfélébe, jó, persze a kor történelmi, társadalmi, gazdasági hátterére koncertrálva, Tooze Németország-specialista egyébként is, perfekt német, az esszé persze remek, érdemes nekirugaszkodni, nem rövid, hanem hosszú, de Thomas Mann és a Mario ha már szóba jött, persze beleestem egy Mann-üregbe, amikor rágugliztam néhány részletre, mert nem tudok leszokni a kurva Google-ről, pedig ideje lenne, az is egy rakás szar, szóval akkor ráklikkoltam a magyar Wikipedia-oldalra, jó, oké, tuti kabarészám, mindig, most sem kelletett csalódni, mert azt írja a világirodalom egyik legjelentősebb alkotójának legismertebb művéről a magyar digitális kultúra zászlóskabaréja, hogy „A történet Mann személyes élményén alapul, amikor az olasz tengerpartra utazott családjával. Mussolini akkor emelkedett hatalomra; Mann ez alapján írta meg a Mario és a varázslót. A novella értelmezhető a balesetek veszélyének figyelmeztetéseként is, amelyek elkerülhetetlenek, ha az emberi akarat feladja erejét, és az ember nem képes tudatosan és önállóan dönteni.”, nem vicc, tényleg ez áll ott, ezt a szöveget valaki, aki elvileg rendelkezett azzal a szellemi kapacitással, hogy elolvassa a Mario és a varázslót, vagy legalábbis elolvasson valamit, ami a Mario és a varázslóról szólt, és megalkotta a két fenti bekezdés magyar nyelven, és remélhetőleg nem Parti Nagy Lajos vagy Karaszhorkai László volt az, erről meg az jut eszembe, hogy most halt meg a kortárs magyar Thomas Mann, Nádas Péter, és róla is illene valamit valahogy, dehát én, annak ellenére, hogy a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején elkötelezett olvasója voltam a kortárs posztmodern prózának meg a lírának is, de Nádas közelébe sosem sikerült eljutnom, próbálkoztam annak idején az Emlékiratok könyvével meg az Évkönyvvel is, de azt éreztem akkoriban, hogy ehhez még fiatal vagyok, később, amikor elég öreg lettem hozzá, már ez az egész, mármint ez a prózai világ, nem érdekelt, úgyhogy Nádastól távol éltem az életem, illetve ez is furcsa, mert Nádas valahogy mindig a közelben volt, érezni lehetett a jelenlétét úgyis, hogy nem olvastam, lépten-nyomon hivatkozták, idézték, de a művei számomra így is megközelíthetetlenek maradtak, valami végezetes inkompatibilitás lehet itten, viszont a közelmúlt híres halottai közül Tim Curry volt számomra a legközelebbi, nagyon nagy Rocky Horror Picture Show-rajongó voltam mindig – lásd még: Rocky Horror Picture Show cult following –, Tim Curry a főszereplő, de meghalt már egy másik fontos sztár is, Meat Loaf, 2022-ben, covidban, bár ez nem pontosan tisztázott, 74 éves volt, a filmben egyébként jégcsákánnyal veri agyon Curry, viszont él még Richard O’Brian, aki kitalálta és megírta az egészet, és Riff Raff szerepét játssza a filmben, mármint a Rocky Horror Picture Showban, alighanem ez a transztéma első igazán erős és sikeres popkulturális megjelenítése, bár scifisíti, földönkívülisíti magát a transzszexualitást, úgy könnyebb volt befogadni talán, O’Brian egyébként transz, vagy ahogy mondja, harmadik nemű, Meat Loaf viszont a Fight Clubban játszotta a nagy zsírmelleivel transzszerű karakternek tűnő Robert „Bob” Paulsent, és ehhez negyvenkilós mellprotézist kellett viselnie, de mindegy is, megakkor mostmár tényleg itt az ideje, hogy bezárjuk ezt a kurva zárójelet, mert én sem tudom méár hányadi hurokba bonyolódok, tehát próbáljunk meg visszatalálni dj. Otihoz, onnan a paksi atomerőművet opuszta kézzel atomokat hasító Magyar Péterhez, és a zárójel bezár, tessék:), tehát hogy ott fáradozik Magyar Péter Pakson hetek óta, éjt nappallá téve, mint Orbán az árvízi gáton annak idején, és tiszás létére személyesen mutatja a Dunának, hogyan kell emelkedni (áradjon!), időnként bemegy a reaktorba, besegít atomot hasítani, és láss csodát, ünnepel az ország, máris maximumon pörögnek a turbinák, így kell ezt csinálni, így talán még Toroczkai László se tudná, pedig biztos találna valami hitlerista nukleáris mérnököt gyorsan, sőt, nem is kell neki, a Roszatomhoz direkt vonala van, itt jegyzem meg, a Honfoglalás 2000 Egyesület szaembereit idézve, hogy a Roszatom: jó atom, de ezzel együtt az árammal történt valami, mert egy hét alatt két monitortápegységem szállt el valamiért, korábban ilyen nem volt, most dobhatok ki egy 32 collos 4k-s fasza LG-t, mert én még egy tápegységet nem veszek, így is heteim mentek el erre a kínlódásra, laptopmonitoron nyomorogni pedig irtó fárasztó, lassítja a munkát, na, úgyhogy nagy szükség volna rá, hogy a kormány illetve konkrétan Magyar Péter valahogy fogást találjon a 19 volt kimeneti feszültségű, 3,42 amperes (tessék összeszorozni: 65 watt) LG tápegységeken, vagy nem tudom, az elektronok lettek rücskösebbek, nincsenek rendesen lesorjázva, de ez így nem mehet tovább, erre nem lehet demokratikus, a társadalom legszélesebb rétegei számára is megfelelő érdekérvényesítési lehetőséget és tisztes megélhetést nyújtó rendszert építeni, ez úgy ahogy van, Orbán malmára hajtja a vizet.312.2. Helyfogyatkozás312.2.1. Jelentős veszteségként kell elkönyvelnem továbbá a Vietnami Gulyás étterem megszűnését. Az Olimpia óta nem volt ennyire stabil és fontos hely az én fejemben/szívemben/gyomromban.Ha jól átgondolom, 36 év alatt (kezdjük az időszámítást 1990-ben, az egszerűség kedvéért) alig egy-két olyan étterem volt, amit valódi helynek, helyemnek tudhattam. A valódi hely az nem csak annyi, hogy bemész, oszt eszel valamit, ami szerencsés esetben jó, hanem a hely az olyan, ahol neked dolgod van, ahol úgy érzed, helyeden vagy, ahol mindig történik valami, ha nem is túl jelentős dolog; ahová ha bemész, biztonságban érzed magad, otthonosan, bármikor, mindig van valaki, akivel beszélgethetsz; ahol átfolynak fontos információk, ahol az életed egy darabja zajlik. Huszár Krisztián étterme ilyen hely volt Budapesten.312.2.2. A MÁK bisztró óta követtem Huszár pályáját, és nem sok olyan séf van, akit érdemes követni. Hatalmas tehetség volt, de túl impulzív, túl vad, túl fegyelmezetlen ahhoz, hogy igazi nagy konyhán megmaradjon, mindig gyorsan összerúgta a port tulajdonosokkal, munkaadókkal, kollégákkal, vendégekkel, a MÁK után kísérletezett mindenfélével, és egyébként csodálatos dolgokat csinált időnként péládul a Zóna étteremben is, máig megkönnyezem gyümölcsleveseinek emlékét (paradicsomvíz, görögdinnye, málna….), útkeresésében végig követte, terelgette, noszogatta Molnár B. Tamás, és valahogy a kifinomultabb modern, európai bisztrós vonalról tartott Ázsia, Vietnam és Japán, és a kifőzdésebb, utcaibb, rusztikusabb stílus felé. A Beszálló nevű Madách téri büfében már elkezdte a vietnámi levesezést, közben volt még a Fáma, mint nagyéttermes kísérlet, aztán egy egyszemélyes büfé, egy indukciós főzőlappal a Margit körúton, az Átrium mellett, a Szirom. Akkor már közelbe került, nem mintha nem jártam volna a messzebbi helyeire is rendszeresen, de mivel a 444 szerkesztősége közel tíz éven át a Margit körúton volt, az egy négyzetméteres Szirom büfével egy villamosmegállónyi távolságra került. Aztán beköltözött a Frankel Leóba, ami már tényleg egy sarok volt a szerkesztőségtől, és addigra már teljesen belaktuk a környéket, a legsúlyosabb szarok, pánikok idején (és volt elég Orbán alatt, inkább az volt a ritkább, hogy egy negyedévben ne jöjjön újabb súlyos, egzisztenciális fenyegetés), ha kiléptem a körútra, és befordultam a Török utcán Ryanhez a Barakóba (később Danihoz a Kazettába) egy kávéra, biztos volt néhány barát, drukker, olvasó, ismerős, szomszéd, az utca valamelyik ismert arca, vagy ült valaki Bem mozi előtt, környékbeli ismerős, átsétáltam a Frankel Leóba, ott voltak a sarkon, a szuterénben a lányok, szemben KicsiZso, vele is meg kellett tárgyalni a világ dolgait, aztán a Gusto meg a salvadori társkávézójuk, 2020-ban megnyitott Huszár Krisztián a Vietnámi Gulyással, és odaköltözött évek óta fix teaboltom, a Flying Bird is, szóval, ha így végigsétáltam, akkor egy normális városban éreztem magam, derék szomszédokkal, normális emberekkel, fasza helyekkel, élhető, polgári városban, nem pedig egy frusztrált, idegbeteg, ellenséges, mindenre és mindenkire, de főleg saját magára acsarkodó kelet-európai országban.312.2.3. Huszárhoz benéztem mindig, legalább havonta, azután is, hogy elköltöztünk a Margitról, akkor is, ha nem ettem, beszéltünk pár szót, ki mit csinál, ki hogy van, mi a stájsz, hogy ityeg a fityeg. Közben a levese már országos hírű lett, bár szerintem annyira ment – és vitte saját közönsége – a minél harsányabb, minél radikálisabb irányba, annyira karakteres, kemény, rusztikus ízeket akart, hogy az már kicsit sok is volt, nekem jobban tetszett, amikor kifinomultabb, elegénsabb konyhát csinált. (Nagyon tud azt is.) De a siker őt igazolta. Az emberek jöttek. A leves sztár lett, de időre időre kitalált valamit még, hogy magát is szórakoztassa, hogy most fagyit csinál, rizs alapon, Carpigiani gépben, most meg szusit, mondjuk, „kérsz szusit?”, előrántott egy óriási janagibát (sirogami – fehér szénacél – nyilván), szétcsapott egy szaiblingszerűséget, és már tolta is nekem a fél kilónyi nyers filét egy kis rizzsel összegyúrva.312.2.4. Az utóbbi hónapokban már látszott, hogy valami nem stimmel. A covid óta egyre érezhetőbben legatyásodott az ország, látványosan csökkent az éttermi forgalom, az árak meg mentek az egekbe. Elhagyta a szakmát a Vietnámi Gulyás egyik alapembere, a szótlan zseni, Mogyorósi Gábor, elment inkább villamost vezetni, biztos pénz, nem kevesebb, mint a konyhán, és nincs idegbaj, kiszámítható. Pedig korszakos szakács volt ő is, a Lacikonyhás mesterleves-variációi és ázsiaias, fúziós menüi máig emlékezetesek.Aztán augusztus közepén, amikor éppen nyaraltam, becsődölt a Vietnámi Gulyás. Egy napon belül háman hívtak föl, írtak, kérdezgettek, mi történt. De mindegy, hogy mi történt. Egy korszak lezárult. Elveszített magából egy darabot a város. Fontos darabot. Egy helyet. IGAZI helyet.
312.3. Bakpakk312.3.1. Készítünk filmet. Fölszólítom Önöket, hogy támogassák!