Haladjon tovább, egyenesen

A választás után megroggyant jobboldal úgy várta Tusnádfürdőt, mint zsidók a Messiást. Úgy is jártak vele. Messiás helyett Zebedeus jött a szolgájával, és azt fejtegette, hogy hová lettek a dolgok, az a kis raffiakötő állvány, meg a többi bigyó, amit apáik tettek oda este nyolc körül. Kezdek együttérezni a szegény elárvult fideszesekkel – és alighanem ugyanezt éli át az ország. Intő jel, amivel számolni érdemes.

Hiába a megmaradt udvaroncok magyarázkodása, hogy ez igenis megerősítés volt meg morális támasz. Semmilyen cselekvési tervről nem esett szó, és nincs is hozzá se paripa, se fegyver. A közröhejbe fulladt digitális polgári körök után újabb klubokat indítani halott ötlet, így nincs mit kínálni a vert hadnak. Valamiféle ellenálló mozgalomról esik szó, elvontan, elméletben, de egy levelezőlista sincs hozzá. A győzelmi terv pedig az, hogy egy kis dombra lecsücsülünk, és várjuk, hátha az új kormány elrontja. Mégpedig annyira elrontja, hogy ahhoz képest mi jobbnak látszunk majd.

De hát nem lehet egy év alatt utolérni azt a rothadást, amit a Fidesz 16 év alatt hozott össze. Még ha direkt a nemzetrontás volna a program, akkor se. A sült galamb még ki sem kelt a tojásból. A sült galamb ma még jól táplált velociraptor. Ugyanakkor elhangzik, hogy ebben a kapkodó ücsörgésben, amíg az ellenfél hibájára várnak, egyszerűen nincs idő önvizsgálatra. Elvonná az energiát a tétlen pihegéstől. Meg aztán kellemetlen is volna. Akár újraolvasni a tavaly nyári beszédet.

Ebből aligha lesz énekes halott. Sima, csendes halott lesz belőle.

A közvélemény azonban, ha meg nem is fordult, szintén leült a hegytetőn, és hetven százalék környékén, a ritka levegőből letekintve elnézően figyeli odalent a vonaglást. Ezt a gyorstüzelő elemzők az elhibázott elnökjelölésnek tulajdonítják. Ami viszont nehezen magyarázza a Fidesz enyhe erősödését. És egyáltalán: mióta életbe vágó kérdés a köztársasági elnök?

Lehet, hogy nem a napi eseményeken múlik ez. Hanem például azon, hogy múlik a harag. Egy széttaposott tengerimalacként nyüszögő pártot nehezebb már úgy gyűlölni, mint a frissen elzavart teljhatalmat. Eközben a kormánypárt változatlan tempóban püföli a Fideszt, míg a választók közül egyre többen felejtik el, mivel is érdemelte ki.

Ráadásul a most folyamatban lévő ügyek nem igazán alkalmasak arra, hogy a bűnösség képzetét helyreállítsák. A Nemzeti Kulturális Alap ügye a gyanú szerint hűtlen kezelés, plusz választási csalás – de az érintettek nem nagyvadak, a választási trükközést pedig megszoktuk. Az aranykonvoj hasonló turpisság, de egy Kuznyecov nevű ukrán sanyargatása megint csak nem az a botránykő, amitől begurul a nép.

Az emlékeztető oltást azok az eljárások hozhatják el, amelyek olyan tolvajokról szólnak, akik maguknak loptak. A kampánnyá konvertált közpénzt és törvénytelenséget a saját szavazóik egyenesen helyeslik, a többség pedig legalábbis érti, hogy nagyon szerettek volna nyerni. A jachttá, vadászkastéllyá, sportautóvá és görög villává változott közvagyon védhetetlen. A százmilliós táskára ellopott pénz jóval nagyobb botrány, mint a presztízsberuházásra vagy plakátra fordított milliárdok. Ezek az ügyek ültethetik vissza a Fideszt a vádlottak padjára a mártírszerepből. Ezek tehetik újra indokolttá a megvetést, ezek oltják ki a sajnálatot. Sőt, ezek feszítik már most is belülről a bukott pártot. A kövér kullancsok, amiket a legjámborabb polgár is gondolkodás nélkül öngyújtóval végez ki.

És ezekhez mérhetők majd a későbbi hibák, amelyekre annyira várnak. Nem mintha nem lenne konkrétan törvénybe foglalt bűncselekmény mindaz, ami most címlapokon van, de a népmesei logika bennük nehezen követhető. A luxuséletre költött, lopott százmilliárdok viszont érthetők mindenkinek. Ahogy a büntetés is. A Matolcsy család története tipikusan ilyen. És az Orbán családé is. Helyben pedig a lombkoronasétányok, a diákszállóként elszámolt kúriák.

Sokan verik az asztalt, hogy ők már áprilisban megrendelték a bilincset és a rácsot, és még mindig nem hozta a pincér. Az ő csalódottságuk többet számíthat a mai közhangulatban, mint hogy ki lesz végül a köztársasági elnök. Valószínűleg tudják, hogy ezekben az ügyekben a kapkodás életveszélyes lehet, de közben látták saját szemükkel nemcsak a lopást, hanem a tizenkét hengeres gyümölcseit is.

És ha az elszámoltatás elmarad, az nemcsak kudarc, de baljós recept is minden hatalomnak. Akkor a mese tanulsága az, hogy a török szultán hazavitte a gyémánt félkrajcárt, és köszöni szépen, jól járt. Megéri lopni.

Megsajnáltuk a Fideszt egy kicsit, négy százalék erejéig, mert olyan kis nyomorultak, és mert a krimi katartikus vége várat magára. Építeni erre ők nem tudnak: sajnálni a gyengét és az elesettet lehet. De ha a bűnösségük tudata, a tavaszi düh elenyészik, az a kormánypárt legfontosabb mandátumát teszi semmissé. Takarodjanak és bűnhődjenek – ez volt a küldetés áprilisban. Eltakarodtak, és ezen kívül semmi bajuk. Lassan elfelejti az ország, miért is kellett takarodniuk. Állnak még a paloták.