parameter.sk, 2026. március 26.
SZÉKY JÁNOS
Valamivel több, mint harminchat évvel, három rendszerváltással ezelőtt, 1990. január 5-én két ma már nem létező, történetesen liberális párt, az SZDSZ és a Fidesz feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés „és más bűncselekmény” miatt. Ezzel kezdődött a Dunagate nevű botrány. A nagyközönség főleg azt szűrte le a leleplezésből, hogy itt tényleg működik egy besúgóhálózat, de ami a rendszert illeti, a lényeg az volt, hogy a kommunista állambiztonsági szervezet, az ÁVH jogutódja egészen addig a napig megfigyelés alatt tartotta – és küldött emberei révén befolyásolta – a rezsimváltásra törekvő demokratikus pártokat.
A lényeg, hogy egy pillanatra látni lehetett, hogyan működik a magyar állam valójában.
Ott voltak ügynökei és vélhetően lehallgatókészülékei az Ellenzéki Kerekasztalnál is, mely ellenzéki testület az alkotmányos alapintézmények új rendszeréről tárgyalt. Nem kell hozzá túl erős paranoia, hogy az ember feltételezze: a posztávéhás jelenlétnek legalábbis része volt abban, hogy ebbe a rendszerbe olyan szerkezeti hibák épültek be, amik húsz év múlva lehetővé tették az akadálytalan lebontását. Teljesen alkotmányos úton lehetővé tették azt, hogy valaki a választáson elnyert kétharmados parlamenti többség birtokában féktelen, ellensúly nélküli és hiper-központosított teljhatalomra tegyen szert, s ezáltal szabad kezet kapjon az ország leigázására, tönkretételére és eladására.
A magyar politikai közösség most nagyon hasonló dolgot élt át, mint harminchat éve. Egy tisztességét és józan eszét minden kedvezőtlen körülmény ellenére megőrző, bátor rendőrtiszt jóvoltából egy pillanatra feltárult előttünk, hogyan működik a magyar állam valójában. Hogy micsoda ez a mai magyar állam valójában.
Mire ma reggel ez a cikk megjelenik, jobbnál jobb szövegekkel lesz tele az internet arról, mint jelent Szabó Bence százados és a Direkt36 leleplezése morális szempontból. Ilyen brutális ütés után nehéz publicisztikát nem írni. De lépjünk egyet hátra, vegyünk mély lélegzetet, ha egyáltalán tudunk a bűztől. Mit mond ez a leleplezés a magyarországi rendszerről azonkívül, hogy ocsmány? Mi ez, amiben élünk?
Négy szintet látok. Van egy színjáték parasztvakítás céljából, meg hogy a magyar államot ne közösítsék ki minden fórumon, ahonnan az uralmi elit esetleg pénzt remélhet azon az alapon, hogy ez a magyaroknak „jár”, és ahol a másokkal egyenlő jogaira hivatkozva vétózhat, bomlaszthat és szerezhet információkat a megbízóinak. Ezen a szinten négyévenként többpárti választásokat tartanak, amit a Fidesz nevű, e célra hasznosított szolgahad – demokratikus pártnak nem nevezném – masszív anyagi, intézményi és propagandafölénye birtokában a teljhatalomhoz szükséges kétharmaddal meg szokott nyerni, hacsak nem kerül a fogaskerek közé egy elszabadult csavaranya.
A második szinten van a törvényekkel és civilizációs korlátokkal szabályozott magyar állam, pontosabban a magyar állam, ahogy működnie kellene – erre mondja Szabó Bence, hogy ez egy „ideális rendszer” volna, ahol neki nem kellene a független újságírói műhely kamerája előtt ülnie, hogy beszámoljon a valóságról. Ennek az államnak a része a legsúlyosabb, jellemzően szervezett és/vagy nemzetközi jellegű bűncselekmények felderítésére és nyomozására hivatott Nemzeti Nyomozó Iroda, melynek tisztje Szabó Bence is.
A harmadik szint a titkosszolgálatoké, amelyeknek elvileg az a dolga, hogy a kormányzati döntéshozók számára nemzetbiztonsági szempontból lényeges információkat szerezzenek meg, akár a titkos információgyűjtési eszközökkel, ezeket elemezzék és továbbítsák. A tevékenységüket elvben törvények szabályozzák, és számot kell adniuk róla a parlamentnek, de a törvények kijátszhatók, a parlament nem ér semmit. Ezek az szervezetek a Várszínház, vagyis a szintén ellenőrizhetetlen végrehajtó hatalom, konkrétan a néphülyítésért is felelő Rogán Antal és főnöke alá tartoznak. Ők viszont, ahogy a rendőrtiszt fogalmaz, „nyomást gyakorolhatnak” még a Nemzeti Nyomozó Irodára is, ha a cél például az, hogy egy számukra váratlanul népszerűvé vált párt összedőljön, mielőtt elindulhatna a választásokon.
És végül, ami ebből a másfél órás videóinterjúból kiderül, van egy negyedik szint, a titkos titkosszolgálaté, amelyhez képest még a törvényes polgári titkosszolgálatok, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is „naivak”, amely még a Nemzeti Nyomozó Iroda, tehát a törvényes rendőrség elitje számára is láthatatlan, csak a gravitációs és sugárzási anomáliákból lehet következtetni a létezésére, mint némely égitestek esetében, s amely kénye-kedve szerint használja a (kormányoldali) médiát, ha el akar ültetni valamilyen célzott információt a köztudatban. Ami tehát mindezen alkotmányos, törvényes intézmények fölött áll, beleértve a választásokat is, de ami tökéletesen ellenőrizhetetlen, de amiről nem tudni, ki vagy mi irányítja.
Ami például el tudja érni, hogy ha egyik embere lelepleződhetne, akkor egy hamis gyermenkpornó-riasztás útján az egy szinttel lejjebb működő Alkotmányvédelmi Hivatal (a hivatalos nemzetbiztonság) a bolondját járassa a két szinttel lejjebb lévő Nemzeti Nyomozó Irodával, aminek a köz érdekében másra kellene használnia az erőforrásait.
Sem azt nem lehet tudni, hogy ebben a titkos titkosszolgálatban kik működnek, sem azt, hogy kinek az utasításait teljesítik, sem azt, hogy miből működnek. Hogy például, bocsánat a frivol részletért, milyen költségvetési fejezet melyik pontja alapján folyósították a Magyar Péterre ráállított Vogel Evelin havi ötmilliós tiszteletdíját. Hogy miből fedezik a Tisza megfigyelésével megbízott és a „bedöntésére” szánt ügynökök bérét (csak a Cloudflare-hozzáférésért százharmincmillió forintot vagy ennek megfelelő kriptóvalutát ajánlottak). Hogy miből vásárolták meg és tartották fenn a megfigyelőtechnikát. Amellett, ha valamit ennyire nem látni, akkor honnan lehessen tudni, nem működik-e együtt vagy nincs-e valahogyan alárendelve a hasonló akadálytalansággal és hasonló gátlástalansággal működő, hasonlóan ellenőrizhetetlen orosz szervezeteknek.
Ez nem is állam az államban, hanem állam az állam helyett. Valami olyan térben, ahol a nyilvánosság teljesen ki van kapcsolva, és nem létezik büntetőtörvénykönyv. Az ellenőrizetlen hatalom a maga töménységében.
Ez nem demokrácia. Ez arcátlan, mocskos zsarnokság. Ávósállam, az 1949-es és az 1989-es korszerűsített változata.
A magyar politikai elitek harminchat éven át altatták a dossziényilvánosságot, az 1990 utáni korszakot alapjaiban meghatározó mélyállam viselt dolgainak feltárását. Ez most visszaüt, ugyanazok a mechanizmusok működnek hatékonyabban, modernebb technikával. Néha még a személyek is ugyanazok, mivel meghosszabbodott a munkaképes életkor.
Szkeptikus vagyok afelől, hogy ezen egy választással lehet-e változtatni, főleg, hogy a választás ezekután semmiképpen nem mondható tisztességesnek. De így vagy úgy, az ország érdekében meg kell szüntetni, és csak azt tudom becsületes, támogatható politikai erőnek tekinteni, aminek kimondva is ez a célja.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.