Élet és Irodalom,
LXX. évfolyam, 31. szám, 2026. július 31.
KOVÁCS ZOLTÁN
A hetvenes években, ahogy abban az időben szokás volt, mondhatni, az újságíró pálya kikerülhetetlen lépcsőfoka, üzemi lapnál kezdtem dolgozni. A fővárosban negyven-ötven ilyen lapot működtetett a Hírlapkiadó. Volt lapja a harisnyagyártól a magasépítőkön keresztül az aszfaltozókon át a Csepel Művekig, és mint minden az életben, volt ezek között rossz is, jó is. Ahol én dolgoztam, a Volán lapjánál, volt például sakkrovat, szerkesztője Bilek István nemzetközi nagymester. Háromszor jutott be az akkori sakkvilág elitjébe, a zónaközi döntőbe, 1978-ban a magyar férfi olimpiai sakkcsapat szekundánsa. Akkor, amikor Buenos Airesben a férfi csapatunk olimpiai bajnokságot nyert. 1978–82 között az országos válogatott szakvezetője. Mindig csodáltam, amikor a pályája csúcsán lévő Bilek hétfőnként megjelent a szerkesztőségben, és 11 órakor, lapzártakor letette két-három oldalas játszmaelemzését, szerdánként pedig, ha tehette, bejött a Szikra Nyomda második emeleti szedőtermébe, ellenőrizte, rendben tördelték-e a cikkét. El tudom képzelni, milyen keserves szenvedést okozhattam neki, valahányszor egy-egy partira kértem, én ugyanis járási bajnokságban vittem a legmagasabbra: általános iskolások között lettem egyszer Seregélyesen harmadik. Többször is váltottunk partit, nyilván semmi esélyem nem volt, de élményt jelentettek ezek a játszmák. Gyakran szellemesen kommentálta lépéseit meg az állást: igaz, az is lehet, hogy csak én éreztem annak. Egyikre különösen emlékszem: sokáig gondolkodtam már, semmi jó nem jutott eszembe. Ő meg, gondolom, unta az egészet. Fölnézett és arra biztatott: ha időzavarban vagy, lépj egy aktívat. Olyan komolyan mondta, hogy megmaradt bennem, bár akkor ott továbbra sem volt értelmes ötletem, aktív még kevésbé. Viszont a gondolat a tartalma, iránya és dinamikája miatt sokszor eszembe jutott.
A napokban főleg, amikor a történet egyik szereplője ugyancsak híres sakkos, sőt, mindent egybevetve sokkal nagyobb alakja a világ egyetemes sakkéletének, mint Bilek. Az államfőjelölésről van szó. A miniszterelnök Polgár Juditot kérte fel, és ez egyáltalán nem volt értelmetlen és indokolatlan, de ma már nyilvánvalóan mindent lesöpört Magyar Péter túlzott aktivitása. Ennek következményeként a jelölés kudarcba torkollt, és gyakorlatilag az összes szereplő vesztesen került ki a történetből: a kormányfő, a jelölt meg a jelölők, és valószínűsíthetően az ügy maga, amennyiben további potenciális elnökjelöltek már jelezték, hogy korábbi lelkesültségük szerényebb. Máig érthetetlen, mi lehetett olyan sürgős.
Nem a legutóbbi párttámogatási felmérések intik Magyart önmérsékletre, ezek fontos, de nem drámai fejlemények. Az azonban tény, hogy a mostani kormányzás nem olyan lesz, mint az elmúlt tizenhat évben volt. Míg Orbán mögött katonás fegyelemmel takart föl a parlament kétharmada, erről a mostani kétharmadról ilyen bizonyosság – hála istennek – nincsen. A parlament ugyanis nem katonai szervezet, hanem, talán egyszer megérjük, a „dolgozó nép okos gyülekezete”. Ahol a politikai vitáknak, a rossz politikai döntéseknek következményük lesz. Tizenhat évig ilyenre nem került sor, a kormány és a kormányfő döntéseinek következménye nem volt, közéleti ellenőrzés nem volt: lehetett évekig mellébeszélni az oroszok nyilvánvaló agressziójáról, a svédeknek arról magyarázni, hogy Magyarország több tiszteletet érdemel, és keresztbe tenni az unió politikájának, elárulni a szövetségeseket. Orbán úgy gondolta, hogy megtehet bármit, beszélhet összevissza, előbb-utóbb minden „kiforogja magát”. Ez most valószínűsíthetően nem így történik majd: aktívnak kell maradni, ez biztos, de közben jó, ha hideg marad a fej. Ez a többség most erős, de csakis akkor marad az, ha nem parlamenti kelléknek használják. Azt a kormányfő nem gondolhatta komolyan, hogy egyik napon sikerül leváltani a korábbi elnököt, éjszaka összeütni valamilyen közéleti szándékot kifejező nyilatkozatot – ismerve az aláírók többségét, aligha hiszem, hogy a kormányfő keze alá dolgoztak volna –, majd a kormányfő a Sulyok Tamás eltávolítását követő napon erős legitimációt érezve bejelenti abbéli szándékát, ki legyen az utód.
Azért, józan mértéktartás. A váratlan húzásnak számos előnye mellett van egy nagy veszélye, történetesen az, hogy rossz is lehet. Nincs előzetes ellenpróbája, nincs kontroll. A Tisza előnye most tetemes, a Fidesz romokban, Orbán Viktor romokban, az egész tusványosi jelenlét púp volt a hátán. Magyar Péter pedig egy pillanatra elhitte, hogy mindent megtehet, pedig dehogy.