Első emlékem a Magvetőről

1969-ben azt tanácsolták, vigyem el a novelláimat Sík Csabának a Magvetőbe, ő foglalkozik a fiatalokkal. A Münnich Ferenc utcában bulgakovi hangulat fogadott: sötét, nehéz bútorok, magas mennyezet, rengeteg ajtó, homály, árnyalakok imbolyogtak itt-ott, vagy ültek szinte mozdulatlanul az íróasztalok mögött. Neszezés súlyosbította csönd. A hallban is ültek, és nappal is égett a villany. Mondták, hogy balra hátul, az udvar fele találom a főszerkesztő szobáját. Sík Csaba átvette a dossziét, menjek vissza két hét múlva.

Visszamentem. Hellyel kínált egy dohányzóasztalkánál. Jók az írásai, mondta, határozottan a tehetség jeleit mutatják. Variálta néhányszor, hadd örüljön a szerző. Mélyen megérti, mondta végezetül, hogy a fiatal írót csak a szerelmi tematika izgatja, de azért nem ártana, ha néha egyéb témát is választanék. Elhallgatott, felállt, felálltam, nyújtotta a dossziét. Átvettem és azt mondtam: azért még itt hagynám egy kicsikét. Sík Csaba értetlenül állt. A dossziét, amelyben egyetlen szerelmi tárgyú írás sem volt, letettem az asztalkára.

Megfogadtam, hogy abba az épületbe soha többé nem teszem be a lábam. Nem is tettem azután sem, hogy a Münnich Ferenc utca ’89-ben megint Nádor utca lett. Úgy alakult azonban, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a Magvetőnél, amely már a Vörösmarty téren székelt, három könyvem jelent meg Zsámboki Mária szerkesztésében. Két évtized szünet, majd 2005-ben a Szervita téri nagy kerek asztalhoz ülhettem le nagy boldogan levonatot javítani. Azóta húsz könyvemet adta ki a Magvető. Ha netalán elszámoltam, Szegő János kijavít.*

* Szegő János 21 könyvet számolt össze. – Elhangzott november 17-én az Átriumban, a hetvenéves Magvető Kiadót ünneplő rendezvényen.