444.hu, 2025. december 12.
UJ PÉTER
276.0.1. Kedves hallgatóink: az ünnepekre történő (való/kapcsolatos/vonatkozásában) fölkészülést elősegítendő megkezdjük az Önök spirituális trenírját, miszerint (nagyon) magaskulturális vonatkozású, mintegy klasszicizelláló hogyishívják következik, izéval, lírailag. (A címben az i nem véletlenül rövid. Petőfi a felelős. Mint mindenért.)
276.1. Prekarácsonyi bagatell (népies helyzetdal a Nagymező utcából)
276.1.1.Csináltattam (a minap) karácsonyi, jetis gumibélyegzőt. Hogy legyen. Etele eredeti, 2013-ban (12 végén?) kézzel rajzolt 444-logóját használtam, egy kicsit megkarácsonyosítottam, kezébe kanyarítottam három fenyőt, minimalista Elvis-hajat is rajzoltam neki, grafitceruzával, aztán ráküldtem az éjjájt (újabb értelmes dolog!), tisztítsa le, nem kell már fotosopozni sem, csak azt mondani neki, tisztíts!, vonalasítsd, javítgasd itt vagy ott, kész, ment a png a bélyegzőkészítőhöz. Rendes, fanyeles bélyegzőt csináltatttam, az az igazi, amivel úgy hangosan csapkodva lehet bélyegezni. Pöcsételni.
276.1.2. Már kisgyerek koromban (a koromhoz képest jól néztem ki) is rá voltam gyógyulva a bélyegzőkre. Nagyapám Szolnokon a konyhakredenc csodafiókjában – ahol volt sebészolló, bicska, sörnyitó, spárga és más veszélyes csodadolgok – tartotta a pecsétjét; az aláírása, jól olvasható kézírással kanyarítva, „Csikós János” volt gumiba faragva, azzal stemplizte le a mindenféle kartonokat, igazolva hogy ezt vagy azt a tűzoltókészüléket ellenőrizte, rendben találta, megfelel a megfelelő szabályoknak, dátum (dátumbélyegző), aláírás (aláírásbélyegző), plomba (na a plombázót is imádtam, persze, de plombázni nem tudtam, mert nem voltam még elég erős összenyomni a kis ólomgombokat).
(Mániákus gyűjtögető vagyok, biztos mondtam már, mindig mindent próbálok archiválni, letárolni, megmenteni, több szobára való lomot tárolok otthon 1978-79-80-as Magyar Horgász- és Ezermester-évfolyamoktól a ‘93-as Sziget-programfüzeten át az ötvenes években vásárolt néprádióig, de ezt az aláírásbélyegzőt sajnos nem raktam el. Vagy, várjál csak, lehet, hogy elraktam, de már nem tudom, hova. A gyűjtögetők sorsa.)
276.1.3.De ne kalandozzunk el (innen? hova?): elkészült a karácsonyi Jeti-pecsét (képünkön a pöcsételése, a szörző fölvőtölö), beugrottam a Nagymező utcai írószerboltba bélyegzőpárnáért és tintáért. Reménykedtem, hogy lesz zöld, de nem volt a polcon, de az eladónő talált nekem egyet a raktárban, aminek nagyon örültem, újjé, karácsonyfaszín, pénztár, készpénz vagy kártya?, kártya, egy kis szatyrot adjak hozzá? Mármint az üveg tintához és a tintapárnához. Óh, köszönöüm, nem kérek, csak így zsebre vágom, mondtam, és nem is tudom miért, hogy hogy csúszott ki a számon, de lendületből jópofáskodva hozzátettem: „Remélem, nem járom úgy, mint Megyeri!”
Láttam a pénztáros arcán az értetlenséget, amin nem is csodálkoztam, mert én sem igazán értettem, hogy az agyam melyik zugából bukott ez most elő, hogy az úristenbe jött a számra ez a név, a Megyeri. Hogy vándorszínész meg tintásüveg – az megvolt rögtön, meghogy Petőfi Sándor, és fölrémlett még a gyerekkönyv is, amit esténként olvasgattak nekem, tehát még óvodás lehetettem, emlékszem, haloványan az illusztrációra is, rajz és vízfesték, szegény, lógó orrú Megyeri, ahogy bandukol ott a rossz, tintafoltos kabátjában, vállát behúzva a hideg télben, mert szegénynek, emlékszem, sajnáltam nagyon, nem volt pénze másik kabátra. És kattogtam tovább a Nagymező utcán, zsebemben a tintával (mint Megyeri) a szerkesztőség felé, de csak ennyi volt meg, hogy Megyeri, vándoszínész, tintásüveg, Petőfi, kabátzseb, de egyetlen sort, egyetlen rímet sem tudtam fölidézni a versből, viszont ugyanebben a gyerekkönyvben, amiből a tintás Megyerit is olvasták nekem, benne volt az Arany Lacinak, azt meg tudtam, kapásból, hogy lacitejeride, meg tán a fényes délibábot, hisz olyat már sokat látott, a szegény kis ürge, egy darabig tűrte, satöbbi, tarkalepke kismese, szájalaci fülibe, voltegyember nagybajúszos, nem volt bíz a vederbe’, kapta magát, telemerte. De Megyeriről semmi, ki kellett (köllött) gugliznom.
276.1.4. Kigugliztam, és persze, milyen jó vers! Naná, milyen legyen egy Petőfi?! És ebben van a szólássá népszerűsödött „Van-e, ki e nevet nem ismeri?” sor is. (Petőfi pazar rimtusú mondatát a magyar kultúra másik nagy, halhatatlan hőse, a Dolly Roll zenekar öndefíniciós számában – Dolly Roll – népszerűsítette tovább: „Őrült gitáros a Sziszi/Van-e, ki e nevet nem ismeri?/Vagy itt van a másik, az Öcsi/Minden csajk a suliban kedveli./A sapkát felveszi a Deddy/a fazonját mindenki stíröli”, hát bazmeg, de ciki: ezt is tudom kívülről, hullámszörny, imnimiszemini, antiszeminimini.)
276.1.5.„Egy háborúpárti költő verse” – így konferálta föl Víg Miska két hete a Hunniában az Ítéletet, nagy kedvencemet, amit el szokik játszani szinte minden Balaton-koncerten, és hogy mitől sokkolóan zseniálisak az ő klasszikusvers-zenésítései (Ady, József Attila, Petőfi), és mitől kínos szinte minden más ilyen kísérlet a poptörténelemben, az egy külön nagy cikk, essay. Majd egyszer, talán.
(Megyeri Károlyt pedig, aki létező személy volt, nem is kellett annyira sajnálni egyébként, fiatalon halt meg ugyan, 43 évesen, Petőfi a Tintásüveget már két évvel Megyeri halála után, 1844-ben írta, de egyébként szakmájában igen sikeres volt, népszerű színész, több dráma fordítója, szerzője. Illetve akkor mégis sajnálni köll: szgény biztos zokon venné, hogy száznyolcvan év múlva már csak egy tintafolt miatt emlékeznek rá, mint szeréncsetlen, egykabátos vándoszínészre.)
276.2. LEMEZKRITIKA: Orbán & The Infulencers: Gyere le a gépről!
276.1.1.Ha már líra. Akkoriban, amikor Orbán elvitte az infulencereit (az övéi? túróst! mieink! mi fizetjük mindet, hogy szakadna rájuk az ég!) osztálykirándulni Washingtonba Tranpelnökúrhoz néhány hete emlékezetesen, egészen szubovis hatású, béna szelfipartit és Insta- meg Tiktok-posztáradatot generálva a mi kis (nagy) köszpénzünkből, na, szóval akkor, akkoriban azt álmodtam, de tényleg, hogy musicalt írtam belőle, már az útból, de annyira, hogy álmomban rendes, tánckaros próbák voltak, minden, de aztán fölébredtem, és persze nem emlékeztem sem a zenére, de még a szövegre sem. A hecc kedvéért, tudok-e faragni gyorsan egy bárgyú dalocskát, együgyú, de zsütisen flott kis slágerot, nekifogtam, hogyaszongya:
„Orbán gépén,
Orbán gépén,
Mint dróton a verebek,
Csivitelnek,
Instázgatnak,
Sej, az infulencerek:
Ha nekik egyszer közpénzük lesz,
Fölülnek a fapadosre…”
De itten aztán belemászott a fülembe a Waszlavik-földolgozás-átköltés (minap – 271.2. – már linkelnem), és azzal meg úgysem lehet versenyezni.
276.1.2. December 2-án viszont az alábbiakat írtam a jegyzetfüzetembe:
– Különbusz Kristóf
– Szubtörpe
– Kertekalattjáró
– Taktikai nagymellény
Ebben is benne van a mjuzikel. (Ha nagyon kell.) (De nem kell.)
