A makarenkói kilincs

Egy normális ország normális kormánya ilyenkor gondolkodás nélkül lemond. Azért gondolkodás nélkül, mert a közelmúlt eseményei egyértelműen igazolják, hogy munkájának hatékony és tisztességes elvégzésére ez a kabinet teljességgel alkalmatlan, tagjainak tehát más munkakörben kell keresniük a boldogulásukat, halőr, vadőr, temetőőr, effélék, ezeken a pályákon akár még ők is képesek lesznek boldogulni, már ha csakugyan iparkodnak.

Ha nem, akkor nem.

Kiindulópont pedig volna, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Meghallgató és Terápiás Szolgálatfejlesztési Osztálya négy évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott egy negyvenhét oldalas dokumentumot, amelyet azóta minden érdeklődő elolvashatott, mi több, memorizálhatott volna, már amennyiben a tárgy csakugyan érdekli. De nem igazán érdekelte, sőt valójában semennyire, ami még csak hagyján, az állampolgárnak nem feladata, hogy mindenről tudjon, a kormányzatnak és legfőképp a kormányzat első emberének viszont igen.

Csakhogy mifelénk minden széthullóban van, rogyadozik a ház, a tető felét elvitték az erősebben fúvó szelek, veteményeskertünk, mint a sivatag, baromfi rég nincs a ház körül, csak egerek cincognak emitt-amott, ám őbeléjük is hálni jár a lélek, nyilvánvaló, hogy hamarost elköszönnek mindannyian. Vagy felfordulnak, tertium non datur.

A lényeg viszont az, hogy a föntebb említett negyvenhét oldal valamelyik másolata véletlenül egy tisztességes, értelmes és olvasni tudó ember kezébe került, ő nem volt rest belepillantani, a láncreakció pedig elindult. Nem robbanás jellegű eseményre kell gondolnunk, de majdnem. Más kérdés, hogy a világ e napokban mintha kissé mozgalmasabb volna a szokásosnál, ám ez most nem örömteli hír, épp ellenkezőleg.

Már csak azért se, mert kormányzatunk ezt a nagy körültekintést, tapintatot, sőt bizonyos mérvű lélektani tájékozottságot kívánó feladatot is a maga jól bevált módszereivel kívánja megoldani.

Telefon Pintér Sándornak, ő meghallja a miniszterelnök hangját, vigyázzba áll, azt mondja, hogy igenis!, majd ugyanevvel a lendülettel intézkedni kezd. Természetesen rendőri módszerekkel, hogyan is másképp, ő ehhez ért. Valójában, ha mindezt alaposan végiggondoljuk, be kell látnunk, hogy a rendőri jelenlét már a szülőszobában is fölöttébb indokolt volna, nehogy ott golyhóságok történjenek, mert akkor óhatatlanul káosz üti fel a fejét. Rend, fegyelem, alakiság, amit természetesen nem volna helyes túlzásba vinnünk, így például a gyermeknemzés éjszakáján rendőri jelenlétet biztosítani felesleges, sőt talán egyenest kontraproduktív intézkedés volna. Más kérdés, hogy amit élesben ki nem próbáltunk, arról jobb, ha nem mondunk semmit, mert a végén még szégyenben maradunk.

Mindenesetre annyit már tudunk, hogy vannak helyzetek, melyekben a rendőrök ottléte nem feltétlenül a nagyobb bajt hárítja el, hanem sok esetben a nagyobb baj maga. Annak ellenére is, hogy a Szőlő utcai intézmény lakójának lenni akkora baj lehet, hogy annál nagyobb baj el se képzelhető. Erre is van bizonyíték, egy videófelvétel, amelyet az intézmény valamelyik dolgozója rögzített. Hogy mely célból, azt nem tudni, de mindegy is. Azt látjuk rajta, hogy Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója kirángatja a kamasz fiút az asztal mögül, fejét beleveri az íróasztalba, rúgja a bordáját, rátapos. Ő a volt igazgató, Juhász Péter Pál letartóztatása után került az intézmény élére. Egy másik videón egy magzatpózban védekező gyereket üt, rúg, tapos. Mindkét esetben voltak szemtanúk, az egyiken csak gyerekek, a másikon felnőttek is. A felvételeket Juhász Péter youtuber, volt politikus tette ki YouTube-oldalára, forrásukat titkolja. Szerinte a hatóságok is tudtak Kovács-Buna Károly brutalitásáról, több bejelentés is érkezett ellene, ám a gyerekek védelmében nem történt semmi. Enyhébb esetekben Kovács-Buna nem rugdosta össze a nebulót, hanem csak fejbe somta azzal az ablakkilinccsel, amelyet csak­is e célból hordott állandóan magánál, és amelynek pedagógiai hatékonyságában egy pillanatig se kételkedett.

Az, hogy ez az ügy eddig fajulhatott, a kormány sara is, sőt elsősorban az övé. Már csak azért is, mert kezdettől fogva azt kommunikálta, hogy gyakorlatilag nincs is ügy, azaz ré­szint szemérmetlenül, részint pedig fölöslegesen, ráadásul kontraproduktív módon hazudott. Nem adhatok mást, csak mi lényegem, mondhatná Luciferrel egybehangzóan, de mégse mondhatja, ré­szint mert nyilván sohasem olvasta el a Tragédiát, részint pedig mert úgy hiszi, hogy az a normális, ha az ember folyamatosan és gátlástalanul hazudik. Erről szólt Tuzson Bence pár óra alatt összerántott, gyanús körülmények között megszületett jelentése is, amely azt állította, hogy sem politikus, sem kiskorú nem érintett, nincs itt semmi látnivaló. Ami van: nemzetközi összeesküvés a kormány megbuktatására. Később ezt a szálat ejtették, vagy csupán megfeledkeztek róla, lényegében mindegy is. A kakas kukorékol, a liba gágog, a kormány hazudik, mindenki a dolgát teszi.

Oszoljanak, emberek, nincsen itt semmi látnivaló.

Persze hogy nincs, hiszen kormányzatunk most éppen fut a pénze után, és ez nem igazán áll jól őneki. Az Europion készített egy idevágó felmérést, a válaszolók tizennégy százaléka szerint le kellene mondania a gyermekvédelemért felelős államtitkárnak, másik tizennégy százaléka szerint a belügyminiszternek, huszonöt százaléka szerint pedig Orbán Viktornak. A nagy többség, ami a mi esetünkben hetvenöt százalékot jelent, a Szőlő utcai esetet rendszerszintű problémának tartja. A válaszolóknak kevesebb mint a negyedrésze gondolja úgy, hogy a probléma kezelésére a Fidesz alkalmasabb, a Tiszában negyvennégy százalék bízik.

Ami pedig a legfontosabb: csaknem minden negyedik válaszadó Orbán Viktor kormányfőt tartja az elsődleges felelősnek.

Szegények vagyunk, de nem hülyék.