Élet és Irodalom,
LXX. évfolyam, 25. szám, 2026. június 19.
SZÉKY JÁNOS
Midőn ezt írtam, tiszta, na jó, gyengén felhős volt az ég, valamint éppen folyamatban volt a magyarországi nyomtatott napisajtó teljes felszámolása. A Népszabadságot 2016-ban nyírták ki, Magyar Hírlap, akármilyen, négy éve nincs papíron, a print Népszava három hete szűnt meg, a Bors most hétfőn, a Magyar Nemzetről lapzártakor még csak feltevésként mondták, hogy átalakul hetilappá, megszorítások jöhetnek a Blikknél, az államosított és kényszer-előfizetésekkel életben tartott Nemzeti Sporttal ki tudja, mi lesz. A mediaworksösített vármegyei sajtóra ne is vesztegessünk szót. Tudom, világtendencia, különös tekintettel a kis országokra, de azért az előző rezsim bőven rásegített a változatos módszereivel.
Önfenntartó hetilapnál viszont az a gond, hogy a korai lapzárta miatt nehéz aktuálisnak lenni, főleg ha úgy pörög a belpolitika, mint mostanában. Maradnék annál, ami a hivatalos lapzártáig (hétfő 11 óra) történt, bár elég erős a sejtésem, hogy pénteken már egészen más dolgok fogják lázas izgalomba hozni a művelt publikumot.
Hét végén, hét elején két fontos politikai esemény történt: Orbán Viktor politikai hattyúdala és a tizenhatodik alaptörvény-módosítás.
A „hattyúdal” fogalmáról mindenhol azt olvasom, hogy a régi görögöktől származó legenda. Haldokló hattyút még senki sem hallott énekelni. Én életerős, területvédő hattyú hangját hallottam egyszer Keszthelynél, de azt nem bírtam fegyelmezett arccal, ugyanis szabályszerűen röfögött. Mely természetrajzi adalékkal nem akarom pluszban dehumanizálni az említett politikust, dehumanizálta ő magát eléggé, de azért elképesztő, hogy milyen gyorsan vedlett át dühítően magabiztos örök győztesből szánalmas, sőt nevetséges vesztessé.
A Fidesz rendes körülmények között kétévente tisztújító kongresszust tart, ami rendszerint keveseket érdekel, most soron kívül tartott egyet, nyilván reagálásképpen a még nekik is érzékelhető választási náspángra, ahol a tisztújítás és egyáltalán, a beígért megújulás jegyében vadonatúj elnököt választottak, nevezetesen Orbán Viktort. Aki, mint itteni beszédéből és az idő tájt adott Index-interjújából kiderül, képtelen felhagyni az aljaskodással, és a jelek szerint fenntartások nélkül elhiszi a saját hazugságait. Amit nem gondoltam volna, mivel ha másnak nem is, agyafúrt politikusnak láttam, aki a hazugságot és a szemérmetlen népbutítást elsősorban alkalmazza, és ehhez nem kell hinnie benne. De úgy látszik, a nagyobb hatásfok végett belsővé kellett tennie mindazt, amit e műveletekben használt; és úgy maradt.
Persze lehet, hogy most, amikor a politikai hatalmat a türelmének végére jutott nép – beleértve a hozzá tizenhat éven át töretlenül hű „vidéki” deprivált és középosztálybeli szavazók egy részét – kiragadta a kezéből, s így nem használhatja föl további vagyongyarapításra, újra felfedezte hívei „Fidesz” nevű szervezett és legálisan finanszírozott bázisát, ami már rég nem demokratikus pártként működik. És ha a választók millióit nem is, legalább ezt a törzsgárdát igyekszik ideológiailag, értsd: hazugságokkal kordában tartani. Megerősíteni bennük például, hogy neki tulajdonképpen nincs semmi vagyona, hogy „Hatvanpuszta tipikusan műbalhé” (Index), hogy a Tisza Párt azért nem vádolhatja őt korrupcióval, mert „a legnagyobb támogatója egy eljárás alatt álló, fehérgalléros bűnöző” (kongresszusi beszéd; Bige László esete a „céglerablás” tipikus példája: a hatalmi maffia a teljes jogi és közigazgatási apparátus bevetésével akar – olcsón – megszerezni egy jól menő céget); hogy a Brüsszel, Zelenszkij és a Tisza Párt összeesküvését hirdető paranoid óriásplakátok „nagyon jó üzenetek voltak, visszatükrözték a valóságot” (Index), hogy a háború és a brüsszeli szankciók „egész Európában” blokkolták a gazdasági növekedést (kongresszusi beszéd; akkor miért van az, hogy 2025-ben az egész EU-ban Magyarországon volt a legkisebb növekedés, míg a háborútól közvetlenebbül érintett Lengyelországban és Litvániában jóval nagyobb?). Stb. Stb. Stb.
Mindezt a pangást úgy sikerült kiviteleznie, hogy üzleti avatárja, Mészáros Lőrinc ebben az úgymond leblokkolt gazdaságban gyorsabban gazdagodott, mint egy amerikai techmogul. Azt mégse mondhatta, miszerint „olyan embertelenül, arcátlanul, nemzetrontó mértékben rosszul kormányoztam, hogy az összes médialenyúlás és szavazatvásárlás plusz a kedvemre igazított politikai intézményrendszer ellenére is sikerült megbuknom, tartsatok tehát meg pártelnöknek, mert az nekem jár”.
Mindeközben az Országgyűlés kétharmaddal megszavazta a tizenhatodik alaptörvény-módosítást arról, hogy egy ember csak két ciklus erejéig, nyolc éven át lehet miniszterelnök. Tudom, kampányígéret volt, a pártprogram része, és a közvélemény elsöprő többsége támogatta. A cél az volt, hogy Orbán Viktor ne jöhessen vissza, és ez teljesült. Forradalom van, abba tökéletesen beleillik a politikából történő eltávolításnak ez a módja. De akármilyen népszerűtlen is mondani: az idevezető okokon nem változtat. Egy parlamentáris rendszerű demokráciában, ha a miniszterelnök ennyire arcátlanul, nemzetrontó módon kormányoz, szégyenbe hozza az országot, akkor időbeli korlátozás nélkül megbukik. Vagy mert elveszti a választást, amikor még nem késő, vagy mert koalícióban kormányoz, és a partnerek faképnél hagyják (az EU-ban koalíciós kormányok vannak három kivétellel; a másik kettő Görögország és Málta). És sehol máshol nem összpontosul ennyire minden hatalom a miniszterelnök kezében, azaz sehol máshol nem szól ennyire a parlamenti választás két miniszterelnök-jelölt közül az egyik megválasztásáról. Továbbá sehol máshol nincs a minősített többséggel (magyar esetben: kétharmaddal) megváltoztatható törvényeknek ilyen kiterjedt közbülső rétege az alkotmány és a közönséges törvények között, ami nagyban fölöslegessé teszi a választásokat, amíg csak másvalaki kétharmadot nem szerez.
Ha ennyire be van biztosítva a kormánypárt, és ilyen satnya az ellenzék, vagyis ennyire nem jár politikai kockázattal a kormányzás – beleértve a bukás kockázatát –, az elkényelmesedéshez és büntetlen hibákhoz vezet. Nem kétlem, hogy taktikailag szükséges és népszerű volt az alaptörvény-módosítás – de ha a Tisza Párt komolyan veszi a demokráciát, akkor előbb-utóbb gondoskodnia kell egy valóban demokratikus új alkotmány megszerkesztéséről, benne egy sor paragrafussal a valóban demokratikus alapintézményekről. Amiket aztán nem kell vészmegoldásokkal méretre igazítani.