Élet és Irodalom,
LXX. évfolyam, 1–2. szám, 2026. január 9.
VÁNCSA ISTVÁN
„Brüsszelben döntöttek arról, hogy háborúba fognak menni”, ezt kormányzó urunk deklarálta a minap, nem tudni, miért. Kijelentése egyértelmű és nyilvánvaló blődli, más szóval hülyeség, az ember néha mond efféléket, bár valójában ő se tudja, miért. Értelmezhető célja nincs, csak azért szólal meg, hogy mondjon valamit. Áll a kocsmában a cimboráival, örömmel bejelentené, hogy hoz még egy kört, de hát ezt már mondta, sőt hozott is. Jobb híján tehát újra elmondja, hogy Magyarországnak azért kell napi egymillió eurós büntetést fizetnie, mert nem engedi be az illegális bevándorlókat, de hát mindenki tudja, hogy a büntetést nem ezért szabták ki, hanem mert Magyarországnak nincs az uniós és nemzetközi szabályokkal összhangban lévő menekültügyi szabályozása. Ha volna, akkor egyrészt nem lenne büntetés, másrészt az ország a jogalapról, tehát a menekültkérelmek tisztességes eljárásban végbemenő, jogszerű visszautasításáról is gondoskodna. Más kérdés, hogy jogvégzett miniszterelnökünknek a „jog” vagy a „törvényesség” szót hallva a hátán a szőr feláll. Ez pedig olyan körülmény, amelyet a magyar közélet tudomásul vesz ugyan, de kezdeni semmit nem tud vele. Adottság, amit úgy is nevezhetnénk, hogy a turáni átok aktuális létezési módja. Ez van, de nem kell szeretnünk. Most még legalábbis, a jövővel pedig foglalkozzon az, akinek két anyja volt.
Evvel el is jutottunk a család fogalmáig, sikerekben dúskáló társadalmunk legalapvetőbb építőkövéig, amely már a puszta létezésével is kormányunk nagylelkűségét és bőkezűségét hivatott demonstrálni. Elég, ha eszünkbe idézzük azon örömteli tényt, hogy 2025 végén Abasár nem kevesebb mint huszonötezer forint, Nemesbük pedig tízezer forintnyi vissza nem térítendő támogatást kapott. Olyan gesztus ez, amelyről hallván a magyar ember magyar szeméből a könny kicsordul, sőt bőven patakzik. Pláne oly körülmények között, amikor tudvalévő, hogy amennyiben szükségessé válna, a Bizottság a tavaszi előrejelzési fordulóban a Tanácsnak a Magyarországgal szemben folytatott túlzottdeficit-eljárás újabb szakaszba léptetését javasolhatná, vagy legalábbis ez olvasható a Költségvetési Tanács három évre előretekintő elemzésében, amelyet a HVG szemlézett.
Eszerint az Európai Unió Tanácsa lehetővé tette, hogy hazánk 2025 és 2028 között évente a védelmi kiadások 2021 óta bekövetkezett növekedésének mértékével, de legfeljebb a GDP 1,5 százalékával nagyobb mértékben növelje nettó kiadásait. Magyarország esetében ez a GDP 1,3 százalékával egyenértékű mozgásteret biztosít évente, ami azt jelenti, hogy a költségvetési kiadások csak meghatározott mértékben nőhetnek, illetve nőhettek volna.
Más kérdés, hogy kormányunk a 2025-ös és a 2026-os hiánycélt is öt százalékra emelte. Hogy miért, az nem kérdés, azért, hogy mélyen a zsebeibe nyúlván két kézzel szórhassa a pénzt az örvendező alattvalók elé, bízva abban, hogy örömük a választás napjáig, ha kissé megkopva is, de kitart. 2025-ben négyszázmilliárd, 2026-ban pedig nyolcszázötvenmilliárd jó magyar forint szóratik közibénk, ez akkora summa, hogy az a legérzéketlenebb választói lelkeket is meg fogja érinteni. Hatása hetekig vagy hónapokig eltarthat akár, vagy legalábbis kormányzatunk így reméli.
Ha nem, az pech, de nem a mienk, hanem az övék. Mi jó esetben ezt is túléljük valahogy, egyebek között már csak azért is, mert kormányunk kézen fogva vezet minket a politikai élet kanyargós és szerteágazó ösvényein, melyeken haladván öt perc alatt reménytelenül eltévednénk, és így különféle gonosz erők martalékaivá válnánk, ahogy ez némely honfitársunk bamba és tanácstalan arckifejezéséből egyértelműen ki is olvasható. Kormányzó urunk pedig világosan értésünkre adta, hogy azoknak, akik nem támogatják a Fidesz gazdaságpolitikáját, egyetlen választásuk van csupán, az, hogy a brüsszelit támogatják, vagyis bamba képpel botorkálnak a Tisza Párt nyomában azon az úton, amely a nemzethalálba és a Gyehenna tüzére visz.
Kormányzó urunk eszmevilága, amellyel híveinek sokaságát napi gyakorisággal örvendezteti meg, azért annyira üde, tavaszias és rügyfakasztó, mert nem lacafacázik a részletekkel, hanem férfias határozottsággal ragadja tökön a lényeget, amelyet az őrjöngő tömeg előtt állva és fölé emelkedvén azon minutában fel is mutat.
Módszere sikerre ítéltetett, mostantól fogva már az se számít, hogy népboldogítói minőségében korábban elképzelhetetlen smucigsággal jótékonykodik, a lényeg ugyanis nem ez.
A lényeg az, hogy az uralkodó időnként alászáll a nép közé, hogy alattvalói őt közelről megcsodálhassák, közben pedig baksist szór eléjük, s ezáltal tulajdon fennkölt személyét még népszerűbbé teszi. Nem mintha szükség volna rá, de hát fillérekről van szó, a nép örül és felkent vezetőjét magasztalja.
Annak ellenére is, hogy a biliről a zománc mostanra csaknem mindenestül lepattogzott, az edény értékes tartama szerteszéjjel folydogál, a Költségvetési Tanács szakemberei pedig aggodalmas arckifejezéssel pillognak maguk elé. Nyilván okuk van rá, ha ugyanis nem volna, akkor nem a publikum előtt picsognának, a népet pedig nem idegelnék különféle olyan tévtanokkal, amelyeket rajtuk kívül senki se ért, hanem lelkesen készülnének az idén is ránk köszöntő Szittya Fesztiválra, amely a művelt és érzékeny publikumot a lajosmizsei Sámántanyán fogja megörvendeztetni. Igaz, hogy a gazdaság olyan állapotban van, amilyenben, a Sámántanyán viszont szertartások, dobkörök, zenei előadók, ősiségünkről szóló előadások, csoportos meditációk, hangfürdők és számtalan további meglepetés várja az arrafelé kóborló szittyákat ezen a hagyományőrző, kulturális és spirituális eseményen, legalábbis a neten fellelhető kedvcsinálók szerint. Vagyis a népszórakoztatást célzó hókuszpókusz jó eséllyel működni fog, és ezt kis hazánkban nem mindenről lehet elmondani. Vannak ennél jóval kevésbé sikeres projektek is, mint például a hat évvel ezelőtt Nyársapáton átadott ipari park. Erről momentán annyi jót lehet mondani, hogy tavasz lesz előbb-utóbb, mármost egy parkban – ha ipari, ha nem – idővel kicsiny madárkák fognak csiripelni, ez pedig az arra járó és finom lelkű sétálóknak nagy gyönyörűségére szolgál.
Százmillió forintnyi EU-támogatás van benne. A kicsiny madárkák le se szarják, viszont vidáman csiripelnek tovább.