Óraállás

Három gesztenyével a fejében állt az ajtóban, olyan szépen berendezkedtek már a haján. Feketés csillogó, mintha mindig vizes volna, zselé vagy zsír, inkább az utóbbi, fésűvájta széles csatornák, és most ott benne a három megrepedt tüskebukósisak, kibarnállanak belőlük a pasztás gesztenyék.

Kotorászott a malaclopóban, fizetném be/ki a gázszámlát, óraállás, légköbméter, számlahátralék, nem szeretne foganatosítani. Fizetek, mint a rozsomák, a gesztenyék felől nem is kérdezem, elég egyértelmű, ráhullottak, lefejelte őket, mint veszett bagoly a kerticsapot.

Rozsdabarnáll, Ablakzsiráf – mondom neki – nem gondolja-e, hogy közhelyszerű a gesztenyéivel? Csöppet. Leveleket gyűjteni, a legszebb sárgásakat, színtévesztek sajnos, legyilkolni szerves oldószerben, rágombostűzni a rajzlapra, összealbumolni, mint valami focistaképet vagy vízilómatrincát?

Mondjunk őszi állatokat? Vaskos csabak. Kell még? Őszi szavakat? Tessék: buszvezető, lekvár, diolen mobi, ködlámpa, bélísz, hajcsat, kordbársony, rotterdam.

Ősz színei, őszi táj, őszi élmény, őszi sanzon dölotom, vanderersznahtlíd, hótakaráelabércitetőt.

Tekerné az óráját? Hogy nem bír magával? Arra ébred, a tekerhetnékre? Csatakosan? És Jevrópa?, drágám, wait a minuta!

Hát akkor, mondom a frankót, szegezze szemét a cipőorrára, bámulja a bagarolt piszokul, rugdossa az avart fölfele, meg a vadgesztenyéket, és igyék sok langyos hosszúlépést, rozsdabarnálljék kedvire, pá, fejesdomolykó!

És megy a gesztenyékkel és malaclopóval, sáros nadrágszárral, kitaposott lelkű pumában.

Mert vagy nekem országos csávóm, kedves olvasó, elmondom, én kinyitottam a Vivát, hogy megvárom, amíg befejezik az énekelést a letolt nadrágú néger csajok a pálmafák alatt. Ott európai szintű seggek vannak, tesóim, kajakra.

No óraállás, légköbméter, buszvezető, diolen mobi, hajcsat meg kordbársony.

Uj Péter