Isten malmai

Elment a kormányhivatal Debrecenbe, és ott hogy, hogy nem, szabálytalanságokra lelt. A kormányhivatalnak ezeket látván haladéktalanul meg kellett volna döbbennie, erről azonban szó sincs, a kormányhivatal debreceni megdöbbenéseinek a sajtóban kevés nyomát találhatjuk. Vélhetőleg azért van ez így, mert a jelzett tárgyban a hivatal az eddigiek folyamán oly nagyon sokszor megdöbbent, hogy napjainkban már a teljes körű immunitás jeleit mutatja, részéről e tárgyban további megdöbbenések aligha várhatók.

Immunissá vált az ilyesmire, honlapján viszont közzétette azt a részletes határozatot, melyben nemcsak a legfrissebb megdöbbenését vázolta föl, hanem az üzem tevékenységét egyszersmind fel is függesztette. Indoklásul fölvázolva, hogy a kínai üzem az egységes környezethasználati engedélytől eltérő tevékenységével a környezetét folyamatosan veszélyezteti.

Ez a megfogalmazás valójában fölöttébb tapintatos, a kínai üzem nemcsak veszélyezteti a környezetét és annak lakosságát, hanem mindenekelőtt folyamatosan mérgezi, és ez már valamelyest rosszabbul hangzik. Már amennyiben a nyájas olvasó az efféle stiláris finomságoknak némi fontosságot tulajdonít, azaz ha esetleg felfigyel arra a szemantikai párhuzamra, amely a veszélyeztet és a mérgez szavak között kétségkívül fennáll.

Tovább megyek, a lakosság veszélyeztetése és a népirtás kifejezések jelentésudvarában szintén találunk némi átfedést, nem is igazán ártatlanokat, nyájas olvasóm tehát dolgos hétköznapjaiban szakszerűen végrehajtott népirtás alanyaként működik közre anélkül, hogy statisztának előzőleg fölkérték volna, megajánlottak volna neki egy méltányos gázsit, ő pedig szerződést írt volna alá.

Ilyesmiről azonban szó se esett, végeredményben tehát nyájas kelet-magyarországi olvasóm legelésző kicsiny birkaként vett és vesz részt valamiben, ami valójában ellene irányul, nem tudni, miért.

És ez még mind semmi.

Idézet a Debreciner című – egzisztenciájában nem mellékesen súlyosan veszélyeztetett – orgánumból: „Semcorp-szennyezés: tizenháromezerszeresen haladta meg a határértéket az alumínium a talajvízben”. Magyarázat ehhez aligha kell, de biztos, ami biztos: 1) a Semcorp egy kínai gyár, amely nem Kínában gyilkolja a környezetét és annak lakosságát, hanem minálunk, 2) az alumíniumnak a talajvízben semmi keresnivalója nincs, 3) ellentételezésképp valaki a kínaiaktól bizonyára apró, de szívmelengető ajándékot kapott.

Így mennek ezek a dolgok mifelénk.

Ha mindez részleteiben is érdekelné a nyájas olvasót, a Debreciner cikkéből megtudható, hogy „[a]z alumínium-koncentráció az összes monitoring kút vízvizsgálati eredményeiben, talajfuratok talajvizének vízvizsgálati eredményeiben, valamint a csapadékvíz-elvezető hálózaton és a csapadékvíz-tározóban vett minták vízvizsgálati eredményeiben határérték feletti túllépést mutatott”. Az alumínium határértéke 200 mikrogramm/liter, ehhez képest a szivárgásnál vett mintában 2 676 000 mikrogramm/litert mértek. Vagyis, ahogy föntebb már szó esett róla, a határérték több mint tizenháromezerszeresét. A határértéket sokszorosan túllépő mennyiségben mutattak ki továbbá arzént, cinket, ólmot, kobaltot, kadmiumot, nikkelt, báriumot, krómot, rezet, mangánt és lítiumot is.

A kormányhivatal a fentiek miatt május 22-én megállapította a Semcorp jogsértését. Az erről szóló határozatban rögzítették, hogy a tizenháromezerszeres határérték-túllépést azon üzemrész mellett detektálták, ahol az alumínium-oxid vizes oldatát alkalmazzák. Ezt a technológiát és az ahhoz kapcsolódó pontforrásokat a kormányhivatal szerint a Semcorp továbbra is üzemeltetni tervezi.

A kormányhivatal mostani határozata azt is kimondja, hogy a tevékenység felfüggesztését azért kell késedelem nélkül végrehajtani, mert a további környezeti károk a jogorvoslati eljárás időtartama alatt sem zárhatók ki. Ehhez képest a felfüggesztés csak június 24-én valósult meg, tehát több mint egy hónappal azt követően, hogy a kormányhivatal értesült a szennyezés súlyosságáról – úgy, hogy az egész ügy alapját képező helyszíni szemle már február 26-án lezajlott.

Vagyis a kínaiak itt vannak, és tizenháromezerszeres határérték-túllépéseket produkálva temérdek pénzt keresnek nálunk, közben pedig az ajkuk köré ugyanazt a bölcs mosolyt iparkodnak varázsolni, amelyet a hiszékeny európai különféle kínai bestsellerszerzők magyarul is megjelent műveiből (Mi, kínaiak; Falevél a viharban stb.) oly jól ismerhet; ebben az ébredő, játszadozó mosolyban mindazonáltal egy leheletnyi kajánság lebeg.