289. A végső fájnelkandán

289.0.1. Akkor még egyszer, kötelességszerűen emlékeztetném önöket, hogy ne hagyják adójuk száz százalékát Zelenszkij-plakátokra költeni! Mostmár a 444 (és a Qubit és a Lakmusz) jövőjére is szánhatják személyi jöedelemadójuk egy százalékát.

Hacsak e hírlevél stabil olvasói passzolják át, az máris óriási segítség.

Mérték Médiaelemző Műhely Alapítvány
Adószám: 18731693-1-41

289.1. Magunk alatt ásott árok, magunkra dobált sár [„Kampul a durvány”]

289.1.1. Négy (öt) nap eltelt már az izé óta, a menetnap óta, nemzeti ünnepnek én ezt már régen nem nevezném, mert nem az, meg aztán se nemzet, se ünnep, viszont kampánytobzódás, árokásás, sárdobálás, szellemi kútmérgezés, sárkányfogvetemény.

Mindegy is, hogy mennyien voltak, rángatnám a vállam, a kollektív agyhalál beállt, menetrendszerűen, ahogy kell, a foglalkozás elérte célját, irány az ég alja, díszmenet. Mégcsak csodálkozni sem tudunk már, mert végüli ez megy mindig, tizenhat éve meg pláne, akkor meg nem mindegy, hogy kinek mennyije van? Nem mindegy végül, persze, pedig az, dehát a kampánydinamika, meg a mozgosítás, az erőmutatás, -fitogtatás, minden. És hát azt látjuk, ha látunk valamit, már megint azt látjuk, hogy tizenhat ilyen év után, a pofátlan hazudozások, arcátlan lopások, kínos bedőlések, mellényúlások és a totális eredménytelenség után azért még százezerek masíroznak Orbán mögött, de hogy masíroznak!

289.1.2. Én tényleg nem tudom, de komolyan nem tudom megérteni, mi játszódhat le annak az embernek a fejében, mit gondolhat a világról, aki képes „Nem leszünk ukrán gyarmat!” molinó mögött vonulni! Érti ez az ember a magyar szavakat? Tudja, mi az a gyarmat? Mi az a molinó? Mi az a magyar?

Jó, nyilván nem lehet a fejében más, ennyit gondolhat az egész világról, hogy: ORBÁN.

De annak meg semmi értelme.

289.1.3. Ez a folyamatos „tényleg ott tartunk már, hogy…”, „odáig jutottunk…”, „ennél mélyebbre már…” is rettenetesen unalmas. És mindeig, minden évben, ilyenkor minden hónapban, minden héten, minden nap egyre csak egyre ténylegotttartunkmárabb, egyre odáigjutottunkabb. Ez van.

2026-ban Magyarországon azzal tudja lejáratni az ellenfelét a 16 (20, 24) éve hatalmon lévő kormánypárt, hogy ukrán zászlót húznak rá. Hogy leukránozzák. És nem kezdem végigmagyarázni ennek a teljes őrületét a tömeggyilkos diktátorral haverkodástól 1848-on át 1956-ig. Unjuk ezt is, mind.

• 289.1.3.1. Mellékszál, de egy juteszembének jó lesz: a mi zebratulaj vezénylő vátesz erősemberünket már a full trumpista sajtóban is orosz vakondként hivatkozzák.

289.1.4. És ne mondja nekem senki, hogy nem működik. Működik. Azért csinálják.

„Itt tart az ország!” Édes istenem! Itt hát. Hol tartana? Ez a mondat is. Meg: „Ilyen ország nincs!”

Ez is cikin uncsi klisé, de igaz. (Ti. a közhelyekben vannak a legnagyobb igazságok, mivel ez Élet a legnagyobb rendező!) Mert TÉNYLEG nincs ilyen. Nem úgy, hogy még egy ilyen nincs, hanem egyáltalán nincs. Egy se.

Ez az ország nincs.

93 000 négyzetkilométer sötétség van.

Magunk alatt ásott árok, magunkra dobált sár.

Szellemi kútba ugrás, sárkányfogerdő.

[Utolsó bassza le a villanyt, etc.]

289.2. 51 év repülőgéphordozás

289.2.1. Ha röpülőgéphordozót látok, és pörharborozást hallok, márpedig mostanában látok és hallok eleget (Tranpelnök mekkorát bepörhárborozott Takácsi jappán minelnökasszonynak!, be szartam), szezonja van, és akkor nem tud beugrani mindig a Final Countdown, miszerint Végső visszaszámlálás, nem a svéd hajlakkpopmetál Europe-féle, hanem a Kirk Douglas-, Martin Sheen-féle, 1980-ban megjelent középszar hollywoodi időutazós-háborús scifi, aminek a leglényege, hogy az amerikai haditengerészet akkor legkorszerűbb (1975-ben rendszerbe állított) nukleáris meghajtású hordozója, a USS Nimitz a Csendes-óceánon, Hawaii közelében furcsa viharba kerül, és hirtelen 1941-ben találja magát, mi tesz Isten, éppen szemben a Pearl Harborhoz közeledő japán birodalmi flottával. Az 1980-as Nimitz csapásmérő ereje elég lenne ahhoz is, hogy akár a teljes második világháborús japán flottát elpusztítsa, tehát jön az etikázás, minden, már a hosszú kínlódás után, amíg fölismerik a helyzetet, hogy akkor szabad-e a történelembe beletrollkodni vagy sem, mindegy is, végül két támadó japán vadászgépet (Mitsubishi A6M Zero) kénytelenek leszedni, de a nagy összecsapás elmarad, mindenféle fedélzeti drámák, időutazásos közhelyszituációk után jön megint az idővihar, visszakerülnek 1980-ba, vége.

289.2.2. A film maga kellően jelentéktelen, scifinek álcázott haditechnikai bemutató (fontosabb jeleneteit az igazi Nimitzen forgatták), szép F-14 Tomcat kötelékrepülésekkel, le- és felszállásokkal, légi utántöltéssel (!), az egység további technikai eszközeinek (stratégiai bombázók, felderítőgépek, tengeralattjáróvadászok, vadászbombázók, helikopterek, szállítógépek) kameózásával, és persze Kirk Douglasszel meg Martin Sheennel.

289.2.3. Mondom, nem egy Sátántangó, de a Magyar Népköztársaság kommer kultpolitikájának (nem a mainak, a nyolcvanas évek elejinek) mégis sikerült szenzációt, underground (szinte szamizdat!) blokkbasztert faragni ebből a jelentéktelen moziból. A párt cenzorai a már megvásárolt, forgalmazásra kész, lefordított, szinkronizált filmet nem engedték bemutatni. Hogy Moszkvából jött-e a kérés vagy sem, nem tudjuk, végülis a hazai illetékes elvtársak is gondolhatták úgy, hogy ez az amerikai haditengerészet propagandafilmje. (És ezzel nem is jártak messze az igazságtól.)

De ekkoriban már egyrészt a rendszer rohamosan elbutuló fázisába lépett, másrészt pedig az információtechnológiai forradalom (bár ekkor még nem úgy hívtuk) egyik fontos vívmánya, a képmagnó (később: videó) is kezdett beszivárogni az országba a nyolcvanas évek közepén, és jöttek hozzá a korábban valamilyen okból – jellemzően szexuális vagy politikailag érzékeny tartalom miatt – hozzáférhetetlen amerikai filmek VHS-en. Ám ezekkel meg az volt a problem, hogy ugye nem voltak szinkronizálva, külföldiül pláne nyugatiul meg nem beszélt szinte senki se. Így jutott kivételesen jól fizető melókhoz néhány nyelvtanár, aki cigifüstös pincékben röptében szinkronfordított és jellegzetesen fahangon aládönnyögött magyarul számtalan videofilmet valami élelmes, VHS-kazettákat feketén forgalmazó vállalkozónak. A filmgyárban meg egy kellően pénzéhes és pofátlan raktáros vagy gyártásvezető észbe kapott: hopp, van itt egy kész, leszinkronizált amerikai film is, amiből nagy pénzt lehetne csinálni a feketepiacon: és átvette VHS-re, és már ment is a feketepiacra a Végső visszaszámlás.

Az pedig rögvest az illegál VHS-piac sztárja lett. Magánemberek még nem nagyon engedhették meg maguknak a képmagnót, de néhány jól menő maszek kocsma, nagyobb kultúrintézmény, akár KISZ-szervezet már beszerzett egy-egyet, és viszonylag elterjedt üzleti modell volt ilyen „illegális” (inkább féllegális, mert a hatóságok tkp. szartak bele, bár nyilván lehetne találni esetet, amikor ezért rángattak meg valakit) vetítéseket szervezni, akár belépődíj ellenében, akár csak a fogyasztás emelése végett. Nálunk, Budaörsön, a szórakoztatóipari technikai innovációkat leginkább követni igyekvő (a pincéjében kisebb játéktermet is berendező) Tüske presszó volt a nyolcvanas évek közepének videós központja.

289.2.4. De a Végső visszaszámlást nem a Tüskében láttam, hanem – és akik nem éltek még a nyolcvanas években, és nem ismerték a késő-kádárizmus sok szempontból inspiráló (más szempontból perverz és ostoba) káoszát itt talán meglepődnek – a KISZ által szervezett martonvásári építőtáborban. Na, ennél, mint ez a konkrét építőtábor, későkádáribb jelenséget nem tudnék kitalálni sem: KISZ-tagok sem voltunk (első gimiben 1984-ben már elfelejtettek beléptetni), csak a pénz és a buli miatt mentünk, mert a kukoricacímerezéssel egész jó lehetett keresni, a munka elvileg kemény volt, gyakorlatilag viszont mélyszocialista tanpálya: sumákolás, lógás, hazudozás, hamisítás, ami belefért. Meg piálás, de au azért elég közismert szocialista valóság általában is alkoholalapú volt.

Egy este kultúrprogramnak a Végső visszaszámlálás ment, az ideológiai káosz csúcsrajáratása végett. Schneider Zoli barátommal, kosárcsapatunk centerével (aki mostanában a Radnóti Színház micsodája, primadonnája vagy bonvivánja vagy mi ez, Lear királya) némileg már beboroskólázva viccesnek szánt hangos beszólásokkal színeztük, és elszívtunk mellé fél doboz piros Symphoniát. (Illetve Zoli Sophit szívott, én Szimfit, erre világosan emlékszem negyven év után.)

A lényeg: a film nekem valahogy megmaradt. Később talán még valami szeminyomorult trashtévécsatornán is láttam belőle részeket egy álmos vasárnap délután.

289.2.5. Az utóbbi harminc évben elég sokszor volt rá alkalom, hogy beugorjon ez a bárgyúcska alapsztori, miszerint az USA legkorszerűbb fegyverrendszerei negyven évvel korábbi haditechnikával kerülnek szembe… Ugye, ugye! Mégiscsak látnoki alkotás ez a javából! Mert mit is csinált az USA az utóbbi harmincöt évben? Technikailag negyven (ötven, hatvan, száz) évvel mögötte kullogó haderőkkel háborúzott. És csak ilyenekkel.

Az első öbölhábrúban F-16-osok, F-117-es lopakodók, robotrepülőgépek Szaddám Husszein T-55-ösei és Scudjai ellen. Belgrádot is a legmodernebb gépek bombázták, a légvédelem hatvanas évekből szalajtott orosz fegyverekkel próbált visszalőni, de viszonylag korszerűenk számító MiG-29-esek sem voltak ellenfeleknek az F-15-ökösknek és -16-osoknak. A második iraki háborúban (2003) még mindig a régi jó, negyvenes években tervezett T-55- tankok vonultak, egy-két zászlóaljnyi T-72-es is talán, és néhány kósza MiG-21-es röpködött az F-18-as Hornettekkel upgrade-elt amerikai légierővel, és a felvonult teljes nyugati arzenállal, repülőgéphordozókkal, a legmodernebb tankkokkal, lövészpáncélosokkal, manőverező robotrepülőgépekkel, tankvadászokkal, műholdas felderítőrendszerrekkel szemben.

Az afganisztáni vagy a líbiai harcokban, az Isis elleni csatákban pedig már értelmezhetetlenül nagy volt a technikai fölény, inkább évszázados mint évtizedes mértékű. Ehhez képest az eredmény…

289.2.6. Szóval mindig kiderült, hogy papíron lehet, brutális a fölény tűzerőben, találati pontosságban, reagálóképességben, mindenben, de a harctéren még rengeteg más is számít. Az ellenfél motiváltsága, eltökéltsége és találékonysága mindig fontosabb tényezőnek bizonyul. Aki mer és akar harcolni a legbrutálisabb technológiai fölénnyel szemben, előbb-utóbb meg fogja találni a harc hatékony módját. Ha győzni nem is tud, de érzékeny veszteségeket okozhat. És a túlerővel szemben hazai pályán is jó az iksz.

Láttuk, hogy szinte középkori felszereltségű, rosszul vagy inkább sehogysem vezetett harcosok milyen veszteségeket okoztak Afganisztánban, Szomáliában (Blackhawk Down), Szíriában, Irakban vagy másutt.

289.2.7. A Final Countdown forgatása után alig néhány héttel, 1980 áprilisában a USS Nimitz hordozót a Perzsa-öbölbe vezényelték, hogy támogassa az amerikai hadsereg túszmentő akcióját. Iráni fiatal forradalmárok, Komeini ajatollah szélsőséges hívei az Egyesült Államok teheráni nagykövetségének dolgozóit ejtették túszul, és tartották fogva 444 napig. A szabadítási akció sikertelen volt. Carter elnök belebukott, az 1980 végén rendezetett elnökválasztáson Ronald Reagan győzött, Irán a beiktatás napján elengedte a túszokat. Az amerikai-iráni viszony végleg megromlott.

2025 tavaszán a Nimitz, mint az amerikai flotta történetének legtovább rendszerben álló hordozója ismét az Öböl térségébe indult az iráni helyzet éleződése miatt. Év végén befejezte utolsó küldetését, idén március 10-én pedig elindították kijelölt nyugdíjasotthonába, Virginiába, ahol végleg inaktiválták volta. Néhány napja azonban, bejelentették, hogy a nemsokára 51. szolgálati évébe lépő Nimitz mégsem mehet nyugdíjba, mert a szabályok szerint az Egyesült Államok 11 aktív repülőgéphordozót kell vízen tartania, és a USS John F. Kennedy pedig még nem készült el, tehát a Nimitz 2027-ig a JFK beállításáig aktív marad. Két napja kiderült, hogy a flotta legmodernebb hordozóját, a 8 és fél éve szolgálatban lévő USS Gerald R. Fordot ki kell vonni az iráni hadszíntérről a szennyvízrendszerében (toilette system) keletkezett tűz miatt.

289.3. 50 másodperces, döbbenetes erejű dokumentumfilm az amerikai társadalom mentális állapotáról

https://444.us5.list-manage.com/track/click?u=510bc077f5c7e2181e77cc587&id=5be2ed24ce&e=ec7ea40132

Ne tessenek kárörülni, mi még ennél is szarabb állapotban vagyunk. Bede Márton találata.

289.4. Szerintem feminista, antifa, queer black metal nem volt még itten

289.4.1. Most lett. Maria Stocke és Noel Gilson duója a Seattle melletti Olympiából indult, ahogy a Nirvana, az Earth, a Bikini Kill és a riotgrrrl mozgalom seregnyi zenekara. Mindkét lány dobol, gitározik és dalt ír, koncertek közben is cserélgetik a szerepek. A zene black metalnak kétségtelen blackmetál, bár annál kissé intimebb (mondjuk nem kunszt), érzelmesebb (ha lehet ilyet mondani), a szövegek meg nem annyira sátánozósak. De úgy kurvajó, ahogy van.