A Magyar-tábor jövője

Mi lesz Tisza-szavazókkal a választási győzelem utáni időszakban? Ezzel a kérdéssel érdemes foglalkozni, mert hogy mi lenne a Fidesz újabb győzelme után, abba jobb bele sem gondolni. Ha a Fidesz győz, az ország egyik része jó időre lefagy, ellenálló képessége minimálisra csökken, a demokrácia végvárai, a bíróságok, az önkormányzatok is elesnek, a kormánytól független kultúra és média kimerülőben lévő forrásai kiszáradnak, már csak formálisan leszünk az Európai Unió része, vagy úgy sem. Erről ennyi elég.

A Magyar-tábor nagysága és összetétele nyilván változni fog. Kérdés, miként. Gyarapodásának legbővebb forrása a vidék lehet. Az országnak az a része, ahol még nem mérnek ellenzéki többséget.

Kovách Imre szociológus a HVG-nek adott interjúja arra ösztönöz, hogy nézzek szembe az előítéleteimmel. A jeles szociológus azt állítja, hogy a városi, értelmiségi előítéletekkel ellentétben „a vidéki társadalom nem ostobább, nem megvezetettebb, hanem a saját érdekei mentén szavaz”.

Ostobábbnak sosem gondoltam a vidéki társadalmat, mert szociológiai sajátosságok magyarázatát sohasem kerestem személyes tulajdonságokban, de megvezetettebbnek és tájékozatlanabbnak gondoltam és írtam is. Elhiszem a vidéki Magyarországot nálam sokkal jobban ismerő kutatónak, hogy az ott élők könnyebben férnek információkhoz, tájékozódnak, mint ahogy azt mi, fővárosi entellektüelek vélelmezzük. Elfogadom azt is, hogy a kistelepüléseket jellemző patrónus-kliens viszony nem feudális jellegű, és van benne bizonyos mértékű viszonosság.

Mindez azonban nem változtat azon, amit Kovách professzor is megerősít, hogy „a kisebb településeken valóban magasabb a nyugdíjasok és az alacsonyabb iskolázottságúak aránya; ők úgy érzik, hogy csak az államra és az attól függő önkormányzatra számíthatnak. Onnan jön a nyugdíjemelés, az önkormányzati busz viszi el őket az orvosi rendelőbe, onnan kapnak ebédet, otthon ápolást és így tovább. Nem elégedettek, de megbecsülik azt a kicsit, amit bizonyosan megkapnak.”

Ez a lényeg, és ez az, ami alapvetően megváltozik a Fidesz bukásával.

Akkor már a Tisza Párt irányítja az államot, ahonnan minden jön. Ami ezt a réteget a Fideszhez kötötte, azután a Tiszához köti majd. A győzteshez húzás ott lesz a legerősebb, ahol most a Fidesz a legerősebb.

A vidék a rendszerváltás után kitartott a megszokott politikai erő mellett. A népi demokratikus diktatúra által számukra kijelölt településvezetőket, tanácselnököket az esetek nagy többségében újraválasztották szabadon független polgármesterként. Az MDF vezette kormány gyenge volt, a hatalma nem ért le az önkormányzatokig, a pártállami kötődés iránya nem változott, s hamarosan átvette az ország kormányzását is az utódpárt. A vidék az MSZP erős bázisa lett, a 2002-es önkormányzati választásokon bevörösödött az egész vidék. A 2006-os győzelmét is neki köszönhette a szocialista párt.

Az MSZP kormányzó erejébe vetett hit a 2006 utáni, világgazdasági válsággal, koalíciós válsággal terhelt, zűrzavaros ciklusban összeomlott. Csak a nagy győzelem várományosától, a Fidesztől remélhették 2010-ben, hogy ismét lesz állam, amelyre számíthatnak. Így lett a szilárd szocialista bázisból szilárd fideszes bázis. Ennek most vége lesz.

És mi történik másutt?

Nem tudjuk, mire számíthatunk egy Tisza-kormánytól, egy Tisza-többségű Országgyűléstől. Egyrészt sok mindent ködbe burkol a párt óvatos kommunikációja, amire majd a választások után derül fény. Másrészt arcuk lesz és akaratuk támad a nagyrészt a politika senkiföldjéről érkezett tiszás képviselőknek, akiket nem a szép szemükért, az okos fejükért, a világnézeti hitvallásukért fognak megválasztani, hanem azért, mert a Tisza jelöltjei, és egy vélhetőleg heterogén helyi csoport előválasztotta őket. Harmadrészt nem tudjuk, mennyire és miként befolyásolja majd a kormány működését az a sokféle emberből összetevődött választói tömeg, amelyet a Fidesz-ellenesség terelt össze.

A kampány sokkal inkább a kormányzás tartalmáról, mintsem a mikéntjéről szól. A „tartalmi” kérdések sokkal nagyobb figyelmet kapnak, mint a sokkal nagyobb figyelmet érdemlő intézményi kérdések. Azok, amelyek meghatározzák az országot működtető rendszert. Az érdeklődés aránya és iránya nem felel meg az ország általános, távlati érdekeinek.

Az alapvető kérdés, hogy mi és miként épül vissza, miként épül fel a fékek és ellensúlyok – korábban is hiányos – rendszeréből. Mi lesz az Alkotmánnyal, a sztrájkjoggal, a gyülekezési joggal, a népszavazás lehetőségével, az esélyegyenlőséget és arányosságot jelenleg a legkevésbé sem biztosító választási rendszerrel, a betegjogokkal, a közmédia függetlenségével, az önkormányzatok, az ügyészség, a bíróság, az Alkotmánybíróság, a Nemzeti Bank, az Adóhatóság, az Állami Számvevőszék, az egyetemek függetlenségével, a tanszabadsággal, az ellenzék jogaival az Országgyűlésben, a vizsgálóbizottságok működésével, a civil szervezetek működési és finanszírozási szabadságával, az állampolgári jogok biztosának függetlenségével, a fölszámolt Egyenlő Bánásmód Hatósággal, a versenykorlátozó állami beavatkozásoktól védett vállalkozási szabadsággal. A demokrácia és jogállamiság megannyi hiányzó elemével, amit felsorolnom is nehéz.

Mennyire fogja a kormány és a parlamenti többség megkötni a saját kezét? Ebben a tekintetben a kétharmados többség épp annyira szükséges, mint amennyire veszélyes. Számos féket és ellensúlyt nem lehet e nélkül fel- és visszaállítani, viszont jelentős mértékben lehet megint fékek és ellensúlyok nélkül kormányozni.

A Tisza jogállamiság iránti elkötelezettségét nem lehet felmérni aszerint, ahogyan tematizál.

Nem lehet eldönteni, hogy arról beszélnek, ami az embereket jobban érdekli, dolgoznak a figyelemért, vagy a Tisza Pártban, legalábbis annak vezetőiben tényleg nincs elkötelezettség a jogállamiság iránt.

A Tisza Párt kampánya annyiban emlékeztet az MSZP 2002-es győztes kampányára, amelynek Gyurcsány Ferenc volt az éceszgébere, hogy megígérik mindannak a megtartását, amit a Fidesz – a gazdasági észszerűség és a szociális méltányosság felrúgásával – adott és ígért, és még a maguk mézét is rácsorgatják a madzagra. Megtartják például az általános – tehát nem szociális – rezsicsökkentést, és azt fejelik meg szociális rezsicsökkentéssel.

A populista politikus voluntarista politikus. A voluntarista politika a hatalmi erő, a „tetterő” maximalizálását feltételezi. Magyar Péternek vannak voluntarista megnyilvánulásai. A leghajmeresztőbb ígérete az, hogy 2035-re megállítja a népességfogyást, és 2050-re 10 millió fölé tornázza a magyar állampolgárok számát. Ennek kizárólag nagyarányú betelepítési programmal lehet megfelelni, ha egyáltalán. S ha nem erre gondolt, akkor vajon milyen mértékben és milyen módszerekkel kíván beavatkozni a magyar családok életébe, hogy szülő nőkként legalább egy gyerekkel megnövelje a születési rátát? Ezt a Fidesznek hatalmas ( szintén aránytalan és méltánytalan) támogatási programokkal is csupán néhány tizeddel sikerült javítania, és azt sem tartósan.

Tarthatunk tehát attól, hogy a Tisza-kormány csak annyira fogja vissza-/felállítani a fékek és egyensúlyok rendszerét, amennyire az EU-s pénzek felszabadításához szükséges. Alighanem „megértők” lesznek majd Brüsszelben, annyira örülnek majd, hogy megszabadulnak Orbán Viktortól.

Mindennek pedig az lehet a következménye, hogy a Tisza táborától elhidegülnek a demokratikus normák iránt legérzékenyebb választói csoportok, de nem fognak sírni utánuk (utánunk), mert pótolják majd őket (minket) a kistelepülések etatista, exszocialista, exfideszes választópolgárai.