hvg.hu, 2026. február 8.
SPIRÓ GYÖRGY
1989. október 23-án Szűrös Mátyás volt kelet-berlini és volt moszkvai nagykövet, a Politikai Bizottság, majd az Országgyűlés volt külügyi osztályvezetője, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja a Parlament erkélyéről kikiáltotta a harmadik magyar köztársaságot.
Az Országgyűlés június 19-én szavazott az ország címeréről.
Sokakkal szemben az SZDSZ-es Szabó Miklós történész a Kossuth-címert támogatta, mondván: „A Horthy-rendszer idejében született meg az a gondolat, hogy a korona az ezeréves magyarság, az ezeréves magyar történelem szimbóluma. … A Horthy-királyság azonosította magát az ezeréves Magyarországgal. Ha koronás címerünk lesz, sokan úgy értelmezik majd itthon és külföldön, mint a ’45 előtti úri Magyarországhoz való visszavágyódást”.
A koronás kiscímer kétszer annyi igen szavazatot kapott, mint a Kossuth-címer, de nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, a kérdést ismét napirendre tűzték.
1990. július 3-án Balsai István igazságügyi miniszter egyedül a koronás kiscímerre vonatkozó törvényjavaslatot terjesztette be.
Antall József miniszterelnök kijelentette: a kormány úgy ítélte meg, hogy az ország közvéleménye a koronás címer mellett van, amely az előző parlamenti szavazásnál majdnem megkapta a szükséges minősített többséget.
Az Országgyűlés 258 igen szavazattal, 28 ellenében, 35 tartózkodás mellett – a kormány előterjesztésének megfelelően – a koronás címert nyilvánította Magyarország állami címerévé. A magyar nép a szabadon választott képviselői útján a jobbágyság visszaállítására szavazott.
De most nem a többségről fogok beszélni.
Györök Leó 1847. április 22-én született. Apja, az évszázados nemességre visszatekintő Györök György a szabadságharc hadbírája volt, édesanyja a horvát Novákovics Julianna 1851-ben 28 évesen ikreket szült, belehalt, és néhány hét múlva az ikrek is meghaltak. Leó négyéves volt ekkor. Az apa nehezen kapott állást, Kivadáron, majd Devecserben ügyvédeskedett, jogi szakkönyveket és színdarabokat írt, színtársulatot szervezett, állandóan eladósodott; a hatvanas években Balatonfüreden, Sopronban, majd Keszthelyen próbálkozott lapszerkesztéssel, pedagógus lett. Megírta a Margitsziget történetét, kézzel színezett rajzokkal maga illusztrálta; verses színművének címe: „IV. Béla a Margitszigeten, vagy a margitszigeti apáczák”. 1875-ben a hatezer fős Szalókon megalapította a lányiskolát, ott halt meg 1888-ban. Ismernie kellett a dédapámat, Spira Mihályt, aki a Szalókkal hol összevont, hol különválasztott, hol megint összevont Abád zsidó fiúiskolájában volt tanító.
Leó a székesfehérvári középiskola után Fiuméban tanult tengerésznek. Hajótiszt lett, de Cardiffban kiszállt, nyelvtanításból élt, majd a Sorbonne-on beiratkozott az út- és hídépítő mérnöki karra, filozófiát hallgatott és Courbet festőiskolájába járt. A Párizsban élő Grisza Ágost levele szerint Leó 1871. március 18-án letette a mérnöki vizsgáit, és hazakészül Magyarországra, hamarosan nagykorú lesz, és az anyai örökségét óhajtja elrendezni. Nem akármilyen teljesítmény, ha meggondoljuk, hogy a záróvizsga napján kiáltották ki a Kommünt, amelynek Györök Leó a katonája lett, de már addig is háborús körülmények között végezte az egyetemet, hol az órák, hol a vizsgák maradtak el, és csak azért húzta ki Párizsban, hogy a vizsgáit letehesse. Ösztöndíjat soha nem kapott, Magyarországról egyedül a székesfehérvári nagybátyja, Schlamandiger Imre támogatta, akitől az anyai örökség terhére Györök Leó előleget kért. Friss diplomájára tekintettel az erődítések építéséhez osztották be. Hadnagyként kezdte, hamarosan vezérkari századossá nevezték ki Jarosław Dąbrowski lengyel tábornok seregében, így irányította Porte Maillot védelmét. Pontos ágyútűzzel és váratlan kitörésekkel három hétig tartotta Párizs kapuját, majd a már romos Issy-vár parancsnokává nevezték ki a lemondott Émile Eudes tábornok helyére, aki megpattant Svájcba. Györök az utolsó pillanatban vonult vissza maradék csapatával. Visszavezényelték parancsnoknak a Porte Maillot-ba, naponta és félnaponta 24-es ágyúkat, homokzsákokat, lőszert kért a főparancsnokságtól, mindenből kevés volt. Május 21-én elárulták őket, május 23-án, a Myrha utcai barikádon Dąbrowski tábornok halálos sebet kapott, másnap temették. Györök Leót két tiszttársa, Janniere és Lafayette századosok árulásért följelentették, letartóztatták, de hamarosan kiengedték, és megint harcolhatott a Pere-Lachaise temető nemzetőrei között, mígnem május 27-én bekerítették és a temető falánál a jövőbe mutató elmés találmánnyal, a golyószóróval halomra lőtték őket. Leónak a lábát találták el, a rá zuhanó halottak megvédték az életét. Éjszaka kiásta magát, Grisza Ágost lakására ment, akit másnap, a Kommün leverésének napján vele együtt tartóztatták le épp az ő rejtegetése miatt. Grisza Ágostot, a Monarchia tisztviselőjét a fia az ellenforradalmárok hatóságánál igazolta, őt elengedték, de Leót halálra, majd kegyelemből örök deportálásra ítélték, még nem tudván, hogy a Montmartre bástyájának parancsnoka volt. 1871. június 6-án Brestbe szállították, a kikötőben 12 ezer foglyot gyűjtöttek össze a börtönné alakított uszályokon. Leó hajója, az Aube (Hajnal) 975 deportáltat fogadott. A hajópadlón szalma nélkül hevertek, romlott ételt kaptak, ha egyáltalán, a rabok kétharmada – a hivatalos iratok szerint a fele – négy hónap alatt meghalt. Leó is beteg lett, kórházba szállítását hiába kérte.
Szeptember végén a hajó Új-Kaledóniába indult, de Leó már nem volt rajta: 1871 decemberében Budapestre érkezett.
Azt mesélték idehaza, hogy a hajó parancsnokának feltűnt a rajzolgató fiatalember, és a fedélzeten függőágyat és rajzeszközöket biztosított a számára. Amikor a hajó elindult, így a fáma, Leó a vízbe vetette magát, úszott, úszott, felvette egy halászhajó, és rejtekutakon érkezett haza. Nem tudni, ezen értesülések kitől eredtek. Azt is terjesztették, hogy a francia–porosz háború kitörésekor azonnal önkéntesnek jelentkezett, ott volt a sedani vereségnél, Belgiumba szökött, majd vissza Párizsba, ami kevéssé valószínű az egyetemi tanulmányai miatt. Az is hírlett, hogy Györök Leó részt vett volna a Vendôme-oszlop ledöntésében, Courbet, a nagy festő, a példaképe kérte volna fel erre a munkára, de Courbet nem vett részt a tetején Napóleont hordozó oszlop ledöntését elrendelő bizottság ülésén, Leó pedig az oszlop ledöntésének napján, május 16-án már a Montmartre-erőd tüzérparancsnoka volt.
Schlamandiger Imrének Grisza Ágost, a kormánypárti konzervatív Ellenőr című lap párizsi levelezője írt, hogy tegyenek valamit az ifjúért, a nagybácsi pedig minden követ megmozgatott. Ki volt Grisza Ágost? Egy szócikk szerint: „Az 1867. párisi világkiállításra Grisza Ágost készítette el francia nyelven a magyar kiállítás katalógusát és egyúttal Magyarország rövid leírását. A párizsi ostrom alatt több levelet írt az Ellenőrbe. A háború után visszatért Magyarországba. Budapesten ügyvédi irodát nyitott, de már 1873-ban Schwartz báró meghívására Bécsbe ment és elvállalta a kiállítás fordító osztályának főnökségét. 1875. nov. a m. kir. miniszterelnökség sajtóosztályában a külföldi lapok előadójává neveztetett ki. Lánya, Etelka, Hindy Árpádné, fia László pedig Londonban él.”
Az utolsó értesülés téves, Etelka Gyurmán Adolf lánya volt, de Hindy Árpád valóban Grisza párizsi lakásában ismerte meg. (Padmaly című regényemben Gyurmán Aranka néven szerepel, ami szintén téves.)
Gyurmán Adolf lapszerkesztőként és külpolitikusként „Kossuth esze” volt, ahogy 1849-ben titulálták. A kormányzóval együtt emigrált, Amerikában angol és német lapot szerkesztett; a rabszolgaság ellen érvelő cikkeket írt, ezzel Kossuthot a déli államokban szalonképtelenné tette. 1854-ben Londonba költözött, cikkeket írt, tanított, 1863-ban hazatért, szerkesztő lett és a kiegyezés híve. 1869-ben halt meg.
Szintén szabadságharcos volt Grisza Ágost, aki részt vett Buda visszafoglalásában, és századosként a komáromi harcokban. Gyurmán emigrált, és fokozatosan lett a közös Monarchia híve. Grisza is emigrált, öt évet élt Amerikában, 1854-ben ment Párizsba, ő ásta elő II. Rákóczi Ferenc emlékiratait. 1866-ban őrnagy lett Klapka porosz–magyar seregében, aztán váltott, és a Monarchia diplomatája lett. További életét már ismerjük.
Griszának a kommünről név nélkül megjelent tudósításai szerint a vörösök kegyetlenkednek, randalíroznak és nem értenek semmihez. Idézem 1871 áprilisából: „A Commune pénze fogy, ezért a Bonaparte családnak és híveinek házait készül eladni… A ’Figaro’ szerint 150,000 ember menekült meg Párisból s idegenek nem érkeznek… Hírlik, hogy egy sereg angol tolvaj érkezett, a rablás reményében. … A Commune keddi ülésében egy indítványra válaszoltatott, hogy a foglyok már mind szabadon bocsáttattak, kivéve a forradalom elleni bűnért elzártakat… A Commune tagjai 300 frankot húznak havonkint”, satöbbi.
Hindy Árpád 1860-ban diákként részt vett Táncsics tárogató-összeesküvésében, ült két évet, a rendszer a keblére ölelte, és kormánypárti szerkesztő lett belőle.
Györök Leó nem tört meg és nem egyezett ki senkivel.
Ügye időben került Richard Metternich herceg párizsi osztrák-magyar nagykövet elé, aki kieszközölte, hogy a köztársasági Györök Leót, a párizsi Kommün hadvezérét a Bécsben székelő közös külügyminiszter Andrássy Gyula gróf személyes kérésére az ellenforradalmi hatóság kiadja a Monarchiának. Büntetőügyét még évekig vizsgálták Párizsban, de az ottani címén soha nem találták. A börtönhajón használt vázlatfüzetét hazavihette. Nevezetes rajza a Pihenő rab, Mednyánszky László első világháborús rajzait előlegezi. Nyomasztó az Aube börtönhajó üres gyomra, olyan, mint egy Vojnich-tér. A börtönhajó parancsnokát szintén lerajzolta, ártalmatlan bajszos ember.
1871 végétől Leó mérnökként a belga vasútépítő társaságnál dolgozott az 1873-as csődig, majd 1874 végéig a Magyar Királyi Államvasutaknál. 1877-ben a budapesti egyetemen magyar–francia nyelvtanári képesítést szerzett, és kineveztetett Fiume főgimnáziumába magyar és francia nyelvtanárnak. Olaszul írt magyar nyelvtanát a Budapesti Szemle kiválónak minősítette. Az iskola vezetése plágiummal vádolta meg, s bár a vádat pereskedés után visszavonták, Leó 1880-ban otthagyta őket. Budapesten lett polgári iskolai óraadó tanár, 1885-től a belvárosi főreáliskola (a mai Eötvös József Gimnázium) franciatanára. 1886-ban kinevezték a francia és a magyar nyelv rendes tanárának.
Még a hetvenes évek elején feleségül vett egy Magyarországon tartózkodó francia nyelvtanárnőt, aki aztán a kilenc hónapos fiát, Leó Tivadart elhagyva visszaköltözött Franciaországba. Leó második házasságából való gyereke két hónapos korában meghalt, a házasság tönkrement. Fennmaradt egy Leó által készített 1883-mas fénykép a kilenc-tíz év körüli fiáról, akit egyedül nevelt. Eleinte bérelt hajókkal, majd a maga tervezte Kurul nevű vitorlással járta az Adriát és a Földközi tengert magyar és nem magyar barátaival, első adriai útját Szinnyei Ottmár örökítette meg „Magyar lobogó alatt az Adrián” című 1892-es könyvében. Leó a hajón vázlatokat készített, kisebb és nagyobb tengeri képeit Pesten festette meg. 1882-től szerepelt a Képzőművészeti Társulat tárlatain, a kritika melegen méltatta. Képeit a Nemzeti Múzeum, a Székesfőváros, Clotild hercegnő, Zala György, Munkácsy Mihály, Feszl Frigyes, Telepy Károly és más neves gyűjtők vásárolták.
1890-ban jelent meg regénye a Bounty-lázadásról, a „Lázadó hajósnép viszontagságai a Csöndes tengeren. Való történet. Az ifjúság számára írta és rajzolta a szerző.” Aki akarta, a Kommün mesébe helyezett allegorikus történetének is érthette, de nemigen akarták.
Lussin piccolo (Mali Lošinj) szigetén telket vásárolt, és házat akart építeni, hogy nyugalomba vonulása után a festésnek élhessen. „Lelkületével nem egyezett a tanári pálya csöndes, lassú, türelmet emésztő munkája” – írja kollegája, dr. Weszely Ödön az intézet 1899-1900-as évkönyvében. – „Úgy érezte magát, mint a pórázra kötött sólyom, mely repülne, de nem repülhet, csak ameddig a rabszíj engedi. Az 1899–1900-as tanévben még azért vállalta a tanítást, hogy kezdő tanár fiát segítse. Erősnek és egészségesnek látszott. December elején hirtelen aggodalmak fogták el egészségi állapota felől. Otthon maradt, s nyugtalankodott. Ideges volt, azt állította, hogy szélütés érte kétszer is. Alig volt otthon egy hétig. Mi történt lelkében, ki tudja? Ki tudja, hogyan veszítette el az egyensúlyt? 1899. december 15-én halálhírét vettük. Önmaga vetett fegyverrel véget életének.”
A szocialista utókor megrótta, amiért Györök Leó nem vette fel a kapcsolatot az itthoni munkásmozgalommal. Tordai György a róla írt ifjúsági regényében, címe „Pernyét hord a szél”, Gondolat, 1959, még a Kommün napjaiban összehozza Frankel Leóval, a másik Leóval, a regényben remekül megértik egymást. Nem úgy fest azonban, hogy a mi Leónk a Sztálin születése előtt már hét évvel sztálinistaként ügyködő Fankel Leóval megtalálta volna a hangot, ha ugyan találkoztak egyáltalán. Párizsban aligha: 1871. április 20-án, amikor a párizsi kommunisták elhatározták a Végrehajtó Bizottság megalakítását, amelybe Frankel Leót is beválasztották, a mi Leónk épp a Porte Maillot védelmével volt elfoglalva, ahol, mint a négy nap múlva temetendő Dąbrowski tábornok jelentette, folyamatosan ágyúzták őket. Frankel Leó, a munka- és kereskedelmi bizottság vezetője a pékeknek megtiltotta az éjszakai munkát, és az éjjel-nappal harcoló forradalmárok, köztük Györök Leó, az őrnagy, aki nemsokára az utolsó bástya, a Montmartre parancsnoka lesz, éhen maradtak. Nehéz az ilyesmit megbocsátani.
Nem sok magyar harcolt a köztársasági eszméért olyan szenvedéllyel, mint Györök Leó, a mérnök, katona, festő, író, nyelvtanár. Amikor 1871 végén hazaérkezett, a köztársaság eszméje rég kihunyt. Élt, festett, tanított, amíg meg nem ütötte a guta 52 évesen. Második élete is feddhetetlen.
Györök Leó a fennmaradt fényképe szerint sovány, fekete szakállú, borús tekintetű fiatalember, akár Frankel Leónak is vélhetné az ember. Semmi jele, hogy keresték volna egymás társaságát, és annak sem, hogy Györök és Táncsics ismerték volna egymást. Szégyellhette a forradalmár köztársaságpárti Györök Leó, hogy egy Metternich herceg mentette meg a távollétében felakasztott Andrássy Gyula gróf utasítására, aki azóta Ferenc József, a hóhér bizalmasa lett. Ugyancsak kellemetlen lehetett a frakciózás mocsarában tenyésző budapesti szocdemeknek, hogy felbukkant közöttük egy kommünár mérnök-őrnagy, aki hősiesen védte az utolsó párizsi erődöt, és 24 évesen az életét adta a köztársaságért. Nem ő tehetett róla, hogy nem találták el rendesen.
A hercegeknek és grófoknak Leó a háláját soha nem nyilvánította, a munkásmozgalommal nem érintkezett, a Monarchia lápi tenyészetéből menekülve akkor is messze vizeken hajózott, amikor Pesten festette a képeit. A napi politikáról soha nem nyilvánított véleményt, megvolt a véleménye. A regényírás is belső emigráció. Regényének bíráló szerint – a műből nem találtam példányt – a Bounty matrózai jogosan lázadnak, győzelmük után pártokra szakadnak és minden szempontból inkompetensnek bizonyulnak. Idill zárja a művet, valahol időben és térben messze a világtól. 1972-ben dolgozták fel képregényben a Fülesben, szöveg Halász Gyula, rajzolta Zórád Ernő.
Györök Leót a nemzeti emlékezetből kitörölték, emléke valamennyire mégis fennmaradt azok által, akik soha nem élhettek köztársaságban, és akiket Györök Leó eszméi a XIX. századi diktatúrák idején is megragadtak. A francia anyagokat, amelyeket Nádasdy Lajos tett közzé 1989-ben, a hetvenes években Mód Péter párizsi nagykövet gyűjtötte össze a francia katonai archívumokból.
Mód Péter is lehetne regényhős. 1911-ben született, apja evangélikus lelkész. 1929 és 1932 között a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója. 1931-től részt vett a munkásmozgalomban, 1932-ben letartóztatták és kizárták az egyetemről. 1935-től 1938-ig a Sorbonne-on tanult. A háború alatt a francia partizánok századosa. Rajk László kabinetfőnöke és a külügyminisztérium személyzeti csoportvezetője, 1948. szeptembertől az elnöki osztály vezetője. 1949-ben januártól májusig Károlyi Mihály párizsi követ mellett tanácsos. Hazarendelték, 1949. június 2-án még a repülőtéren letartóztatták, felesége a hír hallatán öngyilkos lett. Mód Pétert 1950-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1954-ben rehabilitálták, 1955–1956-ban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója, októbertől Magyarország athéni követe. 1956. december 20-ától 1962-ig Magyarország állandó ENSZ-képviselője. 1962-től 1968-ig a külügyminiszter első helyettese, 1968-tól 1974-ig párizsi magyar nagykövet. 1974-től az UNESCO állandó magyar képviseletének vezetője. 1975-től 1988-ig az MSZMP Központi Bizottságának tagja. 1996-ban halt meg.
Talán annyival volt nehezebb a XX. század a XIX-nél, amennyivel makulátlanabb maradhatott Györök Leó, mint utóda, Mód Péter, aki a pechére nem tudott festeni, bár még mindig jobban járt, mint Károlyi Mihály előző titkára, Havas Endre, aki a börtönben megőrült, és 1953-ban agyonverték.
A Köztársaság Napján emlékeztem rájuk.