Basszus

„A rock and roll nem színház, hanem attitűd, gesztus: pofon a sorsnak. A rock and roll nem zene, hanem saját hangzás. A rock and roll kötött forma, mint a szonett vagy a fúga. Egyszerű, mint egy Japán koán. Egyszerre szól Apollónak és Dionüszosznak benned. Ez a poszt-Hiroshima kor egyetlen autentikus, valódi megmentő erővel bíró vallása, amennyire én itten látom…”

Najmányi László

Kommen, kommen meine damen und herren, sensational kunst: ich bin echte ungarische Jim Morrison, zehr talentisch rockandrollpoet, officier handerlump und wunderschön singer ohne varrógép. Hyper-super sonderangebot, hin und zurück 10 deutschmark. Ich bin mein kassa, bitte. Danke schön, für provinzial bluesheros aus ungarische ploretariat, tradicional wurlitzer una publicist mit lange haar und agilitat von Mich Jagger order ungarische blueskönig Deák Bill Gyula.

Már nem csak reméli, de tudja is minden polgár, hogy a halálmegvető merészséggel lenövesztett sassonokra fazonírozott profetikus elhülyülések ideje lejárt. Harmadszor is melegítenék a kétszer kihányt babfőzeléket, de hol vagyunk már? Összeteszik, amijük van még, félig olvasott verseskötetek, filozófiai zanzák, kis keser, sok haver, néhány kereskedelmi és szolgáltató eurobété, jó állapotú nyugati gépkocsik és korcs vágyak ideológiai fegyverré élesítve.

Hogy mennyire reménytelenül próbálták mindig is érteni a rock and rollt, az most látszik. Fölöslegesen kis ideológiai harc, ellenség nélkül, kívül minden értelmezhető rendszeren. Ennyi. Németh Lehel és Karel Gott volna a tisztességes megoldás, de sosem fogják maguknak bevallani.

De mindegy. Ha van zene megint, peace, love, unity. Megint fontos, lehet tudni, miről és kinek szól, hogy működik, hogy kell. És hogy majdnem mindenki.

A caféban egy éve még bőrös-fuxos vállalkozók viszkizték magukat halálos unalomba a hidrogénbomba kurváikkal, hogy újult erővel bűnözhessenek másnap, cirill betűkkel beszéltek az asztaloknál, de ezt felejtsék el, szimpla kis fajgyűlölet a részemről. Azután patáscipőt húztak a csajok, a csávók átálltak a viszkiről a speedre és hozzászoktak a szemek a stroboszkóphoz. És a légben a szívek összeértek.

Most jönnek a legjobb arcú ifjak is, semmi szintetikus, csak tánc és marihuána, dob, basszus, isten. A konditerem-őrzés-védés-autólopás háromszögben mozgó gyúrónadrágos és a bölcsészhallgató közös nevezője – na ezt kapjátok ki, virággyerekeim!

És belibben egy kövér, skinheadszerű fritz a caféba, basszusarcú Szása, még kopasz is, el lehet képzelni, ahogy a menekültszállásra emeli a Molotov-koktélos üveget, de ezt felejtsék el, ez csak fajgyűlölet a részemről, szóval a kövérkés fritz elkezdi nyomni a zenét, amit londoni színesek erjesztettek jungle-lá, aztán, amikor az anyag megszilárdult, hát átépítették valami futurista-konstruktivista őrületté, csupasz dobbá és basszussá.

Lányokat ráültetni a mélynyomóra, élvezzék. Táncolni, átdübörögtetni az agyonspirálozott ritmusokat az agyon, és a végtagokon is. Kitisztulni, rendben lenni, hinni.

Who the fuck was Jim Morrison? – kérdezte egy három évvel ezelőtti nóta. Már a kérdezésnek is elmúlt az ideje.

Uj Péter