444.hu, 2025. november 7.
UJ PÉTER
271.0.1.
„I’m forever blowing bubbles
Pretty bubbles in the air
They fly so high
Nearly reach the sky
Then like my dreams
They fade and die
Fortune’s always hiding
I’ve looked everywhere
I’m forever blowing bubbles
Pretty bubbles in the air”
(Amerikai táncdal 1918-ból, a hetvenes-nyolcvanas évektől, mint a West Ham United szurkolóinak „himnusza” – Fradi-indulója – lett világhírű, és eképpen a világ futballhuliganizmusának elsőszámú slágera.)
Hevenyészett műfordításom:
„Ha nekem egyszer sok pénzem lesz,
Fölülök a röpülőre.
Úgy elszállok, mint a fecske,
Magasan a levegőbe!
Amerre én járok, bámul a világ,
irigylik a sok pénzt, amit költök rád.
Én a sok pénzt nem sajnálom,
csak te légy a kicsi párom!”
(Népiesch kamudal, tippem szerint, mindenestre a Waszlavik Gazember Petőfi Velorex Ullmann Mónika Sámán László-féle verziót ajánlom belőle, némi szövegmódosítással. Sajna csak ilyen gyöngécske minőségben találtam meg, bár a koncert láthatóan remek hangulatú. Bónusz, hogy rögtön utána az egyik nagyszerű Bada Dada-költemény megzenésítését adja elő.)
271.1. Peak-éjjájbaböl, avagy baböl a babölban (baböl babölnak babölja)
271.1.1. Vissza(-vissza)térő poénsémámmal indítanák (házunk előtt két poénséma állt):
„– Kik laknak az éjjájszódában?
– ????
– Éjjájbuborék!”
(Ingatlannal is elsütöttem már, persze: 175. Semmi se jó, és annak az ellenkezője se; 2024. január 4.)
271.1.2. No, de régóta rá akartam fordulni erre a AI-bubble-ra (a továbbiakban: ejjajbaböl; add nótám: Horváth Iván: Magyarok Babölban) miszerint mesterségesintelligencia-lufbalomra (ád nótám: ÉjjájNena: Nánjundnájncig éjjájlufbalom), és hát egyrészt vigyázni is kell hogyan fordul a zember, egy ilyen baböl könnyen kibörsztöl, és akkor kész a kress, nyakunkon az újabb dotkombukta, ohne szilvalekvár, másrészt meg mindig volt mostanában valami prompt orbánozási kényszer (orbánozhatnók), ami félresöpörte ezt az aprócska globális összeomlásparát, most is paraszthajszálon múlott, mondhatom, mert itt volt ez a penetráns kegyencjáratozás, illetve ahogy minden idők legszuvenírabb magyar kormánya újabb és újabb szopási rekordokat dönt Tranpelnökúr felé (szegény Infantino elnökúr már alig fér oda, bár, meg kell hagyni, nagyon igyekszik), nem beszélve a legkreténebb szitkomszerzők fantáziáját próbára tevően ultrakomikus, lépten-nyomon önellentmondásokba kunkorodó, önleleplező kamukoszorúk, hazugságbokréták terén nap mint nap kibontakozó világra szóló teljesítményekről.
271.1.3. És most, amikor már ráfordulnék (tudom, tudom: ráfordulNÁK), simán lehet, hogy benne vagyunk, nyakig a babölbörsztben, vagyishogy kresselünk, kresselgetünk éppen, mint gyalogbéka csak még nem tudjuk, hogy tényleg-e illetve mennyire.
Szóval mostmár talán késő végigvenni az összes jelet, kipipált csekbokszot, amit ez az éjjájsztori produkált megababöllé válás tekintetében (vonatkozásábannal kapcsolatosan) az utóbbi hónapokban, én a magam részirül úgy tapasztaltam, hogy a Kenneth Galbraith-i étteremben vett „pénzügyi spekulációk” avagy mániák minden fontos ismérvét sikerült teljesíteni. (John Kenneth Galbraithre, munkásságilag szinte az egész huszadik századot – a harmincas évektől kétezerig – átfogó keynesista sztárközgazdászára többször is hivatkoztam már, magyarul is megjelent, eredetileg 1990-es könyve, A pénzügyi spekulációk rövid története – A short story of financial euphoria – az egyetlen könyv, amit ebben a témában, mármint a pénzügyi buborékok, befektetési mániák, tőkepiaci összeomlások témájában olvastam, dfunfaktum, hogy éppen egy hírlevélolvasó, mégpedig bankárszármazású, külföldön dolgozó, azaz idegen zsoldban álló olvasó ajánlására.)
271.1.4. Az a szinte komikus helyzet állott elő, hogy az utóbbi két hónapban nem lehet úgy kinyitni az amerikai nyelvű internetet, hogy ne a gigantikusra fújt éjjájlufiról, a közelgő kipukkanásról, a lehetséges utóhatások irtózatos mértékéről olvasson valamit az ember. Alighanem ez is újabb rekord: ennél megjósoltabb tőzsdekrach, lufidurr nem volt még a történelemben, már kifejezetten az az érzésem, hogy egy metababölben vagyunk, babölderivatívában, tudniillik mintha az éjjájbablözésben is baböl alakult volna ki, vagy legalábbis valami peak-éjjájbaböl.
271.1.5. Amikor gépelgetem ezeket a sorokat, éppen beesik a mailboxomba az Economist egyik hírlevele, a nagy fícsörcikk: Mekkora vagyont tűntethet el (az amerikai befektetők számláiról) egy AI-tőzsdekrach? A gazdasági lap szerint az amerikai háztartások összes vagyonának 8 százalékát. Hogy ez milyen hihetetlen nagy összeg, és mekkora társadalmi megrázkódtatást fog okozni, arra itt nem találok önöknek megfelelő jelzőt. Kibebaszott nagy balhé lesz. (Van.)
Az őrület (mánia) néhány fontosabb legőrültebb őrültségét megpróbáltam néhány mondatban fölsorolni ebben a keddi cikkben, de amire megjelent (a cikk), az éjjájipar és egyben az éjjájkamuzás topvállalata előállt a minden korábbinál erősebb bábölindikátor, szürreális ötlettel, miszerint az éjjájba eddig befektetett, már mindent rekordot nagyságrendekkel meghaladó összegeken felül az amerikai állam legyen már oly szívás garanciát vállalni (értsd: kurva sok pénzt adni) további óriásberuházásokra, hiszen, jaj, jaj, Kína a nyakunkon, és ha megnyeri az éjjájversenyt, akkor itt kő kövön nem marad, és a nemzetbiztonsági érdek meg satöbbi. (Miközben, ahogy a keddi cikkben is említettem, elég komolyan fölvethető, hogy Kína éppen a buborék minél nagyobbra fújásában és elkerülhetetlen nagydurranásában érdekelt csak igazán.)
Gary Marcus, az éjjájkutatóból nagy éjjájszkeptikussá és csalásellenes éjjájhadházyvá vált New York-i professzor pedig legutóbb Brad Gerschet OpenAI-alkalmazottat és -részvényest idézte, aki nemrég meg merte kérdezni Sam Altmantól, az OpenAI vezérigazgatójától, minden éjjájszemfényvesztő legszemfényvesztőbbikétől (a mega-Tribuszernétől), hogy mégis miként tervezi visszafizetni a cég villámgyorsan 1400 milliárd dollárosra duzzadt kötelezettségállományát, mert az évi 13 milliárdos bevételből elég nehéz lesz. Altman nemes egyszerűséggel leugatta a kérdezőt, értelmes választ nem adott. (Nem is tudhatott.)
271.1.6. Nem ragoznám tovább: pénzügyi puskaporos neutronbombán ülünk élesített kézigránátokkal zsonglőrködve, égő kanócú dinamitrúddal a szánkban.
Abban persze még bízhatunk, hogy leszáll a fegyencjárat, kipattan a gép ajtaján a hatvanpusztai zebra-Maradona, a világ legnagyobb általános zsenije, dekáz néhányat a magával hozott lasztival, berúgja a Fehér Ház ablakát, és ahogy eddig mindig mindent megoldott, vagy legalább megmagyarázott (bár inkább az utóbbi), ezt is simán lekezeli, végül is egy lufi, legyen akármekkora, nem lehet gond ekkora labdazsonglőrnek.
271.2. Foreva blowing
271.2.1. Akkor már ideteszem egyrészt a buborékfújós West Ham-futballhuligánhimnuszt, minden idők legfutballhuligánabb zenekarának értő földolgozásában, meg aztán így képes formában is a fent már linkelt Waszlavikot.
271.2.2. Amíg a fenti Waszlavikot keresgettem, megtaláltam az alábbi gyöngyszemet is. (Ja, azt mondtam már, hogy a kilencvenes évek legelején a nyolcvanasok végén én voltam az ország egyik legnagyobb Csiga-Biga-/Waszlavik-rajongója? Nem volt olyan Fekete Lyuk-koncert, amin ne lettem volna ottan. De már az 1986-os csepeli poszt-Beatrice-koncerteken is rajongtam a pomázi ének- és mozgásművészt.) Szóval a mester itt, ezen a 2012-es piliscsabai felvételen egy szál tengóhermonikán, a Paranoid dallamára adja elő a Kispiricsi faluvégen kezdetű népdalt. Be szarás.
271.3. A holdasok üzenik: spóroljatok 28 százalék adót, nyissatok még idén TBSZ-t! [x, miszerint reklám; de tényleg ezt üzenik]