hvg.hu, 2026. április 9.
RÉVÉSZ SÁNDOR
2006. április 9-én és 23-án szenvedte el a Fidesz eddigi utolsó vereségét országgyűlési választáson. Akkor állt ki utoljára miniszterelnöki vitára Orbán Viktor, és csúfos kudarcot vallott Gyurcsány Ferenccel szemben. A rendszerváltás óta akkor először tudott győzni a hivatalban lévő kormánypárt – méghozzá fair szabályok szerint. A választási harcban a Fidesz is, az MSZP is a populizmus vonzerejében bízott.
A 2002–2006-os ciklus a kormányzó MSZP–SZDSZ-koalíció szempontjából jól kezdődött. Medgyessy Péter, az új miniszterelnök betartotta populista választási ígéreteit. Úgy osztogatott a választások után, ahogy választások előtt szoktak. 2002 őszén az önkormányzati választásokon a nagy kormánypárt, az MSZP tarolt. Az embereket nem zavarta, hogy a miniszterelnök, mint kiderült, a pártállam állambiztonsági szolgálatának, azon belül a kémelhárításnak szigorúan titkos tisztje volt.
A kormánykoalíciónak három jelentős feladata lett volna Orbán Viktor első kormányának bukása után. Egyrészt helyreállítani a jogállam, a demokrácia normáit, másrészt helyreállítani a költségvetés egyensúlyát, és visszaállítani a gazdaságot a fenntartható növekedés pályájára, harmadszor pedig felszámolni a kormányhoz kötődő korrupciót.
Egyikben sem volt igazán sikeres.
Az első Orbán-kormány idején például az ellenzék által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságok felállítását valamennyi esetben megakadályozta a kormánytöbbség. A 2002–2006-os ciklusban az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottságok fele megalakult, de csak kettőnek a jelentése készült el, azok közül is csak azt az egyet fogadta el a T. Ház, amelyben a kormánypártiak és az ellenzékiek is rögzítették – egymást kizáró – álláspontjukat. Szimbolikus módon egy napon szűnt meg az Orbán-család és a Gyurcsány-család kétes ügyeivel foglalkozó bizottság.
Az elszámoltatás kísérlete hamvába holt. Keller László közpénzügyi államtitkár legerősebben alátámasztott feljelentései is elakadtak a fideszes Polt Péter vezette ügyészségen. Keller utalt rá, hogy a politikai ellenfelek között háttéralku köttethetett az elszámoltatás elszabotálására. (168 Óra, 2003. augusztus 21.)
A ciklus elején számos állami vállalat és bank menedzsmentjét lecserélték. Lengyel László szerint olyasféle kétes alakok kerültek vezető pozícióba, amilyenek az előző ciklusban: „Szocialista simicskák, wermerek, basák és bégek foglalnak el fontos posztokat.” (Magyar Hírlap, 2002. június 22.)
Medgyessy Péter cége sikerdíjat kapott azért, hogy a Gresham-beruházás támogatásáról meggyőzze azokat az önkormányzati képviselőket, akik a beruházás támogatását már rég megszavazták, csak a szavazatuk ellentételezésére vártak. A miniszterelnök és az uniós pénzek elosztásáért felelős államtitkár gyerekeinek a lobbicége jelentős megbízásokat kaptak olyan vállalatoktól, melyek eredményességét kormányzati döntések befolyásolták. Fölöttébb kétes számítástechnikai beszerzések kötődtek szabad demokrata miniszterek, Magyar Bálint és Kovács Kálmán tárcáihoz.
Kétségtelen, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány keze nem volt annyira mocskos, mint az első, majd a többi Fidesz-kormányé, de tisztának sem állíthatjuk.
Ebben a ciklusban nem próbálták meg elmozdítani az Orbán-kormány által kulcspozíciókba kinevezett embereket. Polt Péter maradt a legfőbb ügyész, aki a ciklus legnagyobb port kavart korrupciós ügyének, a Kulcsár-ügynek a nyomozását úgy irányította, úgy szivárogtatott az ellenzéki sajtónak, hogy a kormánytáborból érintett emberek sározódjanak be, holott Kulcsár Attila üzelmeinek nagyobb része az előző, fideszes ciklus idejére esett.
Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is a helyén maradt. Ahogy az előző ciklusban Orbán Viktor Surányi György jegybankelnökre, úgy most Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc Járai Zsigmondra gyakorolt nyomást az alapkamat csökkentése és a forint árfolyamának gyengítése érdekében. Ahogy az előző ciklusban, most is az ellenzék állt ki a jegybankelnök függetlensége mellett. Orbán Viktor kijelentette: „a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarnak”. (HVG, 2004. november 27.)
Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a 2002-es választások előtt kijelentette, hogy ha az ellenzék győz, őt 24 órán belül kirúgják. Nem rúgták ki, mandátuma lejártáig a Magyar Rádió elnöke maradt, és azután sem sikerült elnököt választani. A Kondor Katalin által kinevezett utódnak végig meghatározó befolyása volt a közrádió működésére.
Az 1998–2002-es ciklusban az ellenzéket kirekesztették valamennyi közmédium kuratóriumából. A 2002-ben kezdődőben csak az egyikből. Az ellenzéki kurátorok majdnem minden esetben megakadályozták a döntéshozatalt. Csak a Duna TV élére sikerült olyan elnököt állítani, aki valamennyi ellenzéki kurátor bizalmát bírta, csak a kormánypárti kurátorok fele szavazott ellene. A közmédiában a Fidesz befolyása erős maradt.
Ahogy a Fidesz, úgy az MSZP sem igyekezett az ellenzék bizalmát is bíró személyt jelölni államelnöknek. A jelöltjük még a koalíciós partner bizalmát sem bírta, így végül az ellenzéknek – a hatalom megszerzéséig – megfelelő elnököt, Sólyom Lászlót választották meg az ellenzék által botrányossá tett eljárás során.
Mindent összevéve 2002 és 2006 között az ellenzéknek erős pozíciói voltak, nagyon is működtek a fékek és ellensúlyok.
Az országgyűlési választásokig jelentős erőfelméréseken keresztül vezetett az út. A Medgyessy-kormány népszerűsége elég hamar elolvadt. Az osztogatás emléke elhalványodott, a kormányfő pedig egyebekben tehetetlennek bizonyult, és olyan képtelen javaslatokkal nevettette ki magát, mint hogy a magyaroknak első európai parlamenti választáson a kormánypártok és az ellenzéki pártok induljanak közös listán.
Az EP-választásokat a Fidesz 2004 júniusában fölényesen megnyerte. Az ellenzék több mint 10 százalékot vert rá a kormánypártokra. Bauer Tamás SZDSZ-es politikus ekkor arra figyelmeztetett, hogy 53 százalékos többséggel a Fidesz kétharmados többséghez juthat, és ha jut, akkor fölforgatják majd az egész demokratikus alkotmányos rendet, hiszen ez a céljuk. Ahhoz, hogy ez ne történjék meg, Medgyessynek mennie kell, és vele együtt mindenkinek – köztük SZDSZ-es minisztereknek –, akik akadályozzák a gazdaság visszaállítását a fenntartható növekedés pályájára.
Medgyessy helyzete tarthatatlanná vált. Az MSZP vezető testületei nagy többséggel a nagyon kevéssé karizmatikus Kiss Pétert jelölték kormányfőnek. Ekkor azonban Gyurcsány Ferenc hatalmas lendülettel kampányolva maga mögé állította a párttagok többségét. Ő lett a miniszterelnök. A színtelen funkcionáriusnak kinéző Kiss Péterrel aligha nyerte volna meg az MSZP a 2006-os választásokat.
Gyurcsány Medgyessy miniszterelnöksége idején az MSZP populista szárnyát képviselte. A szocialisták 2002-es, felelőtlenül ígérgető, populista kampányának is ő volt a karmestere. Ő harcolt a költségvetés szigorítása ellen, holott ő tudta a legjobban, hogy ez mennyire elkerülhetetlen.
2004-ben népszavazást tartottak a kórházak privatizációjáról és a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról. A Fidesz mindkét ügyben megtagadta korábbi álláspontját. Az MSZP propagandája pedig nem az etnikai alapon osztogatott állampolgárság elleni jogállami, az EU elveinek megfelelő érvekre épült, hanem populista módon a társadalom „bendősovinizmusára” apellált, és hamis számításokkal ijesztgette az országot, hogy milyen sokba kerülne a magyarországi magyaroknak, ha a külhoni magyarok állampolgárságot kapnának.
A népszavazás érvénytelen és ezért eredménytelen lett. A kettős állampolgárságra majdnem annyian mondtak nemet, mint igent, de a választásra jogosultak kétharmada nem szavazott. Ez az eredmény, illetve eredménytelenség a kormányt erősítette.
Gyurcsány miniszterelnökké választásával elkezdődött az az időszak, amelyről a kormányfő a választások után bő egy hónappal, a nevezetes őszödi beszédében ezt mondta: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.”
A választási győzelem érdekében a Gyurcsány-kormány elhalasztotta a halaszthatatlant, a költségvetés rendbetételét. De nemcsak elhalasztotta, hanem különböző intézkedésekkel, például az áfa 5 százalékos csökkentésével tovább rontotta a helyzetet. Áfakommandókat küldtek a cégek nyakára, hogy tényleg csökkentik-e azzal az 5 százalékkal az árakat. A vállalkozási szabadságot lehet ennél nagyobb mértékben is sérteni, ahogy azt 2010 után megtapasztaltuk, de ennél bornírtabb, nevetségesebb módon aligha.
A Fidesz arra az ordító hazugságra építette a kampányát, hogy „rosszabbul élünk, mint négy éve”. Holott minden mutató ennek ellenkezőjét tanúsította. Nemcsak a négy évvel korábbinál élt jobban az ország, hanem annál is, amit megengedhetett volna magának. Az ország a jövőjét élte fel.
Az április 5-én megtartott Gyurcsány–Orbán-vitát Orbán nemcsak azért vesztette el látványosan, mert a visszafogott, méltóságteljes államférfi hozzá nem illő szerepét próbálta eljátszani, hanem elsősorban azért, mert Gyurcsány adatok tömegével cáfolta azt az állítását, hogy „rosszabbul élünk, mint négy éve”. Orbán egyszerűen hiteltelennek bizonyult a tényekkel szemben. Gyurcsány a vitában letagadta, hogy vizitdíj bevezetésére készülnének, holott készültek, meg is valósították, a Fidesz viszont azzal riogatta az embereket, hogy a szocialista-liberális kormány felszámolni készül az ingyenes orvosi ellátást, és 300 ezer (akkori!) forintba kerül majd egy szülés.
A vitában Orbán a főváros kiemelt kezelését, Budapest Minisztérium létrehozását ígérte, azonkívül autóvásárlási támogatást, 14. havi nyugdíjat és még sok mindent, miközben tisztában volt az állami túlköltekezés, a költségvetési hiány mértékével. Olyannyira, hogy a Fidesz politikusai nem győzték följelenteni Brüsszelben a kormányt és nógatni az Európai Bizottság illetékes biztosát, hogy sújtson le az államháztartási hiányt elengedő magyar kormányra.
A kormány az államháztartás hiányát megpróbálta kisebbnek mutatni a valóságosnál, például azzal az első Orbán-kormánytól átvett trükkel, hogy az autópálya-építés költségeit „kiszervezték” a költségvetésből. A kormány az addigi gyakorlatot felborítva nem is hozta nyilvánosságra az államháztartási adatokat a választások előtt. Azok ugyanis azt mutatták, hogy március végére elérték a tervezett hiány 60 százalékát.
A kormány februárban a Syma csarnokban látványos és nagyszabású bemutatót tartott füstgépekkel, plazmatévékkel, mindenféle technikai varázslattal arról, hogy településekre lebontva mi mindent fog megvalósítani az EU-ból érkező pénzekből. Holott ekkor még az uniós pénzek pályázati rendszerét, döntéshozatali rendjét sem dolgozták ki. A bemutató csupán blöff volt. Az MSZP szerverét feltörték. Az ellenzéki lapok gúnyos kommentárokkal mutatták be a kormánypárt készülő kampányanyagait.
A kampányra a két nagy párt sokkal több pénzt költött, mint amennyit legálisan költhetett volna. Egyrészt álcivil szervezeteken keresztül finanszírozták a kampányukat, a Fidesz a Magyar Vizsla és a Budapesti Riport című kiadványait, Gyurcsány Ferenc a honlapját.
Egyáltalán nem olyan mértékben, mint az Orbán Viktor vezette kormányok 2002-ben és 2010 után, de azért ebben a ciklusban is finanszírozták közpénzből a kormánypártok kampányait.
Az állami tulajdonban lévő közlönykiadó nyomtatta ki milliós példányszámban a Népszava ingyenes különkiadását 2005 őszén Gyurcsány kormányprogramjával. Az EP-választások előtt a Miniszterelnöki Hivatal propagandakiadványát a Köztársaság téri pártközpontból hordták szét az MSZP aktivistái. A Demszky Gábor vezette fővárosi önkormányzat Budapest pénzéből adta ki a 2002-es önkormányzati választás előtt a Fővárosi Dugó című brosúrát, amely a városvezetőket magasztalta.
Az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly arról számolt be, hogy 27 MDF-es képviselőjelöltet igyekeztek rávenni a visszalépésre a Fidesz emberei fenyegetéssel, ígérgetéssel. Romsics Imre MDF-es képviselőjelölt, a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója felvételt készített arról a beszélgetésről, amelyen a Fidesz jelöltje, Bagó Zoltán igyekezett rávenni őt a visszalépésre – elmagyarázva, miként függenek össze a politikai érdemek a szakmai előmenetellel: „…ahogy megyünk egyre lejjebb az egyre inkább szakmai és egyre kevésbé politikai, de minél följebb megyünk, annál inkább politikai. Innentől fogva óhatatlan, hogy ha valaki a szakmai munkájában elér egy bizonyos szintet és halad fölfelé, akkor egyre kevésbé a szakmai kvalitásai, hanem egyre inkább a politikai kapcsolatai, nézetei, múltja, jelene, jövője… tolódik előtérbe. A politikában – sarkítok – MDF-es országgyűlési képviselőjelöltre nincs szükség.”
Végül Bagónak kellett visszalépnie, és a helyébe álló Semjén Zsolt nyert a Bács-Kiskun megyei 7. számú választókerületben. (Bagó ma már nem a Fidesz embere. A Fidesz jelöltjét legyőzve lett 2024-ben Kalocsa polgármestere.)
Az MDF-et, amely a 2002-es választásokkal ellentétben most nem adta oda választóit a Fidesznek, hanem önálló listával indult, a jobboldal árulójának kiáltották ki a Fidesz médiájában. A párt önállóságának helyreállítását megkísérlő pártelnökre, Dávid Ibolyára és családjára súlyos rágalmakat szórtak.
Dávid Ibolya 2006. március 17-én a köztelevízió Nap-kelte című műsorában közölte, hogy ha a jobboldal győz, akkor a kormány miniszterelnöke MDF-es lesz. Az MDF nem utasította el a Fidesszel kötött koalíciót, de azzal kampányolt, hogy ők nem fogják visszasegíteni Orbán Viktort a miniszterelnöki székbe.
Az MSZP sem, a Fidesz sem tartózkodott attól, hogy átlépjen a jogszabályokon és az etikai normákon.
Tóbiás József pártigazgató így buzdította az MSZP aktivistáit az EP-választások előtt: „Ma csak katonák vannak, le kell rohanni az embereket. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és választási kódexek. /…/ … a végén majd megbeszéljük, hogy mennyi a bírság.” (Magyar Nemzet, 2004. április 20.) 2006-ban, a választások második fordulója előtt így tájékoztatta Orbán Viktor a Fidesz aktivistáit a kampánycsend negligálásáról: „… szombaton és vasárnap a talpon maradt összes kerületben az én hangomon megy a szavazásra való felhívás, amiért majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jó napot!” (Népszava, 2006. április 24.) Miután ez a szöveg nyilvánosságra került, Orbán mégis néma maradt a kampánycsendben, helyette Eperjes Károly színművész buzdított szavazásra.
A kormánypártinak mondott közvélemény-kutatók februárig kis mértékű Fidesz-előnyt mértek. A Fidesz elhibázott, hiteltelen kampányának köszönhetően márciusban előzött az MSZP.
A MIÉP és a Jobbik közös listája viszont mindössze 2,2 százaléknyi voksot kapott, ezért nem járt mandátum, a bejutási küszöb 5 százalék volt. Az utolsó pillanatig úgy volt, hogy az MDF listájára adott szavazatok is elvesznek, és akkor sokkal nagyobb lett volna a kormánypártok előnye. Az MDF azonban végül éppen hogy, de átlépte az 5 százalékos küszöböt, amit hatalmas ováció fogadott a Fidesz kampányközpontjában.
Orbán Viktor mindent megpróbált, hogy a második fordulóra megszerezze az MDF támogatását. Felajánlotta a miniszterelnöki széket Bod Péter Ákosnak, aki az MDF szigorú megszorításokat tartalmazó gazdasági programját – a Fidesz populista programjának az ellentétét – kidolgozta. Az MDF azonban nem állt kötélnek. Már csak azért sem, mert az egyéni jelöltek versenye úgy állt, hogy a fordításra nem volt esélye a Fidesznek az MDF támogatása esetén sem, tehát a miniszterelnöki pozíció felajánlásának már nem volt jelentősége.
A második fordulóban a részvételi arány 64,4 százalék volt, alig maradt el az első fordulóétól. A 176 egyéni választókerületből 108-at vittek el a kormánypártok, 68-at az ellenzék. (A Somogyért Egyesület jelöltje, Gyenesei István is a kormányt támogatta, önkormányzati miniszter is lett belőle 2008-ban.) Így már a kormánykoalíciónak kényelmes többsége lett. 211 kormánypárti képviselővel nézett szembe 175 ellenzéki.
Az MSZP–SZDSZ-duó sokkal jobb kormányzati teljesítmény után vesztette el a választásokat 1998-ban, mint amilyen után megtartotta 2006-ban. A fájdalmas, de elkerülhetetlen lépések súlyos következményekkel járó elodázása árán elért győzelem pürroszinak bizonyult.
Ha a kormány megteszi azokat a lépéseket, amelyeknek a szükségességével tisztában volt, ha az ország helyzetét nem ködösíti el, akkor talán kis különbséggel elvesztette volna a választásokat, de 2010-ben, a világgazdasági válság után jó esély lett volna az ellenzéki győzelemre, és semmiképp sem következett volna be a Fidesz kétharmados győzelme, amely Bauer Tamás Kasszandra-jóslatát igazolva módot adott Magyarország demokratikus alkotmányos rendjének a felszámolására.