444.hu, 2026. február 27.
UJ PÉTER
286.0.1. Ezúttal, mindenféle körülmények ilyen irányú alakulása okán, programajánló jellegű hírlevelet kap kézhez az olvasó. Ez ne szegje kedvét! Van azért itt lecsó vagy micsoda.
286.1. Helyzet lesz: ködszurkálás, hasraütés, madárjóslás
286.1.1. Éppen azon kezdtem törni a fejemet, hogyan lehetne megint óva intenem Önöket (újólag! – hogy egyik favorit fajmagyar szakkifejezésemet használjam) ettől a rendszerváltási eufóriázástól, a medve bőrére történő mértéktelen vedeléstől, feneketlen óráidvannakhátraorbánozástól, a hübrisz scyllájától és charybdisétől.
Akármit is hoz ki éppen Hann Bandi.
286.1.2. És nem azért, mert a Hann Bandi manipulálna vagy mittudomén, nem olyan a Hann Bandi, isten az atyám, ötven éve ismerem, a Hann Bandi egy nagyon rendes enber, ott lakott, ahol régen, a szomszédja mellett, ha túlmentél, kicsit vissza kelletett jönni, de nagyon rendes ember, és egy mihazánkos légynek sem tudna ártani, szóval nem manipulál, haljak meg, de egyrészt itt már nagyon nehezen mérhető akármi is, ez az évek óta látható trend, és egyre romlik, hogy nem mondja meg, nem azt mondja, nem úgy mondja, és aztán az egész országra pontosan, de mind a 106 egyéni körzetre külön végképp nem is lehet mérni, másrészt meg ugye a választási rendszer, a tíz-húsz (egy-két) szavazatnyi különbséggel is vihető egyéni körzetek meg a brutális kormányzati erőfölény miatt az utolsó órákban is megfordítható akár döntőnek látszó fölény (2022-ben is akkora orbánista hajrá lett a végén, hogy még ők maguk is meglepődtek), mert ott az számít, hogy kinek van elég embere elcipelni az urnához még egyet, kettőt, hármat, jellemzően olyanokat, akik nem feltétlenül tudják, melyik bolygón is szavaznak épp, na, szóval erre kell erőforrás, rengeteg ember, krumpli, pálinka, tízezeres, mit tudomén, és ez is csak akkor, ha a folyamatos rettegtetés, hamiszászlólengetés, trafóházvédelemre kirendelt lövészpáncélosok, gyakorlós katonák, drónberöpülés, meg a tizenhat év alatt összespórolt (lopott) pártizenszázezermilliárdból kihozható akármilyen sumákság nem adja ki.
És tegyük a szívünket a kezünkre: eddig százból százszor alábecsültük Orbán svindlerkedési kreativitását! Mindig azt gondoljuk, hogy na, addig meg addig már biztos nem mer elmenni! Oszt, amíg kigondoljuk, addigra már visszafele jön onnan.
286.1.3. De azért azt se higgyék el, amikor ezt egyes elemzők politizálásnak, mi több, politikai tehetségnek nevezik. Nem. Ez csak gátlástalanság, szélhámosság, antiszociáliskodás, bűnözés. Nézzünk csak magunkra!
(Egyébként, jegyzem meg a nota benét vagy a horribile dictut, a fenti problémáknak és lehetőségeknek jó részét végig is vette szerdán Rovó kolléga, publicisztikai formátumban: A fekete hattyú bekötött szemmel belerepül a tökéletes viharba. Főszerkesztői megjegyzés: fájóan hiányzik a címből a ködszurkálás és a hasraütés.)
286.1.4. Na, de vissza a kiindulópontra: tehát éppen elkezdtem volna törni a fejemet, hogy hogy is írjam meg ezt Önöknek péntek hajnalra, már sokadszorra (újólag! – hogy egyik favorit fajmagyar szakkifejezésemet használjam), és kábé anélkül, hogy különösebben monomániás idiótának, önismétlőnek meg ilyennek tűnnák, amikoris előállott Plankó kolléga az ötlettel, hogy mi lenne, ha a hétfő reggeli Helyzet kettőspont van!-ban összecsapnánk Szily kollégával, a javíthatatlan optimistával és rendszerváltáshívővel.
Súlyos, személyeskedő vitára számíthatnak, hiszen Szily kollégával idestova 38 éve ismerjük egymást. Illetve augusztus végén lesz majd pont 38 éve, hogy valahonnan a Népstadion környékéről, a sorozóközpontból sokadmagunkkal megindultunk Lenti irányába, mint előfelvett állomány (táposok), ő angol-franciás BTK-s (néhány héttel később: aknavető üteg), én matfizes TTK-s (néhány héttel később: 6. gépesített lövész század), aztán egy alapkiképző századba kerültünk, voltunk egy zászlóaljban, aztán meg többféle szerkesztőségben, most meg 56 (57.) évesen itt vagyunk. (Ezt érdemeltük?)
286.1.5. Summa sumárum: maradjanak tuned, hétfő reggel kilenctől Helyzet: lesz! Élőben. (Ha addig meg nem halunk.)
285.2. Chi ricci és rockpalást
286.2.1. Pár évvel ezelőtt, nem tudnám megmondani, pontosan hány, mindegy is, egy koncerten, az a lényeg, úgy emlékszem, az A38-on, talán Uncle Acid & The Deadbeats (ángol cihedelikus rock a XXI. századból) volt, de lehet, valami más, szóval odalépett hozzám egy fazon, hogy Borízű hang, ez meg az, elbeszélgettünk. Olaszos hangzású néven mutatkozott be, valami Vincsenzó, de egészen magyarnak tűnt, nagyon enyhe akcentussal, alig vettem észre, tökéletesen beszélt, a zajban különben is rosszul hallottam, csevegtünk pár percet zenéről, ki milyen zenkart hallott legutóbb, ilyenek, small talk, és az is kiderült, hogy palermói születésű, és mivel éppen akkoriban készülődtem szicíliai nyaralásra, el is igazított, hogy Palermóban mindenképpen spaghetti chi riccit kell enni, azaz tengerisünös tésztát, mert az az autentikus palermói.
Később még többször összefutottunk, ilyen koncert, olyan koncert, közben említette hogy ő is zenél, régóta, van zenekara, koncertezgetnek is, majd küld meghívót. Küldött is valamikor, el is felejtettem, ahogy kell, aztán most, múlt héten megint, hogy a Zene Házában játszanak egy híres portugál gitárossal, menjek el, küldött még néhány linket hozzá, az egyik egy német fesztiválon készült, gyerekkorom legendás Rockpalast sorozatában vették föl. (Ez a német, illetve akkor még nyugat-német sorozat feltűnt annak idején, a nyolcvanas évek közepén a magyar állami tévében is, így láttam először Judas Priest-, Stray Cats- meg nem tudom már milyen koncerteket). Belekattintottam. És eléggé leesett az állam. Hogy az én spaghetti chi riccis koncertismerősöm olyan elementáris, fekete Tom Waits–Howlin’ Wolf –Joe Cocker–Mark Lanegan-bariton, hogy csak. Mondjuk a Tom Waits-féle tüdőrákhangzás nekem egy kicsit sok, nem zavar vagy valami, csak valahogy fáraszt egy idő után, ezt a kicsit líraibb, bús Lanegan-vonalat jobban bírom, vagy a Nick Cave-osztályú drámai bömbölést, de Vincenzo szerencsére mindkettőt tudja, és hogy micsoda koincidenciák vannak itten: a portugál gitáros, aki fellép velük szombaton, Tó Trips néhány éve, a Dead Combo duó tagjaiként játszott többször Mark Lanegannal, örökös favoritommal, ha melankolikus rockandrollról van szó.
286.3. Életem legkínosabb helyreigazítása
286.3.1. Múlt heti (feb. 17.) gigantikus Fenyő-cikkemben óvatlanul lefradistáztam az elhunytat. Nem volt nagy riszörcs mögötte, persze, de teljesen tisztán emlékeztem, persze jó harmincöt év távlatából, ahogy ül Hegyi Iván mellett a Blaha Lujza téri Népszabadság-székház deszkjében, cigarettázik (akkor még szabad volt dohányozni a szerkesztőségben, sőt, szinte kötelező!), és fradista szemszögből magyaráz valami régi (Albert-korabeli?) meccsről.
Aztán persze írt egy Újpest-drukker olvasó, hogy a múlt hétvégi fordulóban az Újpest-drukkerek búcsúztatták Fenyőt, ugyanis a lila-fehéreknek szurkolt. Upsz. Gyorsan hozzá is toldottam a cikkhez:
„Javítás: Fenyő Miklós valójában Újpest-drukker volt, ebben a cikkben – szerző: Hegyi Iván – el is mondja. miért lett örökös XIII. kerületi lakosként »dózsás«. A memóriám megcsalt valahogy a 35 évvel ezelőtti jelenettel kapcsolatban.”
286.3.2. Az újpestieknél már különben is kihúztam a gyufát, a múltkor egy Videoton-drukker skinheadzenekar koncertjén jött oda reklamálni (nagyon barátságosan) valamelyik újpesti szurkolói csoport vezetője, hogy mi, mármint a 444 mennyire utáljuk az újpestet, pedig ők aztán nem is NER-csapat és satöbbi, én meg próbáltam bizonygatni, hogy szerintem a legkevésbé sem diszkrimináljuk ezt vagy azt a klubot, körülbelül igyekszünk mindenkit ugyanúgy… De elég fölösleges vita ez, a szurkoló azért szurkoló, hogy mindig úgy érezze, mások nem szeretik eléggé a csapatát..