303. Ne pofázz! Hol a pénz?

303.0.1. Az európai mércével mérve is jelentős hőkupola alól köszöntöm a kedves, ám önnön távozékony testnedveiben pácolódó, mi tagadás, kissé büdös olvasót, és a fölhívnám a szíves figyelmét a hidratérozás fontosságára. Ennek hűsítő farvizén arról is meg kívánok emlékezni evolúcióbiológiai összefüggésben, hogy az emberiség fejlődésének első uszkvekvázi háromszázezer évében (mi több: éve során) soha senkinek a figyelmét nem köllötött fölhívni arra, hogy meleg van, pláne arra, hogy fogyasszon hidrofolyadékot, ha szomjas, hiszen a természet anyánk, e méltán csodált, ám nem kevésbé ezerarcú jelenség fölvértezett bennünket a hőmérséklet- és szomjúságérzékelés messzeföldön csodálatos számba menő képességével. A huszonegyedik században, a mesterséges éjjáj és a mobilapplikációs üvegvisszaváltás űrkorszakában viszont sikerült felhágnunk a fejlődésnek azon legfölső, szuperlatívusz fokára, amikor a médiákumok nonstop konstans hisztériázása és szakembermegszólalók komoly, nyakra-főre történő figyelmeztetése kell ahhoz, hogy az egyén megelőzze proaktíve és preemptíve a kiszáradást, folyadékfogyasztás módszerével. Mindennek szellemében, mintegy érzékelve egyszersmind megelőlegezve az idők zeitgeistjának szelét, rövid ivó- és hidratációs szünetekkel fogom megszakítani hírlevelünket. Ha most lenne üdítő- vagy sportitalszponzorunk, azt is linkelhetném. De nincs.

303.1. Orbanomics a gyakorlatban: hogyan nyissunk éttermet milliárdos mínusszal?

303.1.1. Aprópénz, mondhatnánk, hiszen ötvenmilliárdon belüli lopás szinte az ingerküszöböt sem éri el, kéne is innoválni erre valami új szót, közbeszerzést kiírni új nyelvi elemre, terminusz teknikuszra, hogymondjuk valami olyasmi lenne, hogy lopásocska, lopásinho, csórikálás, bugika, csiklicsaklizás, csikósítás vagy valami, amit a győztes, és stílszerűen vastagon túlárazott pályázat javasol.

De ne hagyjuk magunkat eltéríteni, tehát, vissza a lopáshoz, a kicsi, egymilliárd alatti konkrét lopáshoz, amelynek emlegetését a szoros családi kötelék meg az egyebek, a hogyismondjamok, általánosabb tanulságok (nem mintha lennének illúzióim) is indokolják, meg hát, az a fíling vagy micsoda, amely itten a rendszerváltásba némileg beleszédült orbánista káderek (posztorbánista posztkáderek) nyilatkozatai nyomán keletkezhet, és amely érzetet tényleg nehéz körülírni, talán leginkább ilyen „héló, héló, héló, hát kapjunk már a fejünkhöz!”, meg hogy „mégis, ne bassza meg, hol tetszünk élni, keziccsókolom!”, meg hogy ezt (eztet) is meg lehetett csinálni, minden további nélkül, sőt!

303.1.1.1. Ivószünet. Nedves hallgatóink! Ne feledkezzenek el a hőkuponról! Hidratálják magukat azonmód! És utána ne felejtsenek el inni!

303.1.2.  És azt hiszik, még mindig lehet. Azt hiszi például Navracsics Tájbor, Orbán beszélő lábtörlője, aki a lopott pénzekből kihízlalt áloligarchákat nyíltlevelezi, hogy támogatni legyenek szívesek a „konzervatív sajtót” – közbevetnám: hát egy lófaszt konzervatív, egyrészt, ahogy egy virtigli konzervatív úr mondaná, ez a pártszolgálatos verbálcsőcselék, a legképtelenebb hazugságokra dresszírozott heccinfluencerrudli, még csak nem is sajtó, nem is volt soha, nem is tudna az lenni, nem ért hozzá, hát még hogy konzervatív!, de ez a kisebbik baj, bár kurva nagy ez is, de még ennél is nagyobb, ami itten lényegileg, tartalmilag állítva van, az europaoid, emberarcú exminiszter úr által: azt mégis hogyan tetszett képzelni a doktor Navracsics úrnak, hogy a lopott, de még le nem nyomozott pénzből – mert ugyan, honnan máshonnan lenne pénze annak az Orbán alatt megtollasodott oligarchának?!, ne vicceljünk! – juttassanak ide meg oda?, nem-e bűncselekményre tetszik itten fölhívni?, lopott vagyonelemek relokációjára?, de, arra!, és akkor aztán ezt elő is tetszik  majd adni a jogi karon a konzervatív professzor úrnak?, és akkor ne kurvaanyázzon az ember üvöltve a konzervativizmus legnagyobb dicsőségére?! (És akkor már azon se lépjünk túl, hogy Eszesincs többszörös miniszter úr regnálódásai alatt hány céget, szerkesztőséget, karriert vágtak haza óhne zsanér, ezek az igen konzervatív, polgári, eltartott kisujjal vérengző, kifogástalan modorú urak és most – jobb híján, megint – újságírósdit játszani próbáló mamelukminionfogdmegjeik!)

Az ilyen kaliberű provokatív baromságokra az emútt czenhat évben még rá-rá lehetett mondani, hogy GUMICSONT, hogy az akármiről akarják elterelni a figyelmet, de most?! Most marad a pőre agyatlanság.

303.1.2.1. Piaintermezzo. Kedves hallgatóink! Hőségriadó! Hőkuplerájveszély! Igyanak, mint a kefekötő!

303.1.3. Tegyük végre félre ezt az intermezzónak is csak kis rásegítéssel alkalmas, morálisan ezerszer lenullázódott, mostanra már mentális mélyszegénységi küszöb alá zuhant alsegédcsicskát! Koncentráljunk a Nemzet Első Vejére, Európa Erős Lányának Férjére, a zseniális nagyvállalkozóra, akinél csak a felcsúti Elon Musknak, Ondiné Lőrincnek sikerült gyorsabban gazdagodnia ebben az egyébként nagyon erős mezőnyben, a száztíz méteres gátlástalan gazdagodás versenyszámban, amit az orbanizmo a semmiből teremtett. A budapesti belváros nagyértékű palotáinak és szállodáinak jelentős hányadát saját, apósával közös zsebébe értékmentő – kilopott állami pénzből, nyilván, hiszen az MNB támogatott hitelei csakúgy, mint a pártállami irányítás alatt működő bankoktól származók végső soron mind onnan vannak – pufimellényes fenoménnek sem sikerült minden: két, világhírű séfekkel hirdetett étterme, a BiBo és az Aleli csaknem 900 millió forintos veszteséget hozott össze. Két étterem. És akkor a turai kastélyt már nem is számolhatjuk, mert azt  gyakorlatilag bezárták, csak rendezvényekre adják bérbe, ultradrága, és még drágábban gründolt, hirdetett étterme megszűnt. Na most 900 millió az tényleg semmi, ebben a hatvanpusztás, zebrás, birkines világban, pláne hogy azt is nekünk, már az adófizetőknek kell állnunk végül. És ez a 900 millió mínusz valójában sokkal, sokkal többe kerül. A projektekbe ezerféle úton folyatott állami pénzből közben is sok elszivárgott, és a veszteségeket finanszírozó parazita vállalkozások – Botaniq, BDPST csoport, miegymás – is ugyanolyan módon jutottak pénzhez. Vagy például tegyük hozzá azt is, hogy a Tiborcz-éttermeket szorgosan ajánlgató Michelin-kalauz kiadója is kapott annak idején – mit tesz Isten! – a magyar államtól (turizmusbüdzsé, országimázs) pár százmilliót, sőt maga az Első Leány, mint magosan, hangsúlyozottan nem pénzmosási céllal Svejcban (is) képződött idegenforgalmi tótumfaktum sürgölődött a deal körül.

303.1.3.1. Kedves hallgatóink! Ismételten emlékeztetjük Önöket a mindannyiunk fejére boruló hőkupakra! A hidratáció mindannyiunk közös érdeke!

303.1.4. A Tehát, ha majd jön a főtárgyalás (mert jőni fog, ha jőni kell), be lehetne idézni, legalább tanúként – bár a gyanúsítástól se zárkózzunk el! – a Michelin kiadóját, néha érezze egy kicsit a kockázatát a korrupt autokráciákkal kötött üzleteknek.

303.1.4.1. Hő-hő-hő! Drága szomjas hallgatóink! Rövidesen újabb téma következik. Használják ki a rövid szünetet ilyen hőkupacos időben, és vedeljenek, mint egy (1) dr. Gödény!

303.2. Egy megadomán polisztirol szomorú és hamis emlékezete meg a Deákné vizes lepedője

303.2.1. Említettem már, egész biztosan, sőt, talán már unják is, annyit ismételgetem, de muszáj mondanom megint, mert ez van, kész: a rendszer bukásával csak irritálóbbá, dühítőbbé, kibírhatatlanabbá váltak a főkolompokat még meg-megrázó főkolomposok.  A hatalmukat vesztett orbánisták utólag is folytatgatott gátlástalan hazudozása, narratívázása. Tömény tenyérbemászás.

Különben is, csak egyetlen dolgot szabad kérdezni tőlük, ez az egy téma van, amiben még bármi relevanciája van annak, amit mondanak:

HOL A PÉNZ???!!!

303.2.1.1. Na, most nekem is ivószünetet kell tartanom, hogy megnyugodjak. Igyanak önök is. A hőkunyhóra, egs!

303.2.2. Kell-e mondanom, egyes skálás hányas szintű felháborító Orbán Balázs, amikor?! A sikerkampányfőnök hételejütt, naprimer, azt találta mondani, hogy a valóság rá fogja borítani az ajtót a kormány politikájára. Most én ilyen Sárbogárdi Jolán-okokból szeretek gúnyolódni a millenniálos (Y,V, Z, ZS generációs) korosztály képzavarain, szólástévesztésein, egyéb olvasottsághiány-indikátor nyelvi sutaságain, úgyhogy meg is kérdezném tisztelettel a topértelmiségi urat, aki közismerten akkora szellemi kapacitás, valóságos polisztirol, hogy kampánygenyózás, politikai igazgatás, elemezgetés, nemzetközi parádézás, MCC-vezetés, igazgatótanácsozás, felügyelőbizottságozás meg miegyéb mellett – tervben volt, hogy egy viharlámpát akasztanak rá, valahová, hogy éjjel is tudjon politikai igazgatni, de nem találtak rajta akasztót, mert a szokásos helyen már egy fehér zászló lobogott – is képes volt akkorát píéjcsdízni, hogy a fal adta a másikat, szóval, hogy a politikai izgató úr szerint milyen ajtót lehet borítani? Milyen ajtó szokott borulni? Használta-e valaha a kifejezést mondatban, például: Borítsd be az ajtót fiam, nagy a huzat!?

303.2.2.1. Ivószünet. Hőkupecok, igyanak!

302.2.3. Amire a topértelmiségi poliészter úrnak gondolni tetszik, az az ajtó rácsapása valakire, valamire, amit akkor szokunk használni, ha valaki radikálisan szakítani kíván valakivel vagy valamivel, mert elege lett, akkor rácsapja (rábassza) az ajtót, kész, heló, vége.  De erre ugye mégsem gondolhatott (bár, tudja a fene, szokott furcsa dolgokra gondolni, szó se róla, hadd ne idézgessek), mert ebben a szövegösszefüggésben nincs értelme, a valóság nem szokta rácsapni az ajtót senkire, pláne nem kormánypolitikára. Esetleg még rá rúghatná a valóság az ajtót szegény kormánypolitikára, annak úgy volna valami értelme, valamivel több, de az sem a legjobb, pláne legeredetibb kép. Borítani az asztalt szoktuk, az is a nagy rumlit, szintén radikális szakítást jelent, a status quo felrúgását, de a valóság és a kormánypolitika viszonylatában megint eléggé értelmetlen, a valóság nem borítja az asztalt senkire.

De hagyjuk is, nem húzogatom tovább a fogatlan oroszlán ősz szakállát, inkább lerántom róla a Deákné vizes lepedőjét.

303.2.3.1. Itt a remek alkalom ismét a folyadékfogyasztásra! Hidratáció – fél egészség!

302.2.4. Sokkal nagyobb baj van azzal „tartalommal”, ami a kis Orbán száján kigyött. (Kigyön. Kigyönni fog. Ki szokott gyönni.) Az kábé ugyanaz a bullshit, amit tizenhat éven át nyomtak, ugyanaz a sunyi, aljas hazugságkonstrukció, aminek kizárólag az kölcsönzött némi „értelmet” (ha szörnyű, káros értelmet is), hogy megtámogatta a nagy Orbán aktuális hatalomtechnikai áskálódásait. Most már csak irritáló, gonosz rizsa Európa háborús pszichózisáról, Ukrajna békeellenességéről meg a többiről, alig álcázott putyinizmus, még mindig, basszameg, tényleg. Nem is megyek végig az egész nyilatkozaton, ilyen penetráns orbánizmusokból áll – ja, a kötelező kör, nagy kedvencem: átadtuk a hatalmat, tehát semmi nem volt igaz abból, hogy itten autokráciázás lett volna!, médiamegszállás, lejáratókampányok, illegális vagyonfelhalmozás, hatóságok, szolgálatok politikai célú felhasználása nem számít, felejtsük el! – , de van benne egy érdekes megjegyzés arról, hogy majd ha a Magyar-kormány képes lesz „4-5 százalékos növekedést produkálni, adósságnövelés nélkül”, akkor majd elgondolkodnak a valamin. Amit ugye úgy kell érteni, hogy ők akkora zsenik voltak, hogy simán összehozták ezt a hihhetetlen bravúrt, mármint a 4-5 százalékot, adósságnövekedés nélkül. És akkor el is kezdené, már Orbáninho, a megadomán kelteni a nosztalgiát egykor volt zseniális gazdaságpolitikájuk iránt. Na, ez az orbánista hazugságok legsunyibb fajtája. Amit baromi nehéz elmagyarázni a közönségnek, még annak a részének is, amelyik komolyan érdeklődik a politika iránt. Az még az egyszerűbb, hogy ilyen csodálatos eredményt az Orbán-kormány csak két évben ért el, azokban az években amikor a világgazdaság történelmi konjunktúrában volt, a hitelkamatok pedig történelmi mélységben, gyakorlatilag nullán, illetve jelentős mennyiségű vissza sem fizetendő támogatás ömlött az országban a rohadék Brüsszeltől, tehát viszonylag könnyű volt mérsékelni az adósságot is. Persze az adósságemelkedést ekkor is csak úgy sikerült elkerülni, hogy amolyan őszödi beszédbe kívánkozó trükkel elrejtették egy részét. Például a közszolgáltatások lerohasztása jellemzően ilyen trükk, nem jelenik meg a makrószámokban, a választó meg csak évekkel később veszi észre, hogy nem jön a vonat, elmegy az áram, sok a csőtörés, nincs orvos a kórházban. Az oktatásból kispórolt pénzt meg talán még évek múltán se. Az orbánizmus legsikeresebb és legsunyibb politikai terméke a rezsicsökkentés például erre a trükkre épül. A jövőt éli föl, csak nem állami hitel formájában, hanem az infrastruktúra lerohasztásával. És valójában, hosszú távon sokkal-sokkal többe kerül, mint kifizetni a köszszolgáltatások piaci árát. Ezt a megemelt, elhazudott költséget még sokáig fizetni fogjuk, kurva magas  kamatokkal. Kösz, Orbánok!

303.2.4.1. Ivószünet, a kurva életbe! Ne kelljen még egyszer mondanom! Nyeljék azt a vizet, mint kacsa a nokedlit! Mondom, nem szkrolloz! ISZIK!

303.3. Ugrás az űrkútba

303.3.1. Zenebutik, zenebutik, zenebutik. Tulajdonképpen a Sleep új számát (szingöljét) kéne mondanom: spacerockabb minden korábbinál, inkább, mint stonerdoom, illetve stonernak stoner, de szállósabb, inkább OM, mint Sleep szinte, Matt Pike tán még az atlétáját sem vette le, hogy fölgitározza, arról nem beszélve, hogy ha úgy vesszük, Richard Berry/Sonics-parafrázis (Sonics! Istenem, a legnagyobbabb, evör!), de inkább gyerekscifi-emlék lehet.