Élet és Irodalom,
LXX. évfolyam, 24. szám, 2026. június 12.
KOVÁCS ZOLTÁN
Most, a választások utáni két hónapban látni csak, hogy az Orbán-rendszer a végén milyen gyenge lábakon állt. Nem mindig, mert a kormányzás első felében nagy erőt volt képes mutatni, bármibe fogott is. Szakmányban hozta a törvényeket, amelyek többségében jogcsorbítók és megszorítók voltak, de nem volt igazi ellenerő sem a parlamentben, sem a parlamenten kívül: a választásokra összeállt ellenzéki pártok egymással voltak elfoglalva, mondván, melyikük a legerősebb, melyik a mérleg nyelve, megannyi értelmetlen, a választási kimenetel szempontjából lényegtelen és fölösleges kérdés. Az ilyen politikai vetélytársnélküliség veszélyes állapot: kezeléséhez önmérsékletre és intellektusra van szükség, de ma már megállapítható, a Fidesz–kereszténydemokrata kormányzás vezető embereiből mindkettő hiányzott.
Se önmérséklet, se intellektus. Jellemző, hogy a legelső Fidesz vezette kormány idején, 1999-ben Orbán kormányzati tanácsadó testületet hozott létre, ebben még helye volt többek között Kallós Zoltán néprajzkutatónak, Lámfalussy Sándor közgazdásznak, Lovász László matematikusnak, vagy például Zsigmond Vilmos operatőrnek. Ahogy a kormányban a normális gondolkodás visszaszorult, a tanácsadó testület jelentősége is csökkent, majd először a testület, később a normális gondolkodás is megszűnt. A jogalkotásban a törvényhozást fölváltotta a rendkívüli helyzetben bevezetett rendeleti szabályozás, a külkapcsolatokban természetes európai szövetségeseink elárulásával egyidejűleg az orosz és kínai kapcsolatok erősítése, sőt nagyon valószínű, belátható időn belüli a teljes alárendelődés. Ha 2026-ban nem szenved katasztrofális vereséget a Fidesz, talán végérvényesen erre a pályára lép.
A kormány, ahogy vesztett józanságából, úgy vált egyre gyengébbé. Orbán úgy vélte, ha leépíti a kormányzati hatalmát ellensúlyozó, amúgy sem túl aktív intézményeket, vagy ezeket saját embereivel tölti fel, erős lesz. Ez eredendően téves gondolat, ezzel ugyanis kormányzásának a kontrollelemeit iktatta ki.
A sajtó nagy részével is ezt tette, amihez olyan buta kijelentéseket fűzött, hogy a magyar sajtó legyen magyar kézben. (NB. a magyar bankok legyenek magyar kézben.) Nem volt teljesen eredménytelen a törekvése, a Fidesz olyan sajtóbirodalmat hozott létre, amelyik pontosan azt írta és úgy, ahogy Orbán gondolta. Ezzel – ő ugyan ezt ma sem érti – kikapcsolta kormányzásának egyik kontrollpontját, a vele szimpatizáló, de esetenként kritikus sajtót. Jellemző, ami 2019-ben Varga Istvánnal, a Fideszhez ugyancsak közel álló Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumi elnökével történt. Odatartozott a komplett megyei lappiac, a Hír TV, az Echo TV, az Origo.hu kiadóvállalata és így tovább. Egy hétfői napon Varga, az egykori fideszes parlamenti képviselő egy interjúban többek között arról beszélt, hogy igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon lát, és hogy kormánypárti ember létére inkább Élet és Irodalmat járat, Origó helyett Indexet olvas, és a napot Népszavával kezdi.
Lehetne mindez akár hízelgő is, de a történet igazi tartalmát mégiscsak az adja, hogy véleménye elhangzása után egy nappal később már lemondani kényszerült. Vargánál hétfőn Rogán kabinetminiszter személyesen kondoleált, tájékoztatva őt a kegyvesztettségéről szóló politikai döntésről.
Stimmel. De mielőtt Rogán Antal hívta volna Vargát, vagy személyesen kiballagott volna a selyemzsinórral, minden addiginál nagyobb szégyen érte a keresztény-konzervatív (maradjunk akkor ennél, bármit jelentsen is) sajtóvilágot: színre toppant Kocsis Máté, és levélben kért elnézést a jobboldali szaktársaktól, hogy bántották őket. Mi történt aztán?
Évek múltán ismét előlépett egy ismert jobboldali ember, Deák Dániel korábban vezető elemző Schmidt Mária XXI. Század Intézeténél, a Megafon gyakori szerzője. „A jobboldali sajtó sok szempontból nem izgalmas, mert mindenhol ugyanaz az üzenet jelenik meg” – mondta, szerinte a Megafon már elfáradt brand, a választásokkor inkább hátrány volt, mint előny.
Érdekes, ahogy az egykori kormányerő közeli erős emberei elgyengülten beszélnek. Balásy Gyula, aki két nap alatt zuhant meg, most Deák Dániel, meg azok, akik április 13-án reggelre eltűntek. Akik jóformán meg sem szólalnak. Ezeknek az embereknek némelyikével az elmúlt évtizedben volt szerencsém ilyen-olyan televíziós vitákban részt venni, mindig magával ragadott nagyképű szájalásuk, üres magabiztosságuk, és sosem tudtam megítélni, hogy amit mondanak, azt vajon el is hiszik-e. Hogy komolyan mondják-e azt a sok badarságot, amit hol a migránsokkal kapcsolatban, hol az ukrajnai háborúról, hol napi eseményekkel összefüggésben összehordtak. Mára hova lett az a gőg, amiről akkoriban is tudható volt, hogy üres, és csak fitogott az erő? Síró embert nem bántanék, de mielőtt sírt, nem gondolt bele, hogy a több tízmilliárdos gazdagodása normális-e, de főleg, hogy ez vajon nem ér egyszer véget? És hogy ez miként ér véget? Igaz, legfőbb főnöke sem foglalkozott ilyenekkel, pedig kezdett már időszerű lenni. Vajon létezik olyan politikai vezető, aki úgy gondolja, normális állapot, hogy országában a leggazdagabb az ő egykori iskolatársa, és a leggazdagabbak között van az ő apja meg a veje? Fia kis híján Csádba vezet katonai missziót, csak mert a fejébe vette. Meg a turisztikai iparág egyik vezetője a lánya. Van ilyen, aki ezt normálisnak látja?
Akad azonban ennek a gyalázatos tizenhat évnek hozadéka is: a legyengített ellenzéki sajtó megerősödése, ilyenformán az egész magyar sajtó magára találása. Amíg a tömött bukszájú, elkényelmesedett kormánymédia írta, amit föntről kiigényeltek tőle, a független sajtó önállóan működött, és igen tevékeny szerepet játszott a korrupt és dohos világ fölszámolásában. Ahogy aztán buknak le sorban az emberek.
Ikonikus idézet Pelikán József vallomástételi jelenetéből A tanú című filmből. A történetben Pelikán a hallgatóságban ülő Virág elvtársra néz, aki bólogatásával kétségbeesetten próbálja rávenni a hazug vallomástételre. Pelikán ezt a gátlástalan viselkedést látva jegyzi meg: „Bujkáló idegsokk, mert az ő veséjét is leverte ez a pribék. Igaz, Virág elvtárs? Hiszen időnként még mindig véreset vizel! Itt valami nagyon nincs rendben. És ki volt még spicli, talán Bástya elvtárs is?”
Először Virág elvtársat viszik, majd jönnek Bástya elvtársért is, ebben a sorrendben.