Röffentsük be a nyarat!

Múlt hét végén a Tisza képviselői támogatták az Európai Parlamentben az új génkezelési technikákkal előállított növényekről szóló uniós rendelet elfogadását, a többi jelen lévő magyar EP-képviselő pedig álmélkodva fülelt. Nem erről volt szó ugyanis. Magyarországon a GMO-mentes mezőgazdaság védelmét illetően több mint húsz éve politikai konszenzus van – illetve most már csak volt –, mi több, az Alkotmány is rögzíti, hogy Magyarország a testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését többek között a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaság biztosításával segíti elő.

Nos, ez az elv lett mostan tökön rúgva, de nem kicsit ám, hanem nagyon, és ráadásul a Tisza képviselői által. Amit pillanatnyilag nem is tudunk értelmezni, mármint hogy ha a migránsokat továbbra sem engedjük be, a rezsicsökkentéshez meg a tizennegyedik havi nyugdíjhoz ragaszkodunk, akkor a GMO-t a faszér’ engedtük el?

Jóllehet ez ügyben mégiscsak kisebb ellenállásba ütközünk, mint amikor az előbb említetteket szándékozunk a vén Európa torkán lenyomni. Édes anyanyelvünkben ily esetekre vonatkozólag fölöttébb bőséges eszköztár áll rendelkezésre, amit mondjuk egy bérház udvarán néhány évnyi alapos tanulmányozás után elég jól el lehet sajátítani, sőt ha a törekvőbe szorult valami kreativitás, tovább is lehet fejleszteni, és szükség esetén akár shakespeare-i magaslatokig juttatni. Ám ezt most nem vetjük latba, ugyanis a Tisza nem érdemli meg. Maradjunk annyiban, hogy amit most művelt, irgalmatlan pofátlanság, aminek garantáltan meglesz a böjtje. Nem egyszer, nem kétszer, hanem igen sokszor, más kérdés, hogy nekünk ettől nem lesz jobb, sőt rosszabb lesz. Az ugyanis, hogy a választó annyira se fog hinni a képviselőinek, amennyire eddig, és annyira se fogja becsülni őket, amennyire elvileg talán lehetősége nyílt volna rá, mindenkinek rossz, aki ebben a végsőkig lepusztult társadalomban él, csupáncsak azért, mert a gólyamadár véletlenül ide pottyantotta le.

Szó, ami szó, a gólyamadár ízlésére és ítélőképességére vonatkozólag is lenne egypár magyarosan hangzó kifejezésem, ám azokat inkább megtartom magamnak, támaszkodjon mindenki arra a szókincsre, amit az égtől kapott.

Az ugyan igaz, hogy a Tisza választási ígéretei között nem szerepelt a GMO-mentesség megtartása, de amikor az ember mondjuk nőül vesz valakit, akkor sem szerepel külön nevesítve a házasságlevélen és a holtomiglan-holtodiglan vállalások között, hogy ebéd után nem fog böfögni, csak egyszerűen nem böfög, mert kiskorában az erre vonatkozó tájékoztatást megkapta, a Vidám illemtan című kötetet az utolsó betűig kiolvasta, a benne foglaltakat résmentesen elsajátította, gyakorolta, ergo jó esetben eleve úgy érkezett el a házasulandó korba, hogy napokig képes volt megállás nélkül böfögésmentes üzemmódban létezni, csak a hetedik napon, amit az Úr amúgy is a pihenésre teremtett, hagyott föl vele átmenetileg.

Aktuális kormányzatunknak mindazonáltal akadnak parádés ötletei, egyik jobb, mint a másik, persze a megvalósításhoz az alattvalók serény közreműködésére lesz szükség. Virgonc elméjű feljebbvalóink arra ösztönöznek minket, hogy az elkövetkező hetekben – értsd kánikulában, nyár derekán, tomboló hőségben – legalább öt-hat adaggal több disznóhúst fogyasszunk, mint egyébként. Hogy miért, az nem kérdés, azért, mert kormányzatunk ezt várja tőlünk, igaz magyar hazafiaktól. Nem felhizlalni akarjuk Magyarországot, hanem arra hívjuk fel, hogy támogassák a sertéságazatban dolgozó embereket, ezt Búza László élelmiszer-gazdaságért felelős államtitkár mondta az agrártárca sajtótájékoztatóján. Kormányzatunk azt se mulasztja el megemlíteni, hogy a disznóhús fölöttébb egészséges, az államtitkár számos érvet felsorakoztatott a sertéshús mellett, például hogy természetes cinkben gazdag, ami segít, hogy „szexuális hormonháztartásunk is a topon legyen”, hogy legyen egészséges populáció, egészséges erekció, pattogó petefészek, tüszőkkel. Sic.

Röffentsük be a nyarat! – szól az agrártárca idevágó jelmondata, ami elég nagy baromság ahhoz, hogy kormányunk stílusos és hatékony szlogenjeként arasson maradandó sikereket. Mi tehát a továbbiakban nem a privát nyavalyáinkkal foglalkozunk, hanem nemzetünk sorsproblémáit vesszük górcső alá, ahogy ez a felelősen gondolkodó honpolgároktól bízvást elvárható. Miről ismerszik meg a felelősen gondolkodó, fegyelmezett hazafi, nos, arról, hogy máris üget a legközelebbi hentes felé, részint, hogy a sertéságazatot segítse, részint pedig, hogy minden rendben legyen az erekcióval, a pattogó petefészekkel meg a tüszőkkel.

Nekiindul a nyárnak, telve energiával fölugrik egy balatoni vonatra, ha jön szembe egy tüsző, felelős állampolgárként – a legyet röptében elvét követve – a népesedés problémáját is megoldja; egyébiránt manapság vonatra szállván eleve helyesen tesszük, ha egy rahedli fogyasztásra kész főtt vagy sült csülköt rakunk a tarisznyánkba, mellé egy cipót és néhány üveg bort is, hogy mifélét, azt nekünk kell eldöntenünk. Aki így vág neki a vakvilágnak, az legalább abban bízhat, hogy zötyögés közben éheznie-szomjaznia nemigen kell, legalábbis egy darabig. A bölcs és világlátott utazók, akik jellemzően a magyar rónán barangolnak föl s alá, erre csak csendesen mosolyognak, nem ok nélkül, orcájukon a „láttam én már karón varjút” kifejezés honol, a gyakorlat pedig őket szokta igazolni.

Hogy mégis mért van ez így, arra vonatkozólag a HVG legfrissebb számát tanácsos fellapoznunk. Az idei főszezonnak úgy vág neki a MÁV, hogy a háromszázharminc üzemképes, InterCity minőségű személykocsiból mindössze száznegyvenegy képes arra, hogy százszázalékos utasterhelés és harmadfokú hőségriadó esetén is megbízhatóan hűtse az utasteret. További mintegy nyolcvan kocsiban működik légkondicionáló, a többiben pedig csak légjavító berendezés van. Utóbbi nagyjából tíz fokkal tud hűvösebbet csinálni, mint amilyen meleg van odakint.

Egy olyan nyáron, amikor szinte naponta dől meg az országos melegrekord.

Visszatérve a tarisznyánkban időző csülökre, egyetlen bizonytalanság van az egészben: egyelőre nem tudható, az öt-hat adaggal több mire vonatkozik, havonta értendő, hetente vagy naponta, és ez a mennyiség hány tüszőre elegendő, beröffenti-e rendesen a nyarat, vagy a fele az őszre marad.