Mohács és Vidéke, – 1903-10-04 / 40. szám

— Vízjogi tárgyalások. A vizjogi törvény 110. §-a értelmében a társulati védtöltések által védett csatornák, körtöltések, utak és vasutak tulajdonosai oly arányban tartoznak a társulat költségeihez hozzájárulni, amennyivel többe kerülne saját épitményük fönntartása, illetőleg biztositása, ha a társulati védmüvek nem léteznének. Ezen hozzájárulási összeget az érdekeltek meghallgatása után első fokban az illetékes törvényhatóság közigazgatási bizottsága állapitja meg. Mivel pedig a Margittaszigeti Ármentesitő és Belvizlecsapoló Társulat védtöltése megvédi a Ferenc-csatorna Részvénytárs. tulajdonát képező baja-bezdáni tápcsatornát, Bács-Bodrogvármegyének kiskőszeg-bezdáni utját s a Bezdán, Kolluth, Béregh, Szántova és Dautova községek érdekeltségei által az Óduna balpartján épitett s az egyes községek által szakaszonként kezelt másodrendű dautova-bezdáni töltést: Ármentesitő társulatunk megindította Baranyavármegye közigazgatási bizottságánál az eljárást a hozzájárulási költségek megállapítása iránt. A közig. bizottság a felek meghallgatására, még pedig Bács-Bodrogvármegye, Bezdán község a s Ferenc-csatorna r.-t. meghallgatását szeptember 29-ére Bezdánba, Kolluth és Béreg községek meghallgatását szeptember 30-ára Béreg községbe, Szántova és Dautova községek meghallgatását pedig október 1-ére Szántova községbe tüzte ki, a tárgyalás vezetésére Stenge Ferenc vármegyei főjegyzőt s a jegyzőkönyv vezetésére dr. Dunszt Károly tb. aljegyzőt küldötte ki. A tárgyalásokat az emlitett napokon megtartották. A nevezett érdekeltek nem nyilatkoztak hajlandóknak a költségekhez való hozzájárulásra s igy a közigazgatási bizottság fog a kötelezettség fönnállása s mérve iránt határozni. A társulat részéről megjelentek a tárgyalásokon maga a miniszteri biztos: Német Lipót, továbbá Margitai Péter társulati jogtanácsos, Proll Lajos, az uj igazgató-főmérnök és Nendtvich Gyula szakaszmérnök. Bács-Bodrogvármegye Csernyus Pál vármegyei I. alügyészt és tb. főügyészt küldötte ki az összes tárgyalásokra. A bizottság tagjai a karapáncsai vadászkastélyben a főhercegi bellyei uradalom vendégszeretetét élvezték, melynek nevében Dokupil Adolf főerdész és szeretetreméltó neje igazi magyaros szivélyességgel vitték a házigazda szerepét.