444.hu, 2025. október 10.
UJ PÉTER
267.0.1. „A remény hiba.”
(Nyitómondat Krasznahorkai László 2021-es, Herscht 07769 című regényében)
267.1. A tisztességes, nyugodt gyalázkodás külföldről történő fölforgatása
267.1.1. Tényleg próbálna itten az ember tisztességesen, nyugodtan, a dolgok normális medrében dolgavégezni, országépítni a maga intelligens, konzervatív módján, csak semmi haladás, csak semmi baloldalra jellemző erőszakosság, hanem csupán csöndes munkálkodás, digitális, polgári körözés, kiegyensúlyozott, mértéktartó élethalálharc, szelíd, hagyományőrző Armageddon, szombat délutáni, húslevesemlékű, tweedzakós, szivarfüstillatú halálmegvetés. Például csak úgy fészbókolgatna a zember, szokásos, bicepsz, bicepsz, zászló, zászló, szívecske, basszájba az ukránanyád tiszás köcsög, abba a geciláda rohadt fajtádba karaktergyilkoljál, te, meg leszel torolva, visszatorolunk a Zelenszkij tripperes seggébe, te ellenbétékú sorosbuzi, te, szivecske, szivecske, bicepsz, orbánviktor. Vagy csak humorizágatna, mármint az ember, nagyvonalún, intelligensen, mint egy Pócs „Benny Hill” János, esetleg követné a magyar konzervativizmus kiemelkedő képességű szellemi vezetőjét, a Bartók Béla úti Céline-t, Szánthó Miklóst, pöcsös-csöcsös limerickek, epigrammák és paralelogrammák (ejtsd: palaleloglamma) faragásával, bunda-bunda, szőrös bunda, pina megy az úton, baszd oldalba, széna, szalma, köpönyeg, nyálazd meg a pöcsömet, na, de mindegy is, szóval csak kampányolgatna az ember, békésen, polgárian, orbánian, amikor jön a svéd akadémia, e külföldről finanszírozott, ócska nyomásgyakroló szervezet, és az ukrán titkosszolgálattal, az MI6-szel meg a Soros-hálózattal a háta mögött belefolyásol a választások kimenetelébe, és megválasztja Nóbelnek minden idők talán legorbánellenesebb „íróját” Kraszna Hórkai Tarbélát, aki nem elég, hogy hazaárulóként teszi zsebre ezt az újabb nagy magyar sikert, mindanyiunk közös sikerét, amelyben egyaránt osztozunk, de ráadásul még nemzetgyalázó is, a magyar irodalom világszertei megbecsülése előtt tornyosuló akadály és csimborasszó egyszersmind, akire joggal lehetünk büszkék, bár mélyen megvetjük alattomos, alááskálódó gondolatait, és utáljuk, mint a szart.
267.1.2. Ne feledjük (nem feledjük!), hogy 2002-ben is mit műveltek ezek a „svédek”, amikor a szélsőségesen magyarellenes Imre Kertészt jutalmazták kizárólag a „hollókauszt” kedvéért! Bezzeg a magyar holokausztnak, a Don-kanyarnak, a kommunizmus véráldozatainak nem adtak semilyen Nobelt! A pozsonyi csatáról nem is beszélve. Minderre a korabeli jobboldali sajtó – részben (egészben) ugyanazok a szerzők, akik ma is frontvonalban teljesítenek pártszolgálatot – annak idején alaposan fölhívta a figyelmet, és az eredmény sem maradt el: 2016 után a Nobel-díjat átirányították a hazafiatlan, mondjuk ki, idegenszerű Imre Kertésztől a posztumusz migránselelnes nagy magyar iró Kertész Imréhez, aki számos emléktáblát, és megfelelő számú mameluknak havi fixet biztosító intézetet is kapott a nemzeti kultúrkormánytól.
Nem túlzunk, amikor azt valószínűsíthetjük, az inszinuáció legkisebb szándéka nélkül, hogy ez az eljárás, mármint a Kraszna Hórkai (ráadásul gyulai, bazmeg!, akár ferii vagy gordoni is lehetne!) megdíjazása a magyarságnak, mint világirodalmi tényezőnek jogosan kijáró Nobellal a hírhedetten Magyarellenes, a gyilkos gyerekek migránshordáinak kirívó mértékben elharapózó népirtása következtében összeomlóban lévő svéd társadalom utolsó bosszúja a békeszigete, ártatlan, felékardnyúlbarlangjába Magyarország ellen.
267.1.3. Innen üzenjünk magunknak: ezt sürgősen fejezzük abba!
267.2. Szálasi for Nobel!
267.2.1. Jó, félre a tréfát.
Bár a tréfa, különösen a rossz tréfa (és hogy ez elég rossz tréfa, affelől nem lehetnek kétségeink) félretehetetlen. Pont ezt állítja Krasznahorkai. (Ha jól veszem ki a szavaiból.)
De hogy mennyire képtelenség itt már parodizálni, viccet faragni ebből az egészból, ami eleve vicc, kurva rossz vicc, röhej: már kigondoltam például délután, hogy Wass Albert és ilyenek Nobel-díját is javasolnám majd, erre tessék, Németh Szilárd bedobta, sőt rátett még egy-két antiszemitát, és csak a véletlenen meg talán a szűkös időkereten múlhatott, hogy nem kapart elő néhány elfeledett Szálasi-verset vagy Endre László-novellát. Különben sem lenne abszurd ötlet (a magyar belpolitika jelen szellemi állapotában semmiképp) javítani a zsidó–antiszemita arányon a Nobel-díjasoknál. Most túl azon, hogy élő antiszemita írót kellene javasolni, mert az a szabály.
Még onnan tudtam volna indítani egy poént, hogy Rákay Filip és G. Fodor Gábor műveit kelletett volna megnóbelezni, esetleg a Nélküledet, de szerintem ezzel is előjönnek napokon belül, mostmár kivárom. Majd akkor tessenek röhögni. Kurva vicces lesz. Mint eddig ez az egész.
Na de az sem (az nem) vicc, hogy Krasznahorkainál antiorbánistább írót nem lehetne találni. Keresve se. (Keres, vese?) Aki elolvassa és megérti (!) a Sátántangót vagy az Ellenállás melankóliáját (filmben: Werkmeister harmóniák), annak világos, hogy ezek a művek a világ minden rezdüléséről pont az ellenkezőjét állítják, mint amit az orbáni hatalomkultusz próbál irtózatos erőforrásokkal sulykolni az ország erre fogékony lakosainak fejébe.
Persze a Krasznahorkai-olvasók pláne -értők nem dönthetnek el választást Magyarországon. Talán még egy kerületi polgármesterválasztáson is le lehetne nyomni az összeset. És ezt jól tudják Cinikus Népbutítóék.
267.3. Mélyebben
267.3.1. Most, Nobel-után lesz majd Krasznahorkai-cikk elég. Nálamnál sokkal krasznahorkaistább, értőbb szerzők írnak majd okosakat. Én csak annyit akarnák/tudnák megjegyezni, hogy a Sátántangó regény plusz Sátántangó film plusz filmzene valamint az Ellenállás melankóliája regény plusz a Wermesiter harmóniák film plusz a filmzene egészen kivételes, valószínűleg kultúrtörténeti (nemcsak magyar, de globális!, így Nobel után pláne!) jelentőségű gesamtkunstwerkek vagy micsodák, ahol egészen tökéletes, példátlan harmóniába állt össze írott szöveg, film és zene. Tarr képei teljesen más nyelven képesek elmondani szinte szórul szóra ugyanazt, mint Krasznahorkai szövegei.
De nagyon más nyelven. Nem úgy, hogy „az egyik kép, a másik szöveg”. Hanem, hogy a kép az nagyon pontosan képes megidézni a szöveg világát, de egész más nyelven szól, egész más regiszterekben, a filmekben nyoma sincs a burjánzó regényszövegek olykor széles, manírba hajló gesztusainak, sokkal szikárabbak. Víg Mihály filmzenéje pedig tökéletesen mozgatja a képeket, de sokkal lágyabb, melankolikusabb, mint a látvány, kicsit közelebb érzem a regényszövegekhez.
267.3.2. Azt már szinte ide sem merem írni, hogy…, mert. Mert.
Mert azt fogják gondolni, talán, hogy monomániásan húzom rá az akármimet bármire. Hogy nekem muszáj mindenből kikavarnom AZT.
De a Krasznahorkai-regényekből leginkább azt olvasom ki, hogy mennyire nagyon tudja (az író), hogy milyen mélyen vagyunk a szarban. És ez derül ki az interjúiból is. Hogy nem egy, nem két választással lenne magjavítható a megjavítandó, sokkal mélyebben, alaposabb, lassabb és belsőbb munka lesz (bocsánat: lenne) ez. Évtizedes. Több évtizedes. De száz év alatt belekezdeni sem sikerült.
A 444 köszönti 2015-ben a hatvanéves Tarr Bélát.
267.4. A 444 Falunap II. visszatér: Közép-ázsiai Piknikkoncepció és Plovdélután, Türk Tudatú Fogások Együttműködése (KÁPKPTTFE)
267.4.1. Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, szinte az utolsó utáni utáni pillanatban (tényleg alig bírtuk összeszervezni) jön újabb gasztrorendezvényünk, a tavaly méltán világsikert aratott halfesztivál utóda, a Közép-ázsiai Piknikkoncepció és Türk Tudatú Gasztrodélután.
„Közép-Ázsiában ez valóságos művészet. Az üzbégek nemzeti ételüknek tekintik, rendkívüli tisztelettel kezelik. Elég elmenni a taskenti Csorszu piacra, hogy magyar szívünk összeroppanjon a gasztronómiai perfekcionizmus láttán. A plovkészítőmester komoly, büszke, alapos. Megszállott. Mi ehhez hasonlót eddig nem tudtunk felmutatni. Talán csak az érsekcsanádi halászleveseket, remélem, hogy nem az egyetlen pozitív példa. Nálunk évente egyszer van egy úgynevezett »ország étele«, amire a kutya sem emlékszik már néhány nap múlva sem, addig az üzbégek ezernyi változatban készítik és tökéletesítik becses rizses húsukat, a plovot”.
A fentiek Adorjányi Máriusz (Nyárspolgár) szavai a Bűvös Szakácsról, talán ennyi elég is, nem kell szerencsétlenkednem azzal, hogy megpróbáljam elmesélni, mi az a plov. Perzsa eredetű rizsétel, egyfajta piláf, egyike a világ nagy identitás- és kultúrameghatározó ételeinek, Közép-Ázsia kulináris szívcsakrája, Üzbegisztán gyakorlatilag himnuszértékű nemzeti fogása.
Máriusz, a Nyárspolgár BBQ szabadtűzi kulináris tanszékvezetője (akivel annak idején – úristen, már kilenc éve! – készítettünk szép kis videót is, aztán volt podcastvendégségben) október 25-én, szombaton, az etyeki Plus 52 Event&Gastro Hallban (hallnál, hallon, hallutt) plovot készít nekünk, abszolút autentikus felszereléssel, óriási kazanban, de lesz még velős pirítós, mics, valami saksuka-menemen-brijam-lecsó-szerű zöldségragu is, ez utóbbi saját előadásomban. Lesz még baszk sajttorta is, csodakávégépből csodakávé, beszélgetés, közönségtalálkozás, ökörködés. A rendezvény félszabadtéri jellegű, tehát: sapka, sál!
Kábé ezekből áll össze a 444 második falunapja (az első a tavalyi, legendás, sőt ikonikus halfesztivál volt, amelynek utólagos képeit meg is tekinthetik legitt), amit alig néhány nap múlva, október 25-én tartunk tehát. Jegyeket itten lehet vásárolni, és a kicsit részletesebb program is megtalálható az oldalon, például, hogy lesz busz meg ilyesmi.
A jegyek száma erősen korlátozott.
Plovkészítés Taskentben.
267.5. Malacok malacok malacok malacok malacok malacok malacok [Mindig lesznek sztónerok]
267.5.1. Régen linkoltam már ide KEXP-t, amely ugyebár seattle-i illetőségű zenei rádió, eredetileg egyetemi projekt, igen kitűnő, progresszív zenei ízléssel, ennek megfelelően a hallgatóság sem volt túl népes, még akkor sem, ha játszott némi poptörténeti vagy popipartörténeti szerepet a nyolcvanas évek legvégén, a kilencvenesek elején, a grunge műfaj vagy micsoda (hullám!) promótálásával. Az internet illetve a Youtube aztán globális szenzációvá és ízlésformálóvá tette a kis helyi rádiót: ma már nincs a közepesnél fontosabb vagy izgalmasabb zenekar a világon, amely (aki) ne ugrana, ha a KEXP-től hívnák. A 3,5 millió feliratkozós YT-csatornán megjelenni rang, hatás, dicsőség. A KEXP globális hatása még a poptérképeken szinte láthatatlan Magyarországig is bőven elér: a seattle-i rádióállomás magyar nyelvű Wikipedia-oldala részletesebb, mint Ottlik Gézáé, három hete pedig szenzációszámba ment, hogy Kevin Cole a KEXP dj-legendája föltűnt néhány budapesti lemezboltban.
267.5.2. Na, szóval, már régebben is linkolgattam KEXP-es Youtube-okat, de mostanában kevésbé figyeltem, mi folyik arra. Szerencsére Balásy Zsolt, a stoner metal műfajának hűséges és lelkes követője fölhívta a figyelmemet arra, hogy néhány napja a lehető legészakangolabb zenekar, a Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs (tessék megjegyezni: hét Pigs) koncertezett a KEXP rendezvényén. Ismét. Mert kábé két éve már voltak egyszer, bár akkor a rádió stúdiójában zenéltek, nem színpadon. A Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigst tehát stonerszerűségnek szokás mondani, de szerintem inkább amolyan space-poszthardcore, ami tagadhatatlan rokonságban áll – márcsak a fazonok, a gitárfogások, a ruhák, a sehova sem passzoló énekes, miegyebek miatt is, de a soundot is tudom rokonítani – az Idlesszal, szóval leginkább olyan, mint a Hawkwind és a Monster Magnet lenne bekeverve a Red Fanggel és az Idlesszal. Zsolt külön is ajánlja ezt a remek kis előadást a stonerfejlemények után érdeklődő Bombera Krisztának.