HVG, 2026/5. szám, 2026. február 12.
TÓTA W. ÁRPÁD
Pár éve a fél világ izgulhatta újra végig Csernobil történetét. És a robbanás után az akkori bolsevikok első reakcióját: titkoljuk el, zárjuk körbe! Hamarosan viszont már páncélautók járták körbe a kisvárost, és kihirdették az evakuálást. Ehhez persze hozzájárult, hogy a világ nyilvánossága értesült a katasztrófáról – bár a szovjet polgárok pont nem olvasták a Frankfurter Allgemeinét, úgyhogy ez még nem volt kényszerítő erejű. Az is kellett, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának központi bizottságában üljön néhány olyan ember, aki Szijjártó Péternél tisztességesebb és emberségesebb.
Ilyenből nekünk is jutott mutatóba. Amikor kiderült, hogy a Samsung gyakorlatilag Göd és térsége megmérgezésén dolgozik, a külügyminiszter természetesen amellett érvelt, hogy ez nem gond. A paraszt fogyóeszköz, a gyárban főleg migránsok robotolnak, a környékből pedig kiváló vadászterület lehet, ha az ember végre eltűnik onnan. Ekkor pattant elő fehér páncélban az erkölcs és a humánum messze földön híres lovagja, Rogán Antal. Akit egy egész picit az is motivált, hogy ha ez a disznóság kiderül, az esetleg nem tesz jót a pártnak, mert egyes modellek szerint még a magyar választók sem értékelik, ha halálra mérgezik őket.
A fehér lovag elbukott, a minisztertanács pedig arra jutott, hogy repülőrajt szempontjából helyesebb eltűrni a kobaltot meg nikkelt a levegőben, semmint emiatt hepciáskodni, ahogy fákat ölelgető hippi gyerekek szoktak. Szerencsére a talajvíz nem is került szóba, már csak azért sem, mert az azt monitorozó kutat öt évvel korábban előrelátóan betömték. Azt gondolhatnánk naivan, hogy épp rohamtempóban fúrják újra, de ez nem a nyolcvanas évek Szovjetuniója, szóval itt nem a legfőbb érték az ember.
Igen tiszteletreméltó számokat mértek egyébként a Samsung gyárában. Valamiben meg kell halni kétségtelenül, és ha a levegőben az általában fincsinek tekintett mennyiség ötszázszorosa lebeg a nemes kobalt-mangán-nikkel arabica keverékből, akkor ez sokkal könnyebben megy; rengeteget spórol a dolgozó a cigarettán például. Sajnálatosan kimaradt a gyártástechnológiából az ólom és az azbeszt, valamint a lépfene és a bubópestis, így Göd elpusztításának folyamata lelassult, de halad. Viszont a mérgeiket nem tartották meg maguknak, hanem bőkezűen osztották, mint kiderült, a gyár tetején fújták ki a levegőbe, hadd jusson belőle mindenkinek.
Mindez három éve történt, és csak most derült ki. Most is csak azért, mert a sajtó kitúrta; a kormányülésen nem is merült fel, hogy erről a gödi jobbágyságnak vagy az országnak tudnia kéne. Elsikálták, ciccegtek kicsit, ejnyebejnyéztek, de a világért sem akarták volna elijeszteni a mélyen tisztelt akkugyártókat. Kell még ilyen kobaltfelhő Győr és Debrecen fölé is, az a mélykék gyönyörű tud lenni naplementekor. Tehát a gyár működött szépen tovább, szigszalaggal kicsit körbetekerték a csöveket, adtak a dolgozóknak szalmakalapot, és el van intézve.
Most emelkedjünk madártávlatba, ahol ritkább a kobalt, és tekintsük át, hogyan jutottunk ide. Volt egy zsigeri, ösztönös vágy a magyar ipar fellendítésére. Ennek van egy számunkra járhatatlan útja, ahol is versenyképes mérnököket és egyéb szakembereket képzünk, majd a tőke ezt észrevételezve idetelepül. Ez a tartalékunk elfogyott. Maradt tehát az a recept, hogy a tőke majd hozza magával a szakértelmet, és valahonnan importálunk droidokat a rabszolgamunkához. Ezt persze bárhol meg lehet csinálni Afrika békésebb területeitől Dél-Amerikáig. A mi versenyelőnyünk az, hogy az Európai Unión belül vagyunk. Ezt egészítette ki az Orbán-kormány azzal, hogy bár belül vagyunk, az Európára jellemző kényelmetlen szabályozástól eltekintünk. Nincs szakszervezet, és nincsenek környezetvédelmi előírások. Illetve nem kell őket betartani.
Tehát a kormány az állami támogatás mellett a dolgozók és a helyi lakók egészségével fizeti ki a tőkét. Szép, plebejus gesztus. Az egészség nem üzlet? Dehogynem, és ők nagy tételben árulják.
Eközben lilulásig képesek hisztizni azon, hogy az EU a nyakunkra hozza a GMO-t, és ugyanez az EU hátráltatja a magyar gazdát abban, hogy harmincféle tömény méreggel permetezze az almafákat; így aztán nem tudjuk rendesen irtani a rohadt méheket.
Egyáltalán nem kell most megérkezni a fák ölelgetéséhez. Az ipar, az bizony szennyez, ez a lényege neki legalább négyszáz éve. A gőzmozdony füstöl, a kohó szintén, a vegyipar mérgekkel dolgozik. Ez egy alku, amit vagy megkötünk, vagy nem – ha van választásunk. A Nemzeti Együttműködés Rendszere ezt a választást tagadja meg a magyaroktól.
Mondhatná Göd népe, hogy neki ez a kis kobalt belefér, megéri a munkahelyek meg a társasági adó miatt, valamit valamiért. Ehhez tudnia kellene, mennyi kobalt van a levegőben és a vízben, és bármilyen épeszű rendszerben ezt tudhatná is. Ja, és érezni kellene a pozitívumokat – de az akkugyárból ugyebár különleges gazdasági övezet lett, amihez Göd népének semmi köze, és nem is nyer rajta semmit.
Csernobil állítólag jócskán hozzájárult a Szovjetunió bukásához. Pedig egész tisztességesen oldották meg a magyar kormányhoz képest.