444.hu, 2026. augusztus 14.
UJ PÉTER
310.0.1. Megelőzőleges (308–9.5.1.) vészharangozásommal szöges ellentétben, mintegy 360 fokos fordulattal, a kedvezőtlen körülmények ellenére időben és a szokottnál is (ha lehetséges egyáltalán) magasabb színvonalon kerül Önök elé az Önök hétről hétre irányadó, párját ritkító hírlevele. Engedjék meg, hogy meghajoljak saját morális szilárdságom és szakmai integritásom előtt.
310.1. A világtörténelem leghülyébb kérdése
310.1.1. Augusztus közepe táján, valami ösmerős, kollega, rokon: „És? Szigetre mész?”
2005-ig a válasz, minden évben, mindig ugyanolyan ideges, indignált (-nálódott), passzív-agresszív, kiabált „Persze!”, hozzágondolva, hozzáhangsúlyozva, hogy micsoda hülye kérdés ez, hogyne mennék, akinek csöpp esze van, megy.
2005 óta – a kérdés ugyanúgy jön, menetrendszerű – a válasz, ugyanolyan idegesen, sértődötten: „Dehogy megyek!” Hozzágondolva: értelmes ember mit keresne a Szigeten?
Házunk előtt két indign állt.
310.2. Galaxybrain-szupernóva
310.2.1. A hatalom sokkolóan gyors és meglepő elvesztése után csak perceket kelletett várni, hogy szupernóvá robbanjon az orbánista galaxy brain: na, ha itten bennünket választásokon el lehetett zavarni, akkor ugye, lám, mégiscsak demokrácia volt, a legdemokratikusabb demokrácia, csak ezek a sorosista-kommunista hazaáruló poloskák (akik demokratikusan győztek), diktatúráztak szakmányba alaptalan!
Kikezdhetetlen érvelés. Az olyan tőről metszett demokráciák sorsa igazolja, mint a Kádár-rendszeré, a Franco-rendszeré, Salazar-, Brezsnyev- és a többi és a többi.
Ennél is tovább merészkedett aztán a szupernóvarobbanás után visszamaradt fehér törpe brain: hogyaszongya (a Latorczai Csaba), hogy hát mivel a Fidesznek láthatóan nem maradt semmi médiája, pillanatok alatt széjjel esett Kesma, MészárosWorks, MCC, IMMC, ACDC, ezért az nyilvánvaló hazugság, hogy ők az emútt 16 év alatt bármit is loptak volna, hiszen, ha loptak volna, akkor most lenne pénz pártsajtóra. Badabumm!
(Jó, hát oké, Latorczai Csabának sokmindent el lehet nézni azért, eleve hátrányos helyzetű, ott a családi Orbán-mamelukhagyomány, és náluk már az első politikus generáció is csak másodvonalas volt, Csabánál meg már kiszámolni is nehéz, ötödvonal, talán, megyekettő, kispad vége, ötvenévesen hívták föl az ifiből (Haló! Latorczai-lakás?), amikor már a több rostán, gondosan kontraszelektált orbánista szavazombik három-négy teljes sorát le kellett cserélni, és már azoknak kell tartani a frontot, amíg a főnök önfeldeten felesezget, akiktől az is szép, ha megtalálják a frakciójukat. Ez Latorczai esetében nem is olyan egyszerű.)
Viszont ezen a ponton már várhatjuk a feketelyukbrain hangos összeomlását (titkos jelöltem: Kövér László), azzal az állítással, hogy a kormányváltás ténye igazolta, miszerint az emút tizenhat évben tulajdonképpen nem is az Orbán-párt kormányozott, hanem hatalmon maradt a gyurcsányi, sorosista, globalista mélyállam.
Nem viccelek.
310.3. Nekem negyven
310.3.1. Landolt a július-augusztusi Jelenkor a szerkesztőségben, kallódik az előtéri dohányzóasztalon, ahol a többi print. Az előtérben persze már régen tilos dohányozni. Az asztalnak is. Zóasztal.
Kiszúrom rögtön, a Jelenkort, mármint, nem nagy kunszt, működik a láthatósági dizájn, vakító sárga karton, hogy megtalálják a muslicák is, rajta barna címbetűk, nekem lehetne zöld is vagy piros, már óvodában is zöld kéreggel és barna lombbal rajzoltam a fákat.
Megnyugtató ez az old school folyóiratforma. Nem idegesít, ki merem mondani. Pedig szinte minden idegesít ma már. Maga a tárgy jó, a tapintás, az anyag, a textúra, a durva karton, a vastagság, a tömörség, hogy masszív, de nem reménytelen, nem demotiválóan vastag. És a tökéletes felhasználói felület: hogy a címlap a tartalomjegyzék. Nincs helypazarlás. Nincs zsákbamacska. (Se macska, se zsák.)
310.3.2. És a címlapon apró betűkkel (mert létezik az a tipográfia, amiben az apró betűk is feltűnők, az apróbetűzés is kiemel): Garaczi László hetvenéves. Ezek hülyék. Garaczi? Garaczilaci? LaciKA? Tizenhét!
Ha Garaczi hetven volna, akkor én meg majdnem hatvan. (Mégsem evett meg a batman.)
Hogy tellik az idő! (Elmúltam már főszerkesztő…)
Negyven éve sincs, hogy megvettem az első Garaczimat. (JAK-füzetek? Azt hiszem. Az okker karton! Az anyag!)
310.3.3. És a Jelenkorból, Garaczihetven, nyílt is a lemúrüreg nyomban, azon kaptam magam, hogy hírlevélírás, böcsületes orbánozás, bakázás, hszicsinpinpong helyett a Digitális Irodalmi Akadémiát klikkelgetem (na ez viszont kurva idegesítő, ostoba felület), Tartsd a szemed a kígyón!, Nincs alvás, Mintha élnél, Arc és hátraarc, Pompásan buszozunk és tovább.
Lemúrnak születni kell, paraszt meg nő, mint a gaz.
310.3.4. „Be vagyok tépve, adjatok egy vödröt, és nem tudom, mit csinálok.
A vödrömet akarom, a vödröt.
Megvagy, vödör.
Szia, vödricsek, elmondom hét álmomat. (Közben a nő, ez a tényfékező bájhenger, a szemembe reflektoroz, és csacsog szüntelen.)
Tudd meg, vödör, az igazat.
Hétfő: föld alatt síelek, vakonddal a számban.
Kedd: plafonba temetkezünk.
Szerda: Isten a jégesőt egy hatalmas jégkockában dobja le a földre, és a fölkelő nap első sugara középen átégeti.
Csütörtök: hegynyi magas hullámok, szakadéknyi hullámvölgyek között csúszkál lélekvesztőnk.
Péntek: erőltetett menet a piramison.
Szombat: gumimatracon repülök, rám szólnak, hogy veszélyes.
Vasárnap: nem, a vasárnapot nem adom.
Vertikális álomterek, mondja a vödör okosan.”
A Garaczi-mondat: szavak kicsiny, sokkolni kész halmaza. Jó szavak. Mindenkihez van egy jó szava. Ostorcsapásszerű szintagma.
Nem oldódik a drámai feszültség.
Máskor – a mondat – majdnem tő. Szinte banális. Egyszerű, mint a százas szeg. Ezért üt. Aha, éppen az benne a csavar!
A Garaczi-mondat önfarkába harapó gömbvillám.
És milyen mély, kelet-eu derű! Vagy pofátlan, flegma poén. Ergyaság. Az ember el-elmosolyodik. De közben belül zokog. Hullanak a könnyei, mint a záporeső. Ott belül, az ember a saját hasüregében tombol, üvölt, átkozódik, két ököllel veri önnön hasfalát, miközben bőg, mint egy lemúr: Garaczi, te álnok varangy!
310.3.5. Negyven kibaszott évem van ebben a Garacziban. „Mit képzel ez?” (És az írói képzelet, e szárnyaló – már ha éppen nem -szegett – lemúr…)
310.3.6. „Hajnalkamagért indultam, de az utca tarka forgataga elcsábított.” (Mesél majd az utókor doktor Gubóról.)
Mocskos anyagiak. (Rossz maszlag!)
Nem állítom, hogy be tudnám lőni Garaczi világirodalmi hogyishívjákját, írói vénáját. (Van neki már egy rekaméja, az garnitúra.) Még kevésbé állítom, hogy ő volna új idők új William S. Burroughsa (bár: a nem szavahihető narrátor…), vagy hogy ő volna a magyar Csáth Géza (Gázát írtam, javítom) vagy a Stollár Béla utca válasza Thomas De Quincey-re… De azért mákja: van. Volt.
Sőt, Garaczi a magyar irodalom Lemmyje, akkor már. Lemmyja. Egy Lemmy vallomásai. Nincs alvás ‘Til Hammersmith!
(Mindenre elszánt, elpusztíthatatlan, impregnálódott vegyi vacogó. Kapcsold a tizedik sebességet, a szpíd az élet, a szpíd az élet!)
„Egy hete ribizlilikőrön éltünk.”
310.3.7. David Lynch is gyakran eszeme jut Garacziról és vice versa. A hangulat. (Szóvicc.)
Ezzel nem megyünk semmire.
NO PASARAN és NO FUTRINKA. (No Pasarét.)
310.3.8. A nagy munkabírású Garaczi jelentős irodalmi (próza- és drámaírói, költői) munkássága mellett a kilencvenes évek legjelentősebb, sajtótörténeti glossza/tárcasorozatával rukkolt elő a Magyar Narancs hasábjain, Para-Kovács Imre álnéven, továbbá (kisvártatva) a magyar punk legvulgárbrutálabb dalszövegeit is megírta Barcs Miklós álnéven a Flash zenekarnak. Árpi, anyád hogy van?
Különböző álnéveken számtalan világsikereket aratott, amerre a szem ellát. Megírta a Meteo című filmet, a Rambó kettőt és a Csillagok háborúját (1., 4., 21.), ötletéből készült 1982-ben a Hitler az Úttörőáruházban című vidám ifjúsági krimisorozat.
310.3.9. „Egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
Garaczi
Laczi.”
Garaczi nélkül sosem tudtam volna meg, kicsoda Harras Rudolf.
Nem volna nélküle Mikszáth Kálmán tér, nem lett volna nélküle Zanzibár, Bolsevita, Big Mambo, 1990 se lett volna, se ‘91, nem volna Szemere–Balaton–Honvéd–Markó utcai Bermuda-négyszög, ahová, ha elvetődöm, hallom a házból fölsikoltani a lecsúzlizott lignimpexes nőcit; horrorrokkantak, vadállati nénik és kretén bácsik, faros Ikarusz sem volhatnának, nem volna Dunga, aki győzött, PVC Lady a Pecsában.
Kell-e mondani: én magam sem volnák Garaczi nélkül, negyven éve. Pedig elmúltam már főszerkesztő.
Lemúr! Fizetek!