Médiatájkép csata után

Állítólag helytelen, ha a sajtó saját magával foglalkozik, a közönséget az ilyesmi untatja. A tapasztalat viszont az, hogy a média ügyei kattintékony szalagcímeket képeznek. Ennek egyik oka a cirkusz, a másik pedig az, amiről itt szó lesz: hogy a kedves olvasó a lapot a magáénak érzi. De mi lesz ezzel a megható szeretetközösséggel most, a beteljesülés után?

A Fidesz tizenhat év munkájával, főleg az utolsó éveiben elérte, hogy az őket megbuktató tömeg és a szabad sajtó szövetségbe forrjon. Az újságírókat ellenségként jelölte meg, küldött rájuk kémprogramot, titkosszolgálatot, lejárató kampányokat és szuverenitásvédelmet. A Fidesz ellenségeire a győztes többség értelemszerűen barátként tekintett. A sajtó be is vitt néhány telitalálatot, ami mérhetően gyengítette Orbán Viktort. Ezt és a szabadság alternatívájának fenntartását a közönség puszikkal, lelkes fogyasztással és pénzzel jutalmazta.

Győztünk, és úgy méregetjük egymást, ahogy a szövetségesek világháború után.

A sajtó természetesen nem indult a választáson, viszont Orbán maradását joggal fogta fel halálos fenyegetésként. Maga a Fidesz is megüzente, hogy nem lesz kecmec. Most tehát van kecmec, csak már legjobb nyelvészeink sem emlékeznek, hogy az mit jelent és hogyan kell csinálni.

Fegyvertárunk és hadművészetünk totális volt. Égbekiáltó bűnöket lepleztünk le, majd ezeknek újabb szörnyű részleteit. Tanúkat találtunk és bizonyítékokat, felelősökre vadásztunk csőre töltött mikrofonnal. Végül ószövetségi átkok kíséretében levontuk a tanulságot, miszerint ez a rezsim velejéig romlott.

Ezekkel az önjáró rohamlövegekkel érkeztünk el az új világba. Mit kezdünk most velük?

Elhangzottak már az első fogadkozások: ugyanolyan kíméletlen kritikusai leszünk az új hatalomnak, lecsapunk a hibákra, leplezünk lefele pihenő nélkül. Chuck Norris minden körülmények közt elszámol a végtelenig. E megoldás mellett szólhat az a képzet, hogy az olvasó ezt igényli, hiszen eddig is szívesen vette. Valamint hogy ehhez értünk: jár még a motor a rohamlövegben, és szét kéne lőni valamit vele, hogy a függetlenségünket demonstráljuk.

A probléma az, hogy a Fidesz valóban égbekiáltó bűnöket követett el. Egy évtized kellett ehhez a zülléshez. Nem úgy indultak, hogy a haver haverja kegyelmet kap a legocsmányabb bűnök ellenére. Nem voltak mindig százmilliárdos lopások és százmilliós retikülök. És ha ezek miatt ordítottunk, akkor aránytévesztés most tovább üvölteni, amikor még semmi hasonló nem történt. Ezen a ponton ez nem hitelesség lenne, hanem kocsmai kötözködés.

Most lényegében ártatlan társaság veszi át a hatalmat, ráadásul már a kormányalakítás folyamatában végrehajtott két jelentős önkorrekciót a halk morajlás hatására. Minisztériumok állnak fel ott, ahol eddig a rendőrminiszter államtitkárai szöszmötöltek minden második pénteken, egy tekercs szigszalaggal. Az a véd- és dacszövetség, amiből a Fidesz kinőtt, és ami a legundorítóbb vétkeket is mindenáron fedezte, itt nem létezik. Ez másfajta hibáknak nyit teret, de egyben a gyors helyesbítésnek is. Nem vérszövetséget, indiánosdit játszó gyerekeket látunk, hanem pragmatikus menedzsmentet. Ahonnan ki lehet rúgni az alkalmatlant szívfájdalom nélkül. Ahol nem kell közellenséget kreálni abból, akinek valami nem tetszik, sőt felmerülhet az is, hogy igaza van.

Ebben lesz szerepe a nyilvánosságnak a közeljövőben. Lájkok és röhögő fejek záporában térhetnek vissza a kilencvenes évek közéleti vitái. Akkor a nagy lapok cikkei alakították a politikát, vetettek fel problémákat és megoldásokat, kényszerítettek ki válaszokat. Ma ez önmagában kevés, de a közösség reakciói súlyt adnak a gondolatoknak. Újságok, influencerek kommentmezőiben zajlik a folyamatos nemzeti konzultáció, de nem előre eldöntött válaszokkal, hanem valós vitákkal. Amelyekből a menedzsment dolga kiválogatni a járható utakat. A sajtó katalizátor lehet – ha ezzel megelégszik.

Mi lett a rohamlövegekkel a háború után? Egy részüket beolvasztották, mert reménytelenül elavultak, és kellett a vas békés célokra. Ez a fideszes média nagy részének sorsa: kilőtt, üszkös roncsukat várja a kohó. Másokat eke elé fogtak, mert nem volt elég traktor, és szántani meg kormányszót vinni muszáj. És egy csomó továbbszolgált, őrizni a békét.

Magyar Péter kormányának saját sajtója ma gyakorlatilag nincsen. Vagyis nincs lehetősége eszement valótlanságokat vécépumpával tolni le a saját tábora torkán. Az a független médiából tájékozódik. Nincs olyan opció, hogy holnaptól Románia az ősellenség, és ezzel lesznek tele a címlapok kritika nélkül. Már csak azért sem, mert nem analfabéták, alkoholisták és megfélemlített alattvalók választották meg.

A most megbukott kormányzat azon dolgozott, hogy ne lehessen neki nemet mondani. Evolúciós nyomásával szelektálta ki azokat, akik minden fenyegetés ellenére képesek voltak erre. Létrejött a nemet mondók rettenthetetlen faja. És most újabb nagy megméretés előtt állnak: tudnak-e igent mondani. Akkor is, ha az Chuck Norrisnak nem áll jól.

Chuck Norris egyébként halott. Nyugodjon békében.