Ments meg, Uram, a barátainktól

Döngeti a mellét a nemzetgazdasági tárca, jövőre lesz miből osztogatni, és ez mindennél fontosabb. Választási esztendő jön, kenegetni kell a csapágyakat, hogy a választópolgár agytekervényei simán és olajozottan tekeregjenek, kormányzó urunktól az ő kedvenc ülőkéjét az ellenzék el ne konfiskálja, mert akkor a haza éjbe borul. Számokat most ne emlegessünk, azok gyűlöletesek, ami fontos, a nép közé szórandó aprópénzből lesz elég. A tömeg memóriája, legalábbis kormányzó urunk agytrösztje szerint, olyan, mint a sivatag homokja, amit minden széllökés átalakít. Csak az számít, amit e pillanatban a lábunk elé hintenek, a többivel nem törődünk, majd lesz valahogy.

Illetve talán mégse.

Nehéz ám a nép kedvére tenni, pedig a hatalom iparkodik. Más kérdés, hogy a tempóérzékével vannak gondok, nem mindig akkor lép be, amikor kéne, hanem néha egészen máskor, de hát ki tökéletes, kérdjük tisztelettel, mármint kormányzó urunk fennkölt személyén kívül, pláne olyankor, amikor a saját tábora is avval van elfoglalva, hogy a kákán csomót keres.

Szét kéne már csapni közöttük is, gondolja kormányzó urunk, és ezt a teendőt be is jegyzi a virtuális határidőnaplójába, amelyet az elméjében őriz, lapozgat és értékes gondolatokkal gazdagít. Más kérdés, hogy kinek van erre ideje, amikor az ellenzék a kapuk előtt ortályozik, és a vesztünket akarja, de hát mi egyebet akarhatna, azt mégse várhatjuk, hogy ő hozza nekünk a karácsonyfát, noha persze megtehetné.

Ezeknek se volt gyerekszobájuk, summázza kormányzó urunk az ő szerteágazó, ám korbáccsá alakított gondolatait, és vadvirágos tarka rétet képzelne inkább maga köré, ám ez se sikerül. Makacs tények tülekednek az előtérbe inkább. Az idei költségvetés úgy omlott össze, mint a tyúkól, amelyen tornádó haladt keresztül, és ez még csak hagyján.

Szakértők szerint lehetett volna sokkal rosszabb is, ha az állami cégek több száz milliárd forintos osztalékfizetése jótékonyan bele nem kavar, vagyis rosszabb állapotban volna, mint a koronavírus-járvány idején, pedig az se volt kutya.

Viszont: októberre ez is összejött, az esztendő végéig 3667,7 milliárd forintos hiány halmozódott fel az államkasszában, ami 612 milliárddal, vagyis 20 százalékkal meghaladja a 2024 azonos időszaki állapotát. Ez pedig akkora emelkedés, amit a néhány százalékos infláció semmiképpen sem magyaráz, mármint a hozzáértők szerint, akik közé tartozhatni sajnos nincs szerencsém.

Mások azt mondják, hogy kormányzatunk a kelleténél hamarabb kezdett ígérgetni, ha pedig a nép so­kad­szor hallja ugyanazt, megunja, és idővel már nem is örül neki igazán. Orbán viszont már a februári évértékelőjében elhúzta a kolbászt az éhező publikum orra előtt, a részleteket lásd az erre specializálódott sajtótermékekben, éspedig azért húzta el, mert jobb megoldás momentán nem kínálkozott.

Van ez így.

Az érzést ismerem, sok-sok évvel ezelőtt, valahol az Alacsony-Tátrában, szilveszter estéjén szállásunkhoz érkezve azt tapasztaltuk, hogy a cél előtt megállván autónk csúszni kezd, és egyre gyorsabban csúszik a lejtőn lefelé oly megátalkodottan, hogy megállni valószínűleg csak lenn, az Alföld tengersík vidékin szándékozik; lehangoló élmény volt. Túléltük, és a gépjármű is egyben maradt. A Tátrában viszont azóta se jártunk, pláne nem télvíz idején, és ha így megy tovább, valószínűleg nem is fogunk.

Egyébként pedig őrültekkel vagyunk körülvéve.

Létezik egy rendkívüli mértékben komoly, hivatalos, formális dokumentum, amely az Egyesült Államok kormányzatának nemzetbiztonsági stratégiáját írja le, és evvel párhuzamosan az amerikai kormányzatnak az Európáról alkotott nézeteit is.

A dokumentum szerint Európát gazdasági hanyatlás és civilizációs pusztulás fenyegeti. Az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek „aláássák a politikai szabadságot és önrendelkezést”. (Lelki szemeink előtt máris felködlik az unió délceg alakja harcászati gyakorlaton, gyalogsági ásóval, amint épp aláás, ám ezt elhessegetjük.) „Némely európai országok gazdasága és hadereje nem biztos, hogy elég erős lesz ahhoz, hogy megbízható szövetségesei maradjanak az Egyesült Államoknak. Szeretnénk, ha Európa európai maradna, visszanyerné civilizációs önbizalmát, és a szabályozási önfojtogatás kudarcot vallott gyakorlatával mielőbb felhagyna” – summázzák a dokumentum megalkotói a művüket, amelyet nyilvánvalóan az EU jövőjét formálgató politikai erőknek szántak vezérfonal gyanánt.

Ezt írják a mi állítólagos barátaink.

Ami az ellenségeinket illeti, velük magunk is elbánunk.