Az arc

Amíg a kitűnő miniszterelnök kiesési rangadót vív a népszerűségi listán, addig egy fideszes, bizonyos Deutsch rámászott az örökös éllovas Göncz papa nyakára.

Csodálkozni nem lehet nagyon, Deutsch jószerével az egyetlen jó arcú figura az egész politikuslistán, magas és fekete, elhízva sincsen, összeaszva se, kicsit fülbevalós, kicsit nyakkendős, egyáltalán nem úgy néz ki, mint a mezőny többi, munkanélküli népművelőre vagy gyomorfekélyes csavargyári művezetőre emlékeztető fazonja.

Egy kicsikét macsós is, gyönge borostával, hölgyszavazóknál nyerő.

Deutsch ma is régi Fidesz-arc. A fiatalos időkből. Nem vágatta le a haját, szolidan félhosszú, a fülbevalóját sem dobta ki, igaz, olyan pici, hogy alig látszik.

Arcból és hajból politizál. Néhány lépéssel a szeles főnökség mögött, okosan. A vezérek ezt még vehetik tisztelettudásnak is, pedig inkább ők törik a falat neki. Deutschnak többnyire a kedves mosoly, egy-két értelmes, tét nélküli mondat marad, a tuti; a balhékat a többiek csinálják és viszik.

Orbánt nem győzte követni az ember. Először szakállas-pulóveres bátor radikálellenzéki. Aztán garbós liberális revolverpolitikus. Pragmatikus pártmenedzser nyakkendőtűvel. Jobboldali liberális nagyon sötét öltönyben. Ifjúpopulista neo-Haider frissen beretváltan. Polgári zakós jobbközéppályás csöndes magabiztossággal.

A mindig szorosan Orbán nyomában fújtató Kövér belügyminiszter sosem bírta ismertté és népszerűvé küzdeni magát, nem olyan az alkata neki. Áder szürke figura a ködben, a bizonytalan Szájer szétesett, Pokorni jönne, de nem nagyon bír.

Deutsch maradt. És sikeresen került minden kínos ügyet, talán csak a székházasdi kapcsán nyilatkozgatott, főnöke torgyániádáit nem visszhangozta, a párt körüli botrányokba nem ártotta bele magát a nyilvánosság előtt, még Fodor Gábort sem anyázta nagyon annak idején, amikor ez volt a legnépszerűbb sport a Fideszben.

Kivárt.

A Tocsik-Szokai-ügy lett a ziccer: ügy volt, információk csorogtak (nyilván nem Deutsch figyelte ki éjjel balonkabátban, pipázva, lámpavasnak dőlve a kapualjak árnyékában lopakodó Tocsik Mártát), papírok voltak, bizottság lett. Egy jó arc kellett csak, egy hiteles.

Múlt rendben, a fiatalság behozhatatlan előny a hazai politikai életben, amelynek szereplői semmihez sem értenek jobban, mint egymás múltjának kutatásához, teregetéséhez. Hát Deutschnál nem lehet emlegetni MSZMP-tagságot, szochazát, KISZ-re meg már ki emlékszik, ha volt egyáltalán, aztán a prágai győzelem, az ősellenzéki mítosz végett…

Tehát: Szokai-Tocsik. Felszólalások, leleplezések, bizottságok. Mindenütt Deutsch arca és szava (orbános hanghordozás!). Népszerűségét még tovább növeli majd a nemrég tévén közvetített meghallgatás, amikor úgy iskolázta le szegény Pető Ivánt, hogy az SZDSZ elnöke még mindig keresi a telefonkönyvben a zuglói Szadesz-szervezet címét.

Az az egy kérdés maradna, hogy akkor mit is képvisel Deutsch, mint az ország egyik legnépszerűbb politikusa. Mert itt általában illik képviselni valamit. De nem, akárhogy is erőlködnénk, semmi olyasmit nem találnánk, amit Deutsch politikailag képviselne, amit riadt arcú kisvárosiak arcába üvöltözne valami párthétvégén, amit próbálna rádióhallgatókba szuggerálni, amit számon kérne más politikuson, riporteren, bankelnökön. A képét viseli, maximum, az arcát. Ez minden.

Úgy politikus, hogy nem is az. Ez a legnagyobb előnye neki.

Uj Péter