A szégyen

Az egykori Birodalmi Kultúrkamara orbáni klónja, a Magyar Művészeti Akadémia megkezdte átmentését. Amilyen az intézmény múltja, olyan a jelene is. Tóth Klára MMA-tagnak ennek jegyében sikerült tényként tálalva nemcsak a SZIMA-alapító Kosáry Domokossal, hanem a SZIMA tagjaival szemben is bevetnie a karaktergyilkosság eszközét („Pusztán a pontosság miatt…”, ÉS, 2026/27., júl. 3.). Tette ezt Romsics Ignác Kosáryról írt könyvére hivatkozva, de teljesen figyelmen kívül hagyva annak árnyalt megállapításait és a történelmi, de főleg a jogi realitásokat.

Szerinte azért lett külön művészeti akadémia, mert Makovecz Imre az MMA részéről 1991-ben nem tudta elfogadtatni Kosáry Domokossal, a SZIMA alapítójával azt a feltételt, hogy besúgó ne lehessen tag. Ugyanis „Kosáry ezt a feltételt nem fogadta el, vélhető érintettsége miatt”. Fokozásul hozzáfűzte: „Jó lenne tudni, hogy a SZIMA tagjai hogyan oldották meg ezt a máig kényes kérdést.”

Kosáry 1956-ban a Történészek Nemzeti Bizottságának elnöke volt. 1957-ben letartóztatták, majd hazaárulás vádjával elítélték. Romsics megírta, hogy a vizsgálati fogság nyomása alatt felajánlotta a kihallgató tisztjének: a vádak ejtése és szabadon bocsátása fejében hajlandó lenne együttműködni az állambiztonsággal. Ezt azonban elutasították, mivel pontosan tudták Kosáry jelleme és élete alapján, hogy ajánlata milyen körülmények között született, és nem kockáztatták egy olyan ember beszervezését, aki túlságosan autonóm. Kosáry a börtönben maradt. A kiterjedt nemzetközi szolidaritás és folyamatos diplomáciai nyomás hozzájárult ahhoz, hogy 1960-ban szabadulhatott.

A börtönidőszakból mindössze egyetlen olyan vallomása ismert, amelyben nyolc kollégájáról kellett emberi és szakmai jellemzést adnia. Ilyet nagyon sok elítélttel írattak. Nekem a letartóztatásom után vagy fél tucatszor kellett ismételten leírnom, kikkel és mit csináltam a forradalom idején. Hogy másokat mennyire és hogyan vertek, pontosan nem tudhatom…

A levéltári kutatások szerint ez az írás semmilyen terhelő vagy kompromittáló információt nem tartalmazott a társaira nézve; Kosáry úgy fogalmazta meg a szöveget, hogy azzal senkinek se ártson.

Nincs olyan hiteles forrás, kutatási eredmény, amely alátámasztaná Tóth állítását. A korábban említett feltétel teljesítését eleve nem Kosáry „érintettsége” akadályozza meg, hanem az, hogy annak beépítése nemcsak egy Akadémia, de semmiféle intézmény statútumaiba se akkor, de még ma sem megvalósítható. Ráadásul akkor még csak néhány kormánytagnak volt némi szelektív ismerete arról, ki lehetett ügynök. De az már akkor nyilvánvaló volt, hogy a besúgóvolt jogilag elfogadható bizonyítása még ma sem megoldott, és 1991-ben még kevésbé volt az.

Vajon „nem lenne jó tudni”, mennyi volt besúgó lehet(ett) az MMA, illetve a SZIMA tagjai között?

A „vélhető érintettség” is csak trükk annak érdekében, hogy tisztára mossák az MMA-t.

Turi Attila MMA-elnök se tétlenkedik. A 444-ben (júl. 3.) mantrázott krokodilkönnyesen arról, hogy „az egymással szembeni kérlelhetetlen elutasítás” felszámolja az „együttműködés lehetőségét”. Elődje, bizonyos Fekete Gy. még azt mondta, „számolni kell azzal, hogy Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön”. Tucatnyian kiléptek. És a többiek? Történt azóta valami? Egyetlenegy sajnálkozás? Nem. Ülnek a döglött lovon, és azt hiszik, továbbra is vágtatni fognak. És a tagság? Légy szárnya bent, se künn nem hallatik.

Kétségtelen, hogy két fél van: a SZIMA és az MMA. De nem két, hanem csak egy félen múlt minden. És egyáltalán nem az a felelősségelhárító, burkolt rágalom volt az akadály az egységhez, hogy „Kosáry érintett” lett volna. Az MMA-t politikai döntés hozta létre kétszer is: először az MDF egyesületként, aztán a Fidesz köztestületként. Alapítói között felülreprezentáltak a kádári kultúrpolitika „támogatottjai”, szemben a SZIMA „tűrtjeivel”. Erről kellene végre valamit mondania egy kollaboránsnak.

Vajon miért volt totálisan mellőzve a SZIMA? Beszélt-e erről eddig bármelyik felelősséget elhárító MMA-korifeus? Egy árva szó sincs.

Ugyan miért csak az MMA tagjai kapják a 386 750 forintos havidíjat? Erről miért hallgatnak az önátmentő társaság irányítói? Tóth csak annyit talált mondani, hogy „százezer forinttal kevesebb, mint a nettó átlagbér”. Ez érv?

Ismerik-e egyáltalán a szégyen fogalmát? Tudják-e, mi az a pofátlanság?

Az MMA állami támogatása 13-14 milliárd forint. A SZIMA 30-35 milliót kap. A különbség több mint négyszázszoros. Az MMA „kvázi-minisztérium”, maga dönt számos támogatásról és ösztöndíjról, saját intézményhálózata és kutatóintézete van, törvényben rögzített közfeladatokat lát el, nem csupán civil művészeti egyesületként működik. Akárcsak dicstelen elődje. Mindezek nem akadémiai feladatok.

Nincs egyenlőség a Széchenyi Akadémia és az MMA között. Nem egymás tükörszervezetei. Ehhez nem elég, hogy az MMA nevében is ott a „művészeti akadémia”. Csak az egyik akadémia, a másik egy pártos, ideológiai alapon létrehozott, és később egy velejéig tekintélyelvű, demokratikus álarcban diktatúrára törő kormányzat teremtménye, amely szervezetileg nem akadémiaként működik, hanem közhatalmi, miniszteriális feladatokat is ellát. Az MMA valóban egy meghatározott politikai oldal szervezete – és most megpróbál átvedleni.

Csak egy akadémia van, a SZIMA. Politikai döntés kérdése most is, mi lesz az MMA-val. És hogy igaza volt-e halála előtti pillanataiban Teleki Pálnak, amikor levelét megírta.