Bevezető a démonológiába

Évtizedekkel ezelőtt ismertem egy szociális munkást, bár akkoriban ilyen munkakör hivatalosan nem is létezhetett. Azért nem, mert ő már a puszta egzisztenciájával rámutatott volna arra a sajnálatos körülményre, hogy a létező szocializmus talán mégse annyira tökéletes, amilyennek mondják, mert hiszen emitt-amott mégiscsak emberek alszanak, sőt néha halnak meg az utcán, és ez az ő részükről – mármint a hajléktalanokéról – nagy tapintatlanság, mondjuk meg úgy, ahogy van, igen csúf dolog.

Mostani államunk a hajléktalanok létezését nagyjából ugyanezen okok folytán szintén nem tolerálja, lévén Mária országa a maga módján ugyancsak földi paradicsom, ha seggünk kilóg a gatyából, akkor is. A hajléktalan szakadt megjelenése viszont arra utalhatna, hogy kormányzó urunk földi paradicsoma valójában mégiscsak egy túlméretezett nyomornegyed, azaz mocskos és büdös, patkányok lakta förtelem, bár akadnak benne többé-kevésbé kiganézott, kiszellőztetett zárványok is. Vannak továbbá metodista lelkésznek, poli­tikusnak, egyetemi oktatónak és más efféléknek álcázott őrangyalok, akiknek valójában nem szabadna létezniük, hiszen erre kormányzó urunktól nem kértek és persze soha nem is kaphattak volna engedélyt. Annak ellenére se, hogy egymást személyesen régről és igen jól ismerik.

Fogalmazzunk világosabban, Iványi Gábor és bűntársai folyamatosan újítják fel a hajléktalanellátó intézményeket, hogy azokat a fővárosi kormányhivatal ne tudja bezáratni, másfelől viszont a kormányhivatal ravasz, s mint ilyen ürügyeket keres és talál, tehát bezárat. A Jó és a Gonosz örök harcának egyik változata ez, előnye, hogy érthetőbb, mint Az ember tragédiája vagy a Faust, hátránya, hogy ez csakugyan vérre megy, abból pedig mindenkinek annyi van, amennyit kapott.

Egyébként pedig embernek születtünk, nem vámpírnak. A vámpír kicsit odébb lakik.

Vagyis az igazi ellenségeket nem az irodalomban vagy a mitológiában, hanem közhivatalokban kell keresnünk, ajtajuk alól kénkőszag szivárog kifelé. Másfelől pedig a neten is fellelhetők, munkálkodásuk eredményét maguk is dokumentálni iparkodnak, bizonyára abban a hitben, hogy jutalmuk az ég áldása leend.

Tévednek, ám ez emberi dolog, viszont küzdenek és bízva bíznak, néha nem is annyira eredménytelenül. Hogy messzire ne menjünk, a Sára Botond irányítása alatt működő Fővárosi Kormányhivatal szeptemberben kezdeményezte az Iványiék által működtetett és legendássá vált hajléktalanellátó, a több mint három évtizede létrehozott Dankó utcai Fűtött utca működési engedélyének visszavonását.

Hogy miért, az nem kérdés, csak.

Azért, hogy ne legyen.

A hajléktalan, ezt be kell látnunk, nem szép látvány, megjelenése gondozatlan, sőt néha riasztó, de ami még kellemetlenebb, az az, hogy a járókelő lelkében, már amennyiben még van neki ilyen, hangyányi kellemetlen érzületet, szégyent vagy valami effélét generál. Pláne akkor, ha a MET (azaz a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) köszönetét is elolvassa: „Hálásan köszönjük, hogy továbbra is támogatnak minket az államtól átvállalt feladatok elvégzésében, és esélyt adnak a máshol nem befogadott, legtöbbször önellátásra képtelen, végtaghiánnyal, krónikus betegséggel élő, kiszolgáltatott emberek túlélésére. Ezek a hajléktalanok más szálláshelyeken nem elhelyezhetők, az itt biztosított alacsony küszöbű szolgáltatásra óriási szükségük van.”

Iványi viszont kemény, elszánt és kitartó ellenfél. Ha harc, hadd legyen harc. Addig nyeste-vágta-kaszabolta a kormány őt is, meg az egyházát is, amíg ez utóbbi Mária országának harmadik legtámogatottabb egyháza lett. Nyilvánvaló, hogy a hatalom bosszúja nem várathatott magára, az üze­net – az iskoláik után a Fűtött utca felvázolt bezáratása – pos­tafordultával érkezett, tartalma nehezen félreérthető.

Apelláta nincs, mért is volna. Bár a legutóbbi, 2022-es népszámláláson kevesebb mint háromezer ember vallotta magát metodistának, idén tavasszal csaknem negyvenszer ennyien ajánlották fel adójuk 1 százalékát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek, Iványi tehát fényes győzelmet aratott. Ne feledjük továbbá, hogy bár ezen a világon tudvalevőleg a Sátán országol, Isten az ő hatáskörét pusztán a hitetlenekre szűkítette. A hívők nincsenek már a hatalma alatt (Kolossébeliekhez 1:13). Ellentétben a hitetlenekkel, akik bizony a Sátán csapdájában kínlódnak (Timóteushoz 2:26).

A képlet világos.

Lehetne még szemelgetni az Újszövetségből emezt-amazt, de minek. Kormányzó urunk a Kísértő csapdájába esett, és ennek folytán kellemetlen élményei lesznek a túlvilágon, míg ellenben Iványi és követői elnyerik a dicsőség hervadatlan koszorúját.

Csak aztán meg ne unják valahogy.