Kormányozni, azt tudnak

Pakson szorgosan duruzsolnak a turbinák, az elektronok vidáman csipogják egymásnak: áradunk! Túl vagyunk a válságon, fenékküszöbünk erotikusan domborul. Áramszünet nem volt egy percig sem. Úgy tűnik, nem kizárólag Orbán Viktor képes az országot kormányozni. Ez fontos lecke.

Ez volt ugyanis az adu ász. Hogy nélküle összeomlik itt minden, ő a Kárpát-medence Atlasza. Emberarcúék elismerték esetleg kamerán kívül, hogy lop, csal és hazudik, de rögtön rámutattak veleszületett zsenialitására, kivételes képességeire, és hogy ez az egy legény van a gáton, más egyszerűen nem képes átvenni ezt a munkát. Jó, jó, ocsmány a Fidesz, de kormányozni, azt tudnak.

Próbáltuk ilyenkor felvetni, hogy Európa többi állama is elketyeg valahogy, pedig nekik nincs Orbán Viktoruk, de ekkora labdamenetekhez az emberarcúaknak nem volt idegük. A Fidesz és szavazói axiómának tekintették, hogy egyvalakinek van jogosítványa az országot vezetni. Ez egyébként azt is megakadályozta, hogy párton belül felmerüljön az utódlás kérdése.

És most látjuk mind, hogy nem kell ehhez Orbán. Az se baj, ha nincs az országban. Magyarországra ráomlott pár évtized hanyagsága, a klímaváltozást tagadó, fafejű suttyóság öröksége, és az aszály valósága. Reális veszély volt, hogy elveszítjük a legnagyobb erőművünket, és aztán nem veszítettük el. Megszületett a megoldás, elkezdődött a rohammunka, és sikerrel zárult.

És természetesen valóságshow is lett belőle. Magyar Péter a gazda szemével hizlalta a fenékküszöböt, óvó pillantásai kísérték a helikoptereket és dömpereket, és nem szégyellte ezt meg is mutatni. Ebben nincs cezúra: ha gond van a vízzel, akkor a politikus gumicsizmában caplat ki a gátra, és megmutatja, hogy ott van. Ami változott, az a miniszterelnök hangneme. Úgy beszélt turbinákról és megawattokról, mintha felnőttekhez szólna, akiknek nem kell mumust meg hétfejű brüsszelt mutogatni, hogy figyeljenek. Érdekes kísérlet – és egyelőre ez is működött.

Sikerült ezenkívül közüggyé tenni a válságot. A recept régóta működik: nehéz időkben kérj valami apró áldozatot a néptől. Ettől egyrészt nem érzik majd tehetetlennek magukat, másrészt felfogják, hogy tényleg baj van, és a baj közös. Igazán nem volt nagy vállalás a mosást átütemezni, de százezrek vagy milliók érezhették úgy, hogy részük van a megoldásban. És most együtt örülhetnek annak a rakás kőnek a Duna medrében.

És végül: az egész építkezésből tudomásunk szerint nem lopott senki semmit. Sőt. A közismert tolvajok pironkodva ajánlottak fel némi sittet a bányáikból. Nem nehéz elképzelni, hogyan ment volna ez a Fidesszel: Orbán papa szállítja a követ, és platinaként árazza, fővállalkozó Mészáros Lőrinc, a költség pedig megközelíti a Hoover-gátét. Láttuk a Covid idején, ahogy gombamód nőnek ki a lélegeztetőgép-importőr cégecskék Szijjártó és Takács Péter környékén, aztán hogyan szívódnak fel. Nem felejtettük el, még számolunk.

Valahogy úgy vagyunk, mint a szocializmus végén az első nyugati utazásokon: szájtátva csodálkozunk a gyorséttermen, ahol nem gyűlölik a vendéget, mosolyognak, és nem mócsingot tesznek a tányérra. Így is lehet? De akkor mi eddig miért ettünk mócsingot?

Kínos vonaglás a Fidesz osztályrésze. Valahogy támadni kéne, mert azt mégsem mondhatják, hogy nélkülük is van élet. Rákezdik ezért, hogy már sokkal előbb kellett volna lépni, hiszen a klímaváltozás nem most kezdődött… hanem amikor ők voltak kormányon. A mondatot sem tudják befejezni a koppanás előtt. Semmit számon nem kérhetnek a három hónapos új kormányon. Már csak fogyatkozó saját médiájukban kuruttyolhatnak, anélkül hogy az arcukba tolnák Lázár János őszinte vallomását, miszerint a víz ügyében ők bizony egyáltalán nem léptek semmit, mert hülyék és alkalmatlanok voltak. Mély­ségesen frusztrálja őket a siker és a szembe­sülés azzal, hogy rohadtul megvagyunk nélkülük. Hogy semmi szükség rájuk. Hogy az ő mulasztásaik és tévedéseik kijavítása folyik, amihez ők nem kellenek.

Még az ellenzéki szavazók között is sokan voltak, akik szorongtak, merthogy Orbánnál van a tapasztalat és a rutin, és járt utat ásunk fel járatlanért. Ennek vége van, a mítosz összedőlt.

És jönnek az új problémák egymást taszigálva, ahogy az elektronok a dróton. A közmédia körüli kínos tévedések, Paks II. kérdése, az akkugyárak jövője, az elszámoltatás, Ukrajna, az új költségvetés, a rezsicsökkentés és az adópolitika újragondolása. Rövid a babérok szavatossága, és az ak­­tuális gond mindig felülírja a múlt sikereit.

Egyik ügyben sem reális, hogy visszasírjuk a Fideszt. Az ő megoldásaikat ismerjük: évtizedes terheket hoztak, százmilliárdos lopásokat és még súlyosabb károkat. Pont ebben rejlik a veszély. Más referenciapontot kell találnunk ahhoz, hogy a kormány teljesítményét értékeljük. Mert ha csak annyi lesz az elvárás, hogy a Fidesznél jobb legyen, az még mindig elég alacsony. Hogy miképpen lehet feljebb emelni a lécet, azt ma még nem tudjuk, de az biztos, hogy a szabad nyilvánosság kelleni fog hozzá. Itt leszünk.