Népirtó és népirtott

Az Izrael által elkövetett népirtás vádját álló- és mozgóképek látszanak igazolni. A képeken halottak, romok, kaotikus körülmények között élő emberek láthatók. Minden tárgyszerűnek tűnik.

Valójában nincsenek semleges képek. Háborúban a legkevésbé. Ezek a képek nem a valóságot ábrázolják, hanem valóságot rendeznek meg. Meghatározott szerepük van. Azt ábrázolják, amit látni kell. Ez lehet a valóság, tehát igaz, de lehet az ellenkezője is. Nagyon vigyázni kell annak, aki képek alapján ítél, hogy tényleg azt látja-e, ami tény.

*

Különösen így van ez, ha a képnek nem adják meg a forrását, a készítőjét, a pontos helyet, a pontos időt. Vagy valamelyik jellemzőjükhöz kétség fér. Természetesen kép ábrázolhat valós helyzetet akkor is, ha ezek hiányoznak, de ha hiányoznak, akkor nagyon sokat számít, milyen körülmények között készült. Gázában ilyen körülmények között a képek háborúja is folyik.

Az általa megszállt övezetbe Izrael nem enged be tudósítókat, csak katonai kísérettel. Az ilyen „kísérésekből” születő hírek eleve kétségeket ébresztenek. A még meg nem szállt Gázából ezzel szemben csak helybeli vagy odaérkezett arab újságírók tudósítanak. Ők hivatalosan a Reuters, az AP és egyéb nagy hírügynökségek megbízottai. De mert Gázában a Hamász az úr, a beleegyezése nélkül nem működhetnek. Terrorszervezetről van szó. Kizárt, hogy tudósíthatnának anélkül, hogy ne lennének jó kapcsolataik a szervezettel. Az általa uralt területen nélküle eleve semmi sem történhet. Döbbenetes, hogy mindennek ellenére ijesztően sokan veszik készpénznek a gázai felvételeket. Melyek ráadásul többnyire nincsenek azonosítva.

A háborúban a propaganda különösen fontos. De azért annyi közölhető egy felvételről, hogy melyik hírügynökségtől való, és az pontosan hol, mikor vette föl. A legtöbb esetben tökéletesen adathiányos felvételek láthatók. A tálalásuk olyan, mint valami ellentmondást nem tűrő, kőkemény tény. Mintha ezzel eleve bizonyítva volna minden. Az is, hogy a népirtás Izrael célja. (Izraelben és annak kormányában valóban vannak, akiknek ez a célja.) Egy kivétel ismert, az Arab Ambiance sétálófelvételei. Érdemes beléjük nézni. Megnézni az embereket, mostani állapotukat. Vajon honnan van a benzin és a térerő a mobilozáshoz? Az árusítóhelyek honnan szereznek árut? A nemzetközi hírszolgálatokhoz kizárólag a Hamász által elfogadott vagy megtűrt tudósítók által közreadott hírek és képek jutnak el. A romos lakóházak önmagukban semmit sem magyaráznak.

Meghökkentő, hogy a Hamász, és mindazok, akik a folyótól a tengerig dalát zengik, nincsenek népirtással vádolva. Vagy csak államok, illetve kormányok lehetnek népirtók? De hiszen a Hamász egyben Gáza ura, kormánya. És többek között 2023. október 7-én a Be’eri kibucban adott ízelítőt abból, hogy nagyon tud népirtani. Mindezt a nemzetközi fórumok képviselői többségükben csak terrorcselekménynek tekintették, mintha nem jelezné a népirtási szándék kifejezését.

Az egyik, Gázában minap megölt Al-Dzsazíra-újságíró (az ott is született Anas al Sharif) Izrael szerint a Hamász tagja volt. Persze lehet, hogy csak azért barátkozott velük, hogy szabadabban dolgozhasson. Az Al-Dzsazíra a Hamász nézőpontját közvetíti. Talán a Völkische Beobachter újságírói közül se volt mindenki náci. A kommunista államok nyugati tudósítói között is voltak nagyon kedves, művelt emberek. Még csak párttag se volt mindegyikük. Egy másik „újságíróról” pedig állítólag kiderült, hogy maga is túszokat tartott fogva, amiről az egyik kiszabadult túsz vallott. A médiamunka és a propaganda közötti határok Gázában nem ellenőrizhetők.

Menyire megbízhatóak ilyen körülmények között a számok az áldozatokról? Akármelyik oldaltól származzanak is. Az izraeli esetben legalább tudható a forrás, a másik esetben „palesztin szervezet”. Melyik hitelesebb? A demokratikus államokban értelmezhető újságírói működés lehetősége ilyen körülmények között hogyan feltételezhető? Miben különbözik a Hamász közlése egy kommunista vagy fasiszta állam, de akár a mai magyar közszolgálati rádió és televízió hírszolgálatától?

Hamász-harcosokat csak a túszok átadásakor lehet látni, teljes katonai öltözetben és fegyverzetben. Hatalmas termetű, fiatal, erőtől duzzadó, álarcos férfiak. De köztudott, hogy a Hamász harcosai harc közben civil ruhában vannak, és a Hamász húsz békeév alatt – miután Izrael kivonult Gázából – kialakított harcmodorának lényege, hogy a civileket használják fel fedezékül. Állásaikat a lakóházakban, iskolákban és a kórházakban alakítják ki. Élő fedezékek, a Hamász katonai infrastuktúrájának és élő pajzsának a részei. És az így megölt szerencsétlen civileket, gyerekeket, nőket, orvosokat viszont kommunikációs eszközként vetik be. Hulláikkal felmutathatják a népirtó Izrael képét. Két legyet egy csapásra.

*

De mégse a Hamász népirtó, hiszen csak saját népét áldozza föl. És úgy tűnik, hogy a feláldozandók között vannak, akik ezzel egyet is értenek. Arról viszont felhívások és nyilatkozatok jelennek meg a nyugati világban, hogy Izrael népirt, mert ártatlanok is meghalnak. Nincs viszont olyan harci eljárás, amely a Hamász fenti taktikája esetén elkerülhetővé teszi ezt. Ilyen körülmények között sok ártatlan ember is az izraeli katonai válasz áldozatául esik. Nem ezt vitatom. A képek özönéről, az információ sajátos formájáról írok, amivel a közvéleményt árasztják el.

Érdemes összehasonlítani a magyar, német és angol Wikipédia-szócikkeket a Hamászról. A magyarban puszta katonai műveletként írják le a 2023. október 7-ével kezdődő terrortármadásokat. „[S]okszor hajt végre Izrael elleni támadásokat”, mintha pusztán az izraeli „merényletekre, mészárlásokra és háborús bűnökre” adott harcászati válaszok lennének. A legocsmányabb fordulat: a túszok helyett „számos foglyot ejtettek, akiket a Gázai övezetbe vittek”. A „terrorista” kifejezés csak abban az összefüggésben fordul elő, hogy egyesek annak minősítik a szervezetet. Viszont: „a Föld államainak döntő többsége azonban nem tekinti terroristáknak őket”.

Izrael és az UN Watch szerint az ENSZ gázai élelmiszer-segélyező szervezetébe (UNRWA) Hamász-tagok épültek (például Suhail al-Hindi, aki a Hamász Politikai Irodájának is tagja lett, vagy Fatah Sharif). A szervezet tagadta, majd elbocsátott többeket. Ennyi. Fényképek tanúsítják, hogy a szállítmányokat már a teherautó-konvojok beérkezése után életerős civil férfiak rohanják meg. Más fényképek szerint a fiatal férfiak ütlegelik azokat, akik a szállítmányokat menet közben megpróbálják kifosztani. Semmit se tudunk arról, hogy kik, mikor, miért. Megint más fényképek szerint a gázai üzletekben az izraeli segélyszállítmányok küldeményeit árusítják. Az ENSZ-en keresztül beérkező élelmiszer-szállítmányoknak a Hamász uralta az elosztását. Ennyi és ilyen adat ismeretében kell megítélni azt, hogy most Izrael ellenőrzi a szállítást.

A minap Ibrahim al-Arini gázai török újságíró az éhínség bizonyítékául egy csontsovány kisgyermek képeit adta közre. Utólag kiderült, a gyerek betegség miatt ilyen sovány. Számít is ez? Izrael eleve népirt, és kész. Nem, nem lelketlenségből írom mindezt. A jelenséget írom csak le, a képi irányítást. Ami hamisnak, árulkodónak tűnik.

A következők mindig ismétlődnek: sebesülttel rohannak fiatal férfiak valahova, kötözőhelyre. Szenzáció. A kép szélén nézelődő, álldogáló férfiak. A nyugati állami és kereskedelmi televíziók képernyőjén egy láthatatlan ügyészség vádiratai, melyekkel szemben nincs védekezés. Hogy képesek ezerszer ugyanezt mutatni, minden elemzés nélkül? Senki se készíthetett hátulról egy filmet, hogy mindez miként állt össze.

Nem kétséges, hogy a gázai háború elválaszthatatlan a mostani izraeli miniszterelnök politikai túlélésétől. Az se, hogy az ortodox politikai erők Izraelben afféle teokratikus fasisztoid klónok. És az is nyilvánvaló, hogy kétállami megoldás kellene, aminek feltétele, hogy Izraelben kormányváltás történjék.

Azonban Izraelben – több, a szomszédos arab államok által Izrael megsemmisítésére indított eredménytelen háború ellenére – sokáig próbálkoztak a kétállami megoldással, és a palesztinok politikai képviselői voltak azok, akik ezt nem akarták. Jórészt ennek reakciójaként az izraeli belpolitikában megerősödött a szélsőjobb. A 2020-as Ábrahám-megállapodás után azonban az arab államok fokozatosan normális kapcsolatokat alakítottak ki Izraellel. A Hamász 2023-ban azért támadott, hogy megakadályozza a lassan újrainduló folyamatot: az arab államok és Izrael kiegyezését, vele a kétállami megoldást. Ez a támadás egyértelműen népirtás célzatú volt. Jóvátenni majd, az öldöklések végén, nehéz lesz. (Részletesen: Izrael sorsa. Szombat, 2023. december 20., www.szombat.org)

Hasonló jobbratolódás játszódott le Európában. A nem ellenőrzött és fékezett bevándorlással megerősödött a szélsőjobb. Nem a demokratákból lett kevesebb. Nekik természetesen igazuk volt. És az sem kétséges, hogy szükség volt bevándorlókra Nyugaton. A nem muszlim hátterűek többsége talán be is illeszkedett. Elgondolkodtató, hogy ugyanakkor a török bevándorlók nagy többsége következetesen és nagyobb arányban Erdoğanra szavaz, mint az otthoni török lakosság. A bevándorlókkal szemben azok rágtak be a leginkább, akik a társadalmi ranglétrán maguk is eleve vesztesek. Akik tehát szintén valahol áldozatok. Nekik elég, ha a bevándorlók kisebbsége nem illeszkedik be. És az is kiverte a biztosítékot, hogy jelentős részük segélyekből elél. És ezért mindezzel szemben a Fideszre, Le Penre, az AfD-re stb. szavaznak.

Feltűnő, hogy akik szerint Izrael egésze népirtás követ el, milyen erős ellenszenvvel, olykor indulatokkal reagálnak azokra, akik ez vitatják. A magát haladónak tartó baloldaliak és liberálisok egy része a fenti forráshiányos, enyhén szólva különös információk alapján úgy véli, ők járnak a helyes úton, és ők adják az egyetlen és igaz humanista választ mindarra, ami Izrael körül történik. És akaratlan szövetségeseik az antiszemiták, akik viszont egyelőre bajban vannak, mert utálják az arabokat is, és ezért nem tudnak felhőtlenül Hamász-pártiak lenni.

*

Egy álláspont igazságtartalmát az dönti el, hogy mennyire van összhangban a tényekkel. A tények azonban nem mindig ismerhetők fel könnyen. Csak az ítélhető meg ilyenkor, hogy valaki mit és hogyan állít róluk. A Hamász taktikája, hogy a népirtó szerepébe kommunikálja Izraelt. De ennek a kommunikációnak a módja, jellege árulkodó. Mert nem azonosítható be az, amit tényként tálalnak. Ezzel a kommunikációs háborút a Hamász a „haladó világnézetűek” táborában meg fogja nyerni. A fegyvereset hiába veszíti el. A végleges veresége csak akkor jön el, amikor az Ábrahám-megállapodásnak megint folytatása lesz. Van idő.