Hotelszex

Mindennek az oka a szaporodás ivaros jellege. De még inkább talán a részletek: hogy ugyanis az ember szaporodási ciklusa – eltérően az állatokétól – folyamatosnak tekinthető, ebből adódóan ivarérettsége kezdetétől annak végezetéig állandó szexuális késztetés alatt áll. E gondokat az teszi teljessé és szinte megoldhatatlanná, hogy éber életének java részét munkahelyi környezetben tölti, intenzív késztetettsége révén potenciális káoszt hurcolva magában. Irodából irodába, lépcsőházban, raktárhelyiségben – ahová csak a lábát beteszi. A kényszeres hímségnek és nőségnek e viszonylag szűk, de jól behatárolható térségben történő folyamatos együttléte alakította ki a szexuális kultúra különféle változatait, ezen belül is a büroszexet, aminek gyakori mellékterméke a bűntudat meg a botrány. A büroszex általában egy iroda mélyén kezdődik, majd többnyire a bíróság valamelyik hivatali helyiségében fejeződik be. Amikor az ember irodába nyit, tekintetét végighordozza a bútorzaton, szeme megakad a kettétört ceruzákon, fölborult csokinyuszikon, párját vesztett mandzsettagombokon, még nem tudja, hogy a látvány hatására kiszakadó „ezt a kuplerájt, a szentségit!” sóhajjal a látvány lényegét ragadta meg.

Még a büroszexnél is veszélyesebb a hotelszex, különösen választások előtt két hónappal, és különösen az esélyesnek tartott ellenzéki elnökjelölt számára. Kiváló lehetőség választási aktorok számára! Szereplők se kellenek, elég egy fotó. Bekamerázott szoba, ágy széttúrt paplannal, valami idétlen angol nyelvű sejtetéssel. Bárki bárkit akart lejáratni, az akciót félbehagyta, mert saját maga látta be: momentán nem jó ötlet, még a fehér por emlegetésével együtt sem. Ez a csapda legföljebb azért tűnhetett föl valamikor hatékonynak, mert volt valami hitele a politikának. Ma már alig. Lassanként semmiről sem lehet azonnal megállapítani, hogy igaz-e, vagy szimpla hazugság. A kormányfő lendületesen hordja össze napi képtelenségeit. Például, hogy az ellenzék Münchenben titkos paktumot kötött a brüsszeli elittel. Ezt – mondja pirosló fülekkel – Németország hozta tető alá. „Feladják a magyar vétójogot Brüsszelben. Részt vállalnak Ukrajna pénzügyi támogatásában, és támogatják Ukrajna európai uniós tagságát.” Az uniós államok többsége valóban kártékonynak tartja Orbánt, de mi ebben a titkos, és vajon hol a paktum?

Úgy folytatta, „ők azok is, akiket a Shelltől küldtek, hogy támadják a rezsicsökkentést, és válasszák le Magyarországot az orosz gázról és olajról, akiket az Erstéből küldtek, hogy vegyék vissza a bankárok pénzét, amit mi elvettünk tőlük és hasonszőrű barátaiktól, és odaadtuk az embereknek”. A Szuverenitásvédelmi Hivatal hamarjában, három nap alatt tető alá is hozott egy géppel írott jelentést, amivel leleplezték az Erste Bank ármánykodását. Láncziék azt sem felejtették el kiemelni, hogy a Tisza Párt adópolitikai szakértője, Kármán András korábban az Erste Banknál dolgozott. Az igyekezet ellenére a milliárdos költségvetésű hivatal valószínűleg nem hozza a remélt politikai hasznot.

Mindeközben Magyar Péter Donald Tuskkal, Friedrich Merz német és Christian Stocker osztrák kancellárral, valamint Andrej Plenković horvát miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat. Mráz Ágoston Sámuel, a Fidesz politikai beszállítócégének főideológusa ezeket a találkozókat hibásnak tartja, mondván, a fölsoroltak valamennyien háborúpártiak. (Megjegyzem, Magyar mégiscsak a szövetségeseinkkel tárgyalt.) De hogy kik a háborúpártiak, azt pillanatnyilag Orbán és például Mráz dönti el. Visszatekintve az időben ez az egyébként is militáns, újabban már igen zagyva kormányhang Orbán tavalyi poloskázós, ünnepinek szánt beszédétől kezdve vált taszítóvá, és a két hátralévő hónapban ez valószínűleg ilyen is marad. Orbánnak alighanem nincs más eszköze, mint a mellébeszélés meg a butítás. „Harmincvalahány éve vagyok benne a politikában – válaszolta a Rubióval közösen tartott sajtótájékoztatón a kérdésre, mi történik, ha kormányváltás lesz. – Vesztettem is, győztem is, nem történt semmi különös.”

Ez sem egészen így volt, de az biztos, hogy kormányzása előtt senki nem nyúlt a jogállami normákhoz, Orbán viszont igen. Jogilag, politikailag és főleg lelkileg tette tönkre az országot. Ma a bekamerázott hálószobánál tartunk, és hol van még a vége.