Gólyabál

Mi ez, plakátolt gólyabál? Szponzorok, mi? Távközlési kóla meg sörmosópor? Rockzenekarok, hevimetál, vendégiskola, valami centrum? Na nem, nem, így azután végképp nem lehet.

Azt úgy lehet, hogy délután lehúzol a közértbe, kicsikét remegel, izgulol, mégis gólyabál, mégis csajok, mégis csak. Veszel a közértben (megengedem: non stop – nincs megállás) csehszlovák vodkát. Hányat?

Persze, de ne ugorjunk annyira előre.

Veszel mondjuk három félliterest, meg egy kis-Hubertust, az édes könnyebben csúszik, lefele is, fölfele is, de mondom, ne ugorjunk előre.

Fehér inget veszel föl, hogy legyen látszatja, meg lenyugodjanak az otthoniak is, hülyén nézel ki a leszakadt farmerban, meg a kinőtt, úttörőszagú ingben, de fehér, mindegy.

Az első vodka beugorhat a parkban, találkozó az alapcsapattal, három emberre fél liter rendben is van, a hidegben aránylag jól is esik, amennyire a csehszlovák vodka jóleshet, tűzoltónak meg a Borsodi, világos. Könnyebb hátborzongatásokkal le is gurul az a majdnem két deci. Vidám dolog a gólyabál.

Negró vagy erősebb rágó álcázásképpen, át kell jutni a kapuban a tornatanáron, néz, mint a birka, próbálsz nem a pofájába röhögni, ami többé-kevésbé sikerül, és mozogni természetesen, hón alatt, nadrágban érkezik a maradék két üveg csehszlovák meg a Hubertus.

Bent vagy, kis ünneplés a fönti klotyóban, egy cigi, lemegy hozzá a második fél liter, most egy kicsit többen vagytok rá, gyorsan még egy cigi, még egy hörpintés, aztán gyerünk szanaszét az épület összes termeiben.

Az emeleten diszkó, az nem kell most, még egy kör, a Hubertus majd segít, be vagy már gyorsulva rendesen. A nők is csak kondenzcsíkok, pedig próbálsz a púpos matrózblúzokra ragadni, tekersz föl-alá, pinceklubból díszterembe, mintha volna valami rettentő sürgős dolgod, fontos ember volnál, keresnél valakit, de semmi, csak a klozet esik útba mindig, hát a tartályból újra és újra kihalászod a rejtett vodkásüveget, reménytelenül fogy az anyag, szerencsére valakinek sikerül még behoznia egy fél liter cseresznyét is, egy fekete címkéset, a változatosság gyönyörködtet.

Már amikor.

Megrogysz egy picit, bamba vigyorral, szigorúan a fal mellett, amilyen hülye vagy, a gömbölyű talpú cipődet vetted föl, a lépcsőn óvatosan, pofádba bámulnak, somolyognak, neked meg ott belül, a vulkántevékenység…, gyorsan vissza a klotyóba, térdre, és felszabadultan énekelsz a nagy fehér mikrofonba bele.

Ez még nem kiütés, csak rogyás, rendbe hozod magadat, a maradék cseresznyét ráküldöd, aztán kitapogatnál, de már alig-alig maradt valaki, zavarnak kifelé, próbálsz egyenesen menni, de itt már nem leplezhető semmi, ez tántorgás, nincs mese.

Szép, férfias dolog a gólyabál.

Oszloptól oszlopig a buszmegálló felé.

Pechedre belebotlasz a Nagyhalálba, matematikát tanít, pecsétgyűrűt hord, és megköveteli a köpenyt, a jelentést meg a bekötött füzetet, brutális egy állat, na. Nagyhalált BKV-ellenőrnek nézed, mentségedre legyen mondva, hasonlít, de amikor kérdőre von, nem kellene rögtön fölszólítanod, hogy lépjen szexuális kapcsolatba édesanyjával, és az sem egy kimondott telitalálat, amikor étkezésre kínálod fel nemi szervedet.

Megpróbálod leütni, de csak a kalapját találod el, majdnem orra esel, azután fölmászol a buszra, leájulsz egy éjszakás nővér ölébe, de már mindegy, már az esés közben alszol, a buszvezető rugdos le valamelyik végállomáson, hogy melyiken, az nem számít, csak az érdekel, melyik hülye barom hányt bele a kabátodba, most dobhatod ki, ott az utcán, a Hubertus-szagú fehér inget.

Uj Péter