266. Pillantás a gödörből

266.0.1. „A komisszárral való beszélgetés után Szergej más színben látta a világot. Az új világ nem tetszett különösebben jónak, vagy legalábbis nem föltűnően, de olyan világ volt, ahol neki, Szergejnek dolga van. Elindult hát.” (Esterházy Péter: Idő van; függelék)

266.1. Erősebb kutya alakítja a poszttrúsz kommunikációs tereket

266.1.1. Tudom én, hogyne tudnám! Pont én ne tudnám?! Ha valaki tudja, az én vagyok! Én mindig is tudtam. Úgy tudtam!

Attól tartok meg is írtam már. Sőt, biztos, hogy írtam, de úgysem emlékszik senki. Mindegy.

Hogy a parasztbácsis-repülős viccé népszerűsödött Moldova-anekdotában vagyunk.

Vagy, hogy a klasszikus, kilencvenes évekbeli Para-Kovács Imrét parafrazáljam (hihi, haha, hehe): lábon hordjuk ki az agyhalált.

266.1.2. Már az ellenzéki (nem Orbán-hívő) közönség is egyre kevésbé kíváncsi arra, mi igaz és mi nem, mi valódi és mi hamis. Az anti-Orbán tömeg is csak hinni akar, ellenvallást alapított, élén az ellenpápával. Ellen az ellen ellen. (Sátán sátán hátán.) Azt aztán a legkevésbé sem akarnám állítani, hogy egyik kutya másik eb, vagy pláne, hogy zsák a foltját, még kevésbé, hogy kinek a pap, kinek a papné, de azt azért bátortalanul mindenképp, hogy a reménybeli kikecmergés (a gödörből, hol nemzet sűlyed el) esélyét kábé a végtelenbe tolja, mivel a valóságtalanodott álközélet a lehető legjobb terep a szélhámosoknak, és ha ennyink marad, mint társadalmi interfész, ez a tetszőlegesen manipulálható kommunikációs tér, akkor itt egész egyszerűen mindig az nyer, aki jobban, erőteljesebben, a lehető legnagyobb eléréssel manipulál. Brute force.  Nem kell mondani, kinél van.

266.1.3. Az ember persze nem tud nem kárörvendeni magában egy picit, amikor elszabadult a zsoltbácsis nenszikés őrület, mert most azok nyakába ömlik, akik jó két évtizede dolgoznak azon, hogy megszűnjön a valóság. Hát megszűnt. Tessenek elfogyasztani.

De, ahogy tetszenek látni a fentebbi okfejtést, kár lenne inni ennek a medvének a bőrére, merugye a medve mink volnánk, a mi bőrünkre megy, mennek, azt viszik a vásárra, és a végeredmény, mint fenn.

266.2. A tarkón lőtt féllábú törpe sprintpluralizmusa

266.2.0. További ceterumcenseózgatások.

266.2.1. Nem az a kérdés, hogy az Orbán-rendszer megbukott-e (meg-e búkot?).

Megbukott.

Amennyiben tutibiztos, hogy nem képes már az alattvalók életminőségén javítani. Sőt, radikálisan ront, napról napra, még akkor is, ha bizonyos csoportok bizonyos anyagi körülményeit (és nem, nemcsak a rendszerelitét) időlegesen javítani tudta. De mentális és morális értelemben az ország megrogyott. Mostanra már gazdaságilag is, nem függetlenül az előzőektől.

266.2.2. Az sem kérdés, hogy ma az állampolgárok többsége elutasítja a rendszert. Ha tisztességes és szabad választásokat rendeznének MOST, a kormány simán vereséget szenvedne.

De – és ez egy kurva nagy DE, ez egy 93 ezer négyeztkilométeres DE, ez egy másfél évtizedes DE, ez egy billió forintos DE – nem rendeznek tisztességes és szabad választásokat.

Sem most, sem később. Sőt, nem rendeztek már 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben sem. Tulajdonképpen ez wishfulthinkinges feltételezés sem értelmes, hogy mi lenne ha. Mert nem lehetne. Fogalmilag kizárt ilyen tizenöt év után.

266.2.3. Ha Magyarországon maradt volna bármi is egy plurális (értsd: lehetséges volna a hatalomváltás)  politikai rendszer emlékéből, akkor másfél ilyen évtized után, Matolcsy-alapítványok, Mészáros-jachtok, Tiborcz-ingatlanok, hatvanpusztai zebrák és mezőgazdasági épületek, Európa-csúcs infláció, lélegeztetőgépek, kegyelmi ügy, miegyebek után, Európa második legszegényebb országában a kormánypártoknak az egyszázalékos támogatási küszöb környékén kellene küzdeniük.

Nem ott küzdenek. De nincsen is plurális rendszer.

A kampány pedig most indulgat. És ez olyan futóverseny – hogy a sportmetaforák iránti igényt is próbáljam kielégíteni –, ahol az egyik induló féllábú törpe, akit start előtt még gyorsan tarkón a lőnek, a másik induló pedig Ferrarival gurul a rajtvonalhoz. A végén a közönség meg elfogadja, hogy akkor ez tényleg futóverseny volt. (Elfogadta 14-ben, 18-ban, 22-ben, most miért ne fogadná?)

Most még ugye ott tartunk, hogy féllábú törpe kisántított a pályára, a Ferrarit már bőgeti Orbán, a közönség őrjöng, és a féllábú törpe ezúttal szarrá veri a Ferrarit. Hiszen, szurkolnak maguknak: 14, 18 és 22 már a múlt, this time is different!

266.3. Rendszer a rendszerben

266.3.1. Nem vagyok nagy rajongója a Partizán Vétó című elemző műsorának, éppen azért, mert maga a megközelítés, a kampánystratégiák, választási „programok”, ilyesmik értékelgetése, boncolgatása akaratlanul is Orbánnak, illetve a választási autokráciának játszik, sőt a rendszer legfontosabb és legnagyobb szélhámosságát támogatja: tudniillik segít fönntartani a politikai versengés látszatát, azt az illúziót, hogy itt tényleg választásokat rendeznek. De: ezúttal, mármint a múlt heti adásban Ruff Bálint nagyon hatásosan és frappánsan foglalta össze, hogyan építette ki Orbán – szpojler: teljesen illegálisan, alkotmány- és jogellenesen! – irtózatos méretű kampánygépezetét.

266.3.2. És ez az évente ezermilliárdokba kerülő, kilopott állami pénzekből fenntartott hálózat messze nem minden, amit Orbán a választások befolyásolására bevet: ezen felül még számtalan állami erőforrás (önkormányzatok, kormányhivatalok, állami cégek, hatóságok), illegális módszerek (lásd: tiszabruai/tiszabői típusú csalások), illetve jogi eszközök (a választási törvény módosítása) állnak a rendelkezésére, de még a fantáziánk is kevés ahhoz, hogy elképzeljük hány és hány módszere van, illetve nem a fantáziánkkal van baj, hanem ebben is erőforrásokkal: emberek százai, ezrei állnak rendelkezésére, hogy ezeken a módszereken dolgozzanak. Például most előkerült valahonnan újabb kétszázezer határon túli szavazó. Vagy van olyan sejtésem, hogy rövidesen fogunk csodálkozni, milyen AI-kamuvideók záporoznak majd a Facebookon, Youtube-on, Tiktokon százezerszám mindenféle fedőszervezetek és kamuprofilok hálózata és profi külföldi technológiai szolgáltatók révén.

 (Egyébként a fenti Partizán-videóban összefoglalt folyamatot a 444 is számtalan cikkben dolgozta föl, Rényi Pál Dániel szinte csak ezen pörgött tíz éven át.)