A műrovarnő halála

Brenda, a nyugalmazott műrovarnő leporszívózta a fenyőfáról a maradék tűleveleket, az üveggömböket összetörte, a csokimikulásokat széjjeltiporta, bevágta a spájzba a tízéves, csónaklakkal felületkezelt bejglit, a kőkemény szaloncukrokkal megdobálta a szomszéd harci macskáját, Zoknit, a cicbullt, aki négyéves korában kettéharapott egy nápolyi masztiffot.

Brenda mániákus depressziós volt, amióta nyugállományba helyezték a műrovardától, leszázalékolták, pontosabban mondva, mert a száját csúnyán kimarta a sósperec.

Azóta ivott keményen. Traubit. Függő volt, traubista, rabja a szőlőszódának. Ami kis rokkantnyugdíjat kapott, azt hordta a Palackozott Italokba. Képes volt négy litert meginni egy ültő helyében. És olyankor elvesztette a lába alól a talajt, akkor már jött a Szobi szörp, de nem ám hígítva, frászt, töményen!, végül pedig a Plusssz tabletta víz nélkül, porrá törve, nazálisan, vagy feloldva citromlében, átszűrve cigarettafilteren, és inzulintűvel vénába.

 (Doktor Tumor, a leszerelt agysebész és gégészmérnök volt Brenda szenvedélyének vámszedője. A szomszéd ház pincéjében nyitott italdiszkontjában éjszakánként mécses fénye mellett számolgatta a gyűrött százasokat. A régió legnagyobb Traubi-forgalmazója volt a szívtelen kufár, téeszelnökök és villanyóra-leolvasók barátja, közismert újság-előfizető. Nemrégiben vadonatúj Suzuki Swift típusú gépkocsit vásárolt magának, limitált edíció, állítható illatú wunderbaummal és sportkormánnyal.)

Brenda mély, ünnepi depressziója hiperaktivitásba csapott át január közepére. Porszívós ámokfutások, féktelen takarítás, brutális mosogatások a legváratlanabb pillanatokban. Sőt: kétnaponként ágyneműhúzás. És közben Traubi-vedelés.

A fenyőlepusztítás, a bejglihajítás és a harci macska megdobálása után zihálva nyitotta a hűtőt. De Traubi nem volt. Egy rohadt üveggel sem. A műrovarnő idegesen öltözött, nyelte a sűrű nyálat, remegő kézzel gombolkozott, fogta a skálás szatyrot az üres üvegekkel, és indult a Palackozott Italokba. Csúszott a jégen, a lejtős utcán, küzdött a jeges szembeszélben, mint a Delta-focímemberek – úú-tilá-tilá-tilá-tilá.

Csak száz métert kellett volna kibírnia. Még megkerülte doktor Tumor székelő dobermanját egy hóbuckánál, de az üzletig már nem jutott el. Szerény kis robaj felülről, nem nagyobb, mint egy lendületes redőnyleeresztésé, a műrovarnő felnézett, és még látta a tetőről hulló jeget, de ellépni már nem tudott, megcsúszott, hanyatt esett, mint a déli busz, a jég meg rá a mellire.

Nem az ölte meg, hanem néhány másodperccel később egy fenyőfa, amit a harmadik emeleti ablakból dobtak ki. A körülbelül egyharminc-egynegyven magas ezüstfenyő a szemüregen keresztül hatolt be a koponyába, és azonnali halált okozott.

A gondatlanságból elkövetetett emberöléssel vádolt doktor Tumorné Szabó Trauma vallomásában elmondta: a fenyőfa alsó végét azért hegyezték ki, mert nem kaptak normális talpat, és a fát egy hungarocelltömbbe állították. Magyarázatként hozzátette: az ablakon történő kidobásra azért került sor, mert a lépcsőházon át való levivés az elszáradt és csekély erőhatásra is azonnali lehullással reagáló tűlevelek miatt jelentős szemeteléssel járt volna a házmester sérelmére.

Uj Péter