Élet és Irodalom,

LXX. évfolyam, 3. szám, 2026. január 16.

VÁNCSA ISTVÁN

Nem vezet út a gödörből kifelé, annyira nem, hogy mostanra már a szokásos kormányzói melldöngetés is elcsöndesült. Természetesen csak átmenetileg, hiszen az eredmények fájó hiányát mindenképp pótolni kell valamivel, erre pedig jobb eszköz híján csak az állampárti handabanda felsrófolása tűnik alkalmasnak. Függetlenül attól, hogy valójában semmi haszna nincs. Legfeljebb annyi, hogy a süket csöndet kitöltse valamiképp, és segítsen valahogy megemészteni azt a tény, hogy a magyar ipar teljesítménye ötéves mélypontra zuhant.

Kormányzó urunk számára különösképp elkedvetlenítő élmény lehetett ráébredni, hogy kedvenc iparágai, az akkumulátor- és járműgyártás se táltos paripaként viselkednek, épp ellenkezőleg, és ez az ő részükről igen csúf dolog. Kormányunk az ország újraiparosítását tűzte zászlajára, viszont a valóságban evvel ellentétes folyamat zajlik, minthogy éppen ipartalanodunk. Ez a folyamat nem tegnap kezdődött, nem is a múlt hónapban, hanem évek óta tart, úgyhogy idejekorán észre lehetett volna venni, csak hát csodatévő miniszterelnökünk nem igazán képes megbarátkozni avval a ténnyel, hogy nem ő fújja a passzátszelet, noha szeretné. Zuhan az akkugyártás, még gyorsabban a járműgyártás, a magyar ipar teljesítménye hovatovább a 2021-es szintet se éri el, és innen még bőven vezet ösvény lefelé. Most azon haladunk, hasonlóan a Rákosi-kormányhoz, amely a bölcsek kövét a nehéziparban találta meg, az eredmény ismert. Amikor nyakas, akarnok politikusok kicsiny csoportja úgy érzi, hogy megtalálta a titkok titkát, akkor fölöttébb valószínű, hogy valójában épp a hazáját készül vészbe sodorni, és ez jó esetben sikerülni is szokott neki.

Evvel együtt az ipar illedelmes fuldoklása folytatódik a maga decens módján, amihez szokva vagyunk. Novemberben az előzetes adatok szerint a termelés volumene az előző havitól két százalékkal elmaradt. Ez 2025 legnagyobb havi alapú visszaesése, minthogy azonban az év korábbi része is gyenge volt, az éves alapú csökkenés 5,4 százalékos. A friss adattal nőtt a valószínűsége, hogy a gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben se talált magára. Az ipar már három éve recesszióban, novemberben nyolc százalékkal maradt el a teljesítmény a járvány előtti csúcstól, a 2023 eleji tetőponthoz képest pedig tizenhét százalékos a zsugorodás.

Ipari teljesítményünk gyengeségét elsősorban az európai, különösen a német ipar hervadása okozza, nekünk semmi közünk hozzá, persze ezt az alapigazságot magunktól is képesek lettünk volna belátni, minthogy okosak vagyunk.

Helyzetünket a járműipar további strukturális problémái súlyosbítják, az autó- és alkatrészexport gyenge, az új kapacitások még nem termelnek érdemben, az akkumulátorgyártás jelentősen visszaesett, és így tovább. Mi ezekről a dolgokról nem tehetünk, ártatlanok vagyunk, mint a ma született bárány, halkan bégetünk a bokrok között, de sajnos ez se segít. Az ipar teljesítménye a negyedik negyedév első két hónapjában is elmaradt az előző negyedévitől, így a szektor GDP-hozzájárulása várhatóan negatív marad. Visszaesés evvel együtt nem várható, ettől a szolgáltató szektor fog minket megmenteni, ahogy korábban is, kérdés viszont, hogy ezt a kegyet megérdemeljük-e vajon, vagy nem érdemeljük meg.

Valószínűleg nem, de hát ezt megítélni nyilván nem a mi feladatunk.

Erényeink evvel együtt kétségbevonhatatlanok, ezt mások között Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere is tanúsíthatja. Pár nappal ezelőtt már olvashattuk a Telexen, hogy Lengyelország bekérette a magyar nagykövetet, miután országunk két lengyelnek menedékjogot adott. A tájékozottabbak már akkor is gyaníthatták, hogy az ügy valószínűleg a hazájában bűnszervezet alapításával és irányításával gyanúsított korábbi lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro és felesége menedékjogával lehet összefüggésben, de ezek eddig csak sajtóértesülések voltak, kósza pletykák, aminőkkel komoly ember nem foglalkozik.

Tavaly novemberben visszavonták Zbigniew Ziobro diplomata-útlevelét. Azzal gyanúsítják, hogy még a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején igazságügyi miniszterként szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított. Szakértelmét illetően probléma föl se merülhetett, hiszen róla mindenki tudja, hogy a bűnözésnek legalább egy szakágát töviről hegyire ismeri, és mesterfokon gyakorolja is. A szervezet a gyanú szerint akár több mint 150 millió złotyt (13,8 milliárd forint) is elsikkaszthatott. A gyanú szerint Ziobro az áldozatsegítésre és bűnmegelőzésre létrehozott Igazságosság Alapból vehetett ki pénzt. Ha elítélik, huszonöt év börtönt is kaphat akár.

Viszont Polak, Węgier, dwa bratanki.