Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 50. szám, 2025. december 12.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Aszalós Sándor nem sokat értett meg a cikkemből (A zsidó állam fölszámolása?, ÉS, 2025/47., nov. 21.). A terrort a legkevésbé sem bagatellizáltam, de Izraelnek az Egyesült Államok – jelenleg évi 12 milliárd dolláros – katonai támogatásával biztosított katonai fölénye kizárja, hogy a terroristák meg tudják semmisíteni Izraelt. Erre sohasem volt esélyük. Aszalós Sándor egyéb állításainak nem is volna értelme, ha ezzel a lehetőséggel számolna. Az pedig egyáltalán nem következik a cikkemből, hogy az izraeli katonai fölény felszámolását szorgalmaznám. Éppen ellenkezőleg, a terrorszervezetek felszámolásáról beszéltem. Ha ennek lehetőségében Aszalós nem hisz, akkor abban sem hihet, hogy Izrael egyszer majd békében élhet.
Nem tudom, mit képzel Aszalós, mi lesz hosszú távon azokon a területeken, ahol nem alakul palesztin állam, és Izrael sem terjeszti ki rá a fennhatóságát. Hogy lehet egy ilyen államokon kívüli területet véglegesen fenntartani?! És ki más uralkodhatna egy ilyen területen hosszabb távon, mint egy terrorszervezet, amely egyben a létezéshez szükséges szolgáltatásokat is biztosítja, a közigazgatást fenntartja, tehát nélkülözhetetlenné válik?! Mi más következhetne ebből, mint Izrael fenyegetettségének folyamatossága?! Ha Ciszjordániában folytatódik a telepítési program, és az ottani palesztin önkormányzat végleg ellehetetlenül, ott is a szervezett terror lesz az úr.
Izrael polgárai az általam idézett, Aszalós által tudomásul nem vett felmérés szerint jelentős részben tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen helyzet fenntarthatatlan. Ezért szorgalmazzák ezeknek a területeknek a megszállását és Izraelhez csatolását. „Nagy-Izrael” fanatikus hívei bent ülnek a kormányban. Ők tartják hatalmon Netanjáhut. Csak sajnos azzal nem számolnak ezek a polgárok, hogy az az út, amelyen haladnának, megszüntetné a zsidó majoritás Izraelben. Vagyis a zsidó államot.
Aszalós nem vesz tudomást arról, amit a cikkemben írtam egy palesztin állam létrejöttének feltételeiről és garanciáiról. Ha egy terrorszervezettel szemben Izrael önmagában is döntő fölényben van, ahogy azt 2023 októbere óta Gáza elpusztításával igazolta, akkor igazán nem nehéz olyan nemzetközi összefogást elképzelni, amely képes biztosítani egy palesztin állam terroristáktól mentes kormányzását és Izrael védettségét.
Gábor György hosszú szövegére nem érdemes sok szót vesztegetni (Szekuláris vagy szakrális háború?, ÉS, 2025/48., nov. 28.). Azért kell neki olyan sokat írnia, mert cikkem lényegével nem tud mit kezdeni. A belső válaszkényszer nem találkozik a külső valóság tényeivel. Azt bizonygatja, hogy a terror motivációi mögött nincsenek e világi okok, az tisztán teológiai jellegű. Amiből az következik, hogy e világi megoldásokkal nem szorítható vissza, tehát szükségszerű és örök. Ha viszont ez így van, és azzal cáfolható az állításom, miszerint a terror Izrael elpusztítására nem képes, hogy Izrael fenyegetésére és folyamatos támadására képes, tehát ez a két dolog egyet jelent, akkor Izrael már most sem létezik, és eddig sem létezett. Nem is létezhet, hiszen a terror szükségszerű, örök, és reménytelen idealista mindenki, aki mást gondol. Én ezzel szemben Gábor Györgyöt vélem reménytelen fatalistának.
Az írásnak már a címe is értelmetlen, hiszen a világtörténelem háborúinak igen jelentős részében együtt éltek a szakrális és szekuláris motívumok, és a szekuláris motívumok elhalásával a szakrálisok is erejüket vesztették. Ezért szakadt meg a keresztes háborúk sora. Így múltak el a milliók életét követelő XVI–XVII. századi „vallásháborúk”. Éppenséggel az izraeli kormánypolitikába is belevitték a szakrális motívumokat a szélsőséges vallási pártok, amelyek 2025 elején belehajszolták a perei elől menekülő kormányfőt a háború folytatásába, miközben kikényszerítették azt is, hogy híveik gyermekei ne, csak a másokéi vigyék a vásárra a bőrüket. Nagy-Izrael ideológusai is a Bibliával hadakoznak a nemzetközi jog ellen.
Számomra minden ártatlan gyerek, civil áldozat. Gábor György számára bizonyára csak a zsidó civil és gyerek az, különben nincs értelme annak, ahogy az áldozathibáztatás fogalmát használja. Nem fogok kétes állításai során végigmenni, mert azok közül nagyon kevésnek van köze cikkem mondandójához.
A becslések a nagyságrendeket nem érintik. Ha nincs palesztin állam, akkor ilyen vagy olyan formában olyan nagy Izrael van, amelyben a zsidó állampolgárok domináns többsége megszűnik, s amelyben demokratikus viszonyok között a nem zsidó polgárok szava legalább annyira érvényesül az ország életében, mint a zsidó polgároké. Vagy pedig az ország lakosainak felét brutálisan elnyomó, a demokratikus világból végképp kiiratkozó, a terrort saját határai közé telepítő állam jön létre. Mindkét esetben megszűnik létezni az az állam, amely 1948-ban létrejött. Ezzel az állításommal szemben Gábor Györgynek egyetlen érve sincs.
Abban viszont igaza van, hogy az arab állam kifejezés elvileg éppoly problematikus, mint a zsidó államé. Ennek fenntartásával használtam a zsidó állam és persze az arab állam, palesztin állam kifejezést is.
Berkovits Balázsnak is feltétlenül igaza van abban, hogy „Izraelről ma boldog-boldogtalan azt ír, amit akar”. Az viszont szövegesen cáfolható, hogy azok közé tartoznék, akik „mindenért Izraelt és csakis Izraelt teszik felelőssé”. Ez erre az írásomra sem igaz, más e tárgykörbe vágó írásaimra sem. Az a vád pedig az ismerethiányból táplálkozó előítéleten alapul, hogy a Hamász iszonyatos terrortámadását „stratégiailag elhallgattam volna”. Ellenkezőleg. (Lásd például: Nincs most tiszta lelkiismeret, hvg.hu, okt. 18.)
Berkovits úgy véli, hogy a Hamász és hívei viccből énekelnek a szabad Palesztináról, és nem azért, mert valóban palesztin államot akarnak. Kétségtelen, hogy ezt sokan úgy akarják, hogy csak ez az állam létezzen a térségben. Sokan Izraelt is úgy akarják, hogy csak Izrael állama létezzen a térségben. Ők talán nem is akarnak zsidó államot?
Egyébként sem az a kérdés, a Hamász miért küzd, hanem az, hogy miként lehetne felszámolni a Hamász és a többi terrorszervezet támogatottságát és létalapját. Erről írtam, és nem a Hamász céljairól.
Márton László, aki elég közelről figyelte az eseményeket, megírta, hogy a békefolyamat megakasztása a két fél közös bűne (Izrael–Palesztina – van-e alternatíva?, ÉS, 2025/49., dec. 5.). A terrorakciók is folytatódtak, a telepítések is folytatódtak. Nem igaz, hogy Izrael „számtalanszor felajánlotta a megegyezést a palesztinoknak, amit azok egyszer sem fogadtak el”. A szomorú igazság az, hogy sohasem volt egyik félnek sem a másik számára minimálisan elfogadható ajánlata. Többek között Jeruzsálem ügyében sem. Erről is írtam az Oslo 2. megállapodás aláírásának harmincadik évfordulóján: https://tudas.hu.
A legnehezebb kérdéseket ebben a megállapodásban is a jövendő tárgyalásokra hagyták, amelyek soha nem vezettek eredményre. Egyébiránt a Kneszet zsidó képviselői nem szavazták meg az oslói megállapodást sem. Amint arra a fent említett dolgozatomban is emlékeztettem, a megállapodás egyetlen szavazattöbbséggel ment át a Kneszeten, úgy, hogy az arab képviselők megszavazták. Netanjáhu erre hivatkozva már akkor érvénytelennek tekintette a megállapodást, és meg is tett mindent a békefolyamat megszakításáért.
Valóban volt idő, amikor Izrael állam és állampolgárainak többsége elismerte a palesztin állam létrejöttének szükségességét. Mint ahogy olyan idő is volt, amikor a Palesztin Felszabadítási Szervezet elismerte Izrael létjogát. Sajnos most nem ilyen idő van. Csak abban reménykedhetünk, hogy az az idő, részben új szereplőkkel, visszatér.
A nemzetközi garanciák általános működésképtelenségét leszögezni egyetlen példa alapján komolytalan. Elég sok helyen működnek a világban békefenntartó erők, és ugyancsak sok helyen fenn is tartják békét.
Szomorúan kell megállapítanom, hogy kritikusaim egyike sem foglalkozott, nem nézett szembe mondandóm lényegével, miszerint a kétállami megoldás alternatívája csak olyan egy állam lehet, amelyben a zsidóság dominanciája, tehát a zsidó állam megszűnik létezni. Úgy látszik, hogy Izrael leghőbb híveit ez nem izgatja.