HVG.hu, 2021. október 8.

RÉVÉSZ SÁNDOR

Az ellenzék – győzelme esetén – pillanatok alatt elveszítheti az erkölcsi alapját arra, hogy a demokratikus normák hiteles képviselője legyen. Még akkor is, ha nem borítja fel sorjában a jogállami normákat a jogállami normák helyreállítása végett. A borításba is, a nem borításba is el lehet veszíteni a hitelt, de most nem ezzel a dilemmával foglalkozunk, mert ezzel foglalkoznak elegen.

Amivel nem foglalkozik senki, az a felkészülés az új 2006-ra. A város szétverésére.

A bukott nagybűnözők kis garázda mezei hadai el fogják árasztani és szét fogják verni a várost. Ugyanis szeretik szétverni a várost. Régen nem volt benne részük. Talán drukkolnak is az ellenzéknek, hogy legyen. Önmagában is szeretnek dolgokat és személyeket szétverni, mert ilyesmiben találják meg a kielégülés lehetőségét, de ráadásul lázadónak, hősnek, nemes ügy harcosainak, szoros és kemény közösség részeseinek, valakinek érezhetik magukat.

Régen nem volt alkalmuk a városszétverésre, most lesz. Ürügy lesz erre az ellenzék győzelme önmagában és minden ténykedése, a jogrend változtatása, vizsgálatok, letartóztatások, választásokkal kapcsolatos gyanúsítások stb. Ürügy lesz, megrendelés lesz, bátorítás lesz – lesz balhé.

És most az államelnöki székből nem Sólyom László fog bátorítani, akinek Gyurcsánnyal szemben még igaza is volt, csak az volt a súlyos tévedése, hogy erkölcsi felháborodás kitörésének minősítette a szélsőséges hadak ámokfutását. Most Áder János fog bátorítani, aki 2006-ban penetráns rágalomözönnel hergelte a Kossuth-tér deszperádóit. „Vádolom Gyurcsány Ferencet…” kezdetű mondatokban huszonöt pontban minősítette bűnelkövetőnek az akkori miniszterelnököt, amelyek közül több mint tíz év alatt egyet sem sikerült alátámasztani.

De hol lesz a rendőrség? 2006-ban hol volt? Először béna volt, utána brutális (is). A saját bénaságából fakadó frusztrációját verte le kegyetlenül és megbocsáthatatlanul az immáron ártalmatlanná tett elfogottakon.

Az a 2006-os rendőrség már négy éve szocialista-szabaddemokrata kormány alatt működött, és egyáltalán nem látszott rajta, hogy változott volna a korábbiakhoz képest. Gergényi kifejezetten Pintér-jellegű főkapitány volt, nem véletlen, hogy Pintér nem is látott kivetnivalót az ő 2006-os ténykedésében. („Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter nem gondolja, hogy Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány törvénytelenül járt volna el a 2006-os tömegoszlatásokkor.” Magyar Nemzet, 2010. május 5.).

Azt a rendőrséget, amellyel jövőre mennek szembe a vérgőzös falkák, készen kapja az új kormány. A belügyminiszternek alig lesz ideje bemutatkozni nékik.

Ez azonban nem számít majd semmit, amit az Orbán–Pintér-örökség rendőrsége tesz, azt az új kormány teszi majd, illetve természetesen Gyurcsány bábkormánya, hiszen tudvalevőleg Gyurcsány fogta 2006-ban is az összes gumibotot, és ő irányította valamennyi gumilövedéket: Megjöttek Gyurcsányék, megjött a rendőrterror. Nem a jogállamot, hanem a rendőrállamot állítják ezek vissza.

Ezt előre meg fogják jósolni. Rá lesz ez a jóslat építve Kálomista Gábor kurzusfilmjére, és a jóslat be fogja önmagát teljesíteni.

Ha nem vagyunk nagyon optimisták, akkor ezt a veszélyt kivédhetetlennek kell minősítenünk. Ez pedig defetista minősítés, tehát muszáj nagyon optimistának lennünk.

A rendőrségnek sajnos megvan a maga kormányoktól független karaktere. Számos felmérés igazolja, a belső kommunikációs csatornák időnkénti megnyílása alátámasztja, hogy a rendőrség rasszizmussal, előítéletekkel súlyosan fertőzött testület, amelyben az az uralkodó attitüd, hogy a rendőr működésének törvényes korlátai a törvényesség fenntartásában korlátozzák a rendőrt, azok áthágása tehát minimum bocsánatos vétek, de inkább erény, becsület és dicsőség dolga.

A rendőrség karaktere csak lassan változik akkor is, ha eltökélten változtatják, és olyan civilizáció veszi körül, amely ezt a változást inspirálja. Az elmúlt három évtizedben ilyen eltökélt törekvés nem létezett, a rendőrséget körülvevő civilizáció ebben a tekintetben nem változott, hacsak nem romlott. Ami hosszú szocializációs folyamatot, sok időt feltételez, arra nem lesz idő semmi.

Ha mégis van remény, akkor azt a következő hónapokban nagyon eltökélt háttérmunkával lehet megszolgálni.

Először is meg kell ijedni 2006 eljövetelének lehetőségétől. Aztán eltökélten keresni kell azt az embert, aki képes lehet arra, hogy a rendőrséget kézbe kapva eltökélten megszervezzen egy olyan csapatot, amely a vad utcai provokációkra hatékonyan és jogszerűen képes válaszolni. A rendőrség most csak saját hajlamai, ösztönei, rutinja ellenére tud így cselekedni, olyan erős ember kell, aki megérteti, hogy most ez a szigorú parancs.

Erre alaposan fel kell készülni. Nyilván a háttérben.

A jó hír az, hogy az országos rendőrfőkapitány leváltásához, kinevezéséhez egy miniszterelnök is elég.