444.hu, 2026. július 24.
UJ PÉTER
307.0.1. Heló-haló kedves vagány, lelazult olvasók, újra itten van az önök, sőt Önök utánozhatatlanul pótolhatatlan, maradéktalanul minden igényt kielégítő hírlevele, amelyet én állítok elő csakis Önöknek, szívem minden melegével, merő önzetlenségből, szinte a hülyeséggel határos, őszinte, érdek nélküli, emberi humánummal és humanitárius emberséggel vegyes filantróp jóságból, erről jut eszembe, hogy legyenek szívesek előfizetni, bár, ha jobban belegondolok, marhaság Önöket erre bíztatnom, hiszen Önök már előfizetők, mi több, a jobbik fajtából, amihez ezúton is szívből gratulálok, továbbá javasolnám akkor, hogy vásároljanak további előfizetéseket, családtagoknak, távolabbi rokonoknak, kutyának, macskának, a köcsög szomszédnak, boldognak-boldogtalannak. (Mintha nem lenne holnap. Szpojler: nincs.)
Mai hírlevelünkből tehát még a szokásosnál is jobban meg fogják tudni (óhatatlanul), minden kétséget kizáróan, hogy hol lakik az Úristen, merre van az előre, mennyi az annyi, és merre hány méter, hogy eszik-e vagy isszák, hogy hogy ityeg a fityeg, mit csinál a szél, ha nem fúj, továbbá hányszor volt Budán kutyavásár. (Szpojler: egyszer.)
Bemelegítésnek (pun intended!) nagyon röviden, távirati stílusú lakonikus dióhéjban összefoglalnám a mögöttünk álló labdarúgó futballvébé világbajnokság tanulságait.
307.1. A 2026-os FIFA labdarúgó futballvilágbajnoksága tanulsága
307.1.1. A labda gömbölyű.
Pun intended, sapienti sat. Illusztráció: Uj Péter/Gemini. Vizuális koncepció: Uj Péter. Forgatókönyv: Uj Péter. Művészeti vezető: Uj Péter. Egzekutív progyucer: Uj Péter.
307.2. A lendületvesztés-megmaradás törvénye
307.2.1. Rá vagyunk csavarodva erre a kocsmai generálpolitológuskodásra, dehát az vesse ránk az első követ, akinek a két anyja van, nyilván ez is ilyen poszreumás tünet, hogy annyira rágörcsöltünk erre másfél évtized alatt, annyira kerestük mindig a biztató jeleket, próbáltunk olvasni a sorok között, sőt, a sorok helyett, mélyére látni az áthatolhatatlan sötétnek, kontextualizálni az összefüggéstelen hadovát és így tovább, hogy már nem nagyon tudunk leszakadni róla. Magyarázunk, kombinálunk, kommentálunk, túlgondolunk.
És ez egyébként nem is magyar jelenség, hanem szinte az egész fejlett (értsd: súlyos válságokkal küzdő) világban így van: hiperpolitizált társadalmakban élünk, hipermediatizált társadalmakban, hiperbekötve (rá a központi hipernemtudommire), algoritmikusan rángatják a (tudjukkik a) figyelmünket, a gondolatainkat (Neil Postman-i – értsd: Aldous Huxley-i – disztópia!, halálra mémezzük magunkat). Nem csoda hát, ha rendszerváltás ide, Orbán-bukás oda, nem tudjuk kiördögűzni magunkból a beköltözött Török Gábort. Illetve, sokkal inkább: Puzsér Róbertet.
307.2.2. Közbevetés, kvázi zárójel, de annál kissé fontosabb, lehetne önálló alpont akár, sőt lehetne önálló esszé, esszékötet, de azt a fent linkelt Anton Jäger már előtte. Hogy, kérném szépen, szabadjon megjegyeznem, szerényen, bár még egy kicsit korai talán, de egyelőre nagyon is beigazolódni látszik jóslatom, miszerint teljesen alaptalanok voltak azok a félelmek – ill. remények; nézőpont kérdése –, hogy a nagy választási eufória után múlik majd a politikai hisztéria, kevésbé érdekli majd a zembereket a közélet, fitnesz-wellnesz rovatokat kellene nekünk is gründolni, horoszkópot, sakkfeladványt, bélyeggyűjtők ötpercét, mert elpártolnak majd a közélettől megcsömörlött olvasók. Szóval voltak, akik ezt gondolták. Én meg azt, hogy lófaszt lesz itt depolitizálódás meg hisztériacsökkenés, itt olyan hisztéria lesz továbra is, hogy ihaj, hisztéria hisztéria hátán, soha nem érhet véget, ez a hiperpolitika, a modern, internetre huzalozott agyú, algoritmusvezérelt társadalom legbelső logikája. Na, szóval egyelőre trekken vagyunk. De vissza az in konkrétóhoz.
307.2.3. Tehát a hisztérikus kocsmapolitológusok (mi, magyarok, mindannyian) még meccsben vagyunk, folyton lessük a kijelzőt, ki vezet éppen, ki nyerte a hétvégét, a napot, az utóbbi másfél órát. (Mondom, hogy poszreumás!) A kinyerteahétvégétizmus mániásan éber figyelme elsősorban természetesen Magyar Péterre illetve Magyar Péterre és Orbánra fókuszál, és azonnal megpróbál megítélni, sőt, ami rosszabb, nagyobb összefüggésbe helyezni minden, egyébként totál jelentéktelen, sőt néha direkt csak figyelemelterelésre bedobott (GUMICSONT!) mozzanatot.
307.2.4. Köztárselnökügyben például Magyar még rögtön a győzelem után belengette, hogy iksz napon belül csuklóból lemondatja, vagy valahogy leváltja, eltakarítja, mindegy. Aztán a határidő egyre tolódott, Sulyok meg nem akart lemondani. És rázendítet a népi politológusok kórusa, hogy hoppáré, meccsoda lendületvesztés, ki nem kényszerített hiba, hogy Magyar határidőt szabott magának, aztán nem tudja tartani. Jött még néhány erőtlen és röhejesközeli Fidesz-tiltakozás, Sulyok is kötögette még (bár masnira) az ebet a karóhoz, a kocsmai politológusok sápítoztak, aztán egyszercsak, esküszöm, nem értem hogyan, Zsidóbútor Zsunior eltűnt. Mintha a Föld nyelte volna el. Volt – nincs. Sőt, nem sokkal utána, szintén megmagyarázhatatlan körülmények között eltűnt – simán, magától lemondott – a teljesen súlytalan (és észtelen, de az most mindegy) elnöknél sokkal-sokkal fontosabb legfőbb ügyész is. Akinek a fiókja(i) nagyon sok érdekes elfektetett ügyet rejthet(nek). Egyik nap még nyomják a rizsát a jogállamról, ellensúlyokról, demokráciáról, és végsőkig kitartó küzdelmet ígérnek, másnap meg huss, nincsenek sehol.
Na mostan, akkor hol a lendületvesztés? Az első nagy politikai hiba?
307.2.5. Megvan az, kérem, csak átment Polgár Juditba. Mert akkor Magyar már be is dobta ezt a Polgárt, hogy alig pár órával, néhány nyílt levéllel és patetikus nyilatkozattal később beégjen vele. És akkor jött a szokásos politilóguskórus: az első igazi hiba, lendületvesztés etc.
Na, de várjunk már! Mégis egy tökéletesen súlytalan pozícióról beszélünk. Hát Zsunior elnökúr után aztán tényleg egy finggal teli sárga centrumos zacskóéval megegyező az elnöki pozi súlya. Nemcsak ő tehet erről, de ő tette rája ezt a légnemű, színtelen, szagos koronát. Dolgozott rakta már Novák kegylemes asszony, és finomszerelékes Csornai Bronson úr is, rendesen, nem beszélve Schmitt Paja bátyánkról! Úristen, emlékszünk még?! Hogy Paja bátyánk, e kedves, joviális semmirekellő mit hagyott ránk? Mi az ő politikai testámentoma? Konkrétan egy alső tagozatos szintű helyesírási hiba a hegyeshalmi Paprika csárda vendégkönyvében. Mekkora, nem?
307.2.6. Ilyenkor szoktak persze ábrándosan sólyomlászlózni a legfőbb közjogi méltóság szerelmesei. Pedig Sólyom elnök úr kivétel volt, nem szabály. Hiba a rendszerben. Különben is, mire számítottunk, amikor megválasztották a hiperaktív, hiperfelkészült, a magyar közjogi rendszert kívülről-belülről ismerő, részben személyesen megalkotó, hosszú éveken át, alkotmánybíróként is a formáló jogászprofesszort? Hát ha valaki alkalmas volt arra, hogy kihozzon valamit ebből az elnöki posztból, az ő volt.
És ez egyszersmind lecke is a hatalom mindenkori birtokosainak. Ilyen hibát már soha senki nem fog elkövetni. Hogy saját nyakára ültessen egy minden lehetőségét pontosan ismerő, mindig beavatkozni kész szuperjogászt. Mondjuk egy másik Sólyom Lászlót találni sem könnyű. De ebből a logikából kiindulva, biztosan nem fogadnék most a Bárándy-táborra.
…
307.2.7. A következő részek tartalmából. Ha lenne még időnk, kereshetnénk a válaszokat a vulgárpolitológia két legfontosabb kérdésére is. 1. Akkor most szét-e esik-e a Fidesz? (Szpojler: már 1993-ban szétesett.) 2. Vissza-e térhet-e még Orbán? (Szpojler: vissza, simán.) De ezeket talán majd legközelebb.
307.3. A hét adekvát szakértőmegszólaltatása
307.3.1. Az Economist kritikájában, Nolan Odüsszeusz-filmjéről (a címe is erős: An epic mistake):
„Ahogy Tim Whitmarsh, a Cambridge-i Egyetem görög nyelv professzora rámutat: »Az ókori görögök görögül beszéltek.«”