parameter.sk, 2025. szeptember 14.
SZÉKY JÁNOS
Háború Ukrajnában, politikai gyilkosság az Egyesült Államokban, rendőrattak, lángok, kukaborogatás Párizsban. Forr a világ mocskos tengere. Most nézzünk valamit, ami feltehetően kevesebb közvetlen hatással van térségünkre. De azért tanulságos.
Ez a valami ne legyen, mondjuk, a 280 milliós Indonézia, ahol egy motoros futár esett egy viszonylag békés korrupcióellenes tüntetésen a rendőri erőszak áldozatául, miután kiderült, hogy a parlamenti képviselők tízszer annyit kapnak lakásbérleti térítésként, mint a minimálbér. Ezt követték a tüzek, a rombolás stb. Válasszuk csak Nepált.
Nem különösebben nagy ország a Himalája alján és völgyeiben, területe másfélszer, lakossága háromszor akkora, mint Magyarországé. Szép, de szegény. A fővárosban talán kilencszázezer, vonzáskörzetében, a sűrűn lakott Katmandu-völgyben mintegy ötmillió ember él.
A tiltakozó mozgalom itt a „Gen Z” megjelölést választotta magának, mivel a résztvevők zömmel huszonnyolc év alattiak, vagyis a Z generáció tagjai
A trigger, azaz a közvetlen kiváltó ok: a kormányzat szeptember 4-én betiltott huszonhat közösségimédia-platformot. Az előzmény: augusztus 25-én egy kormányrendelet – ismerős a hülyének néző magyarázat: „nem a kontroll, csak a szabályozás” szándékával, a „demokrácia jegyében”, éppen csak a szuverenitást nem mondták – előírta, éspedig egyhetes határidővel, hogy a külföldi tulajdonú platformok jegyeztessék be magukat az illetékes hatóságnál. A kínai TikTok, a japán Viber megtette, az orosz alapítású, de Dubajban bejegyzett Telegram beadta a kérelmet, s így elkerülte a betiltást, csakhogy a megátalkodott nyugatiak, köztük a Meta, az X, a YouTube és a WhatsApp nem voltak hajlandók, nem siettek.
A trigger, a végső pofon a betiltás volt, a népharag viszont a korrupció ellen irányult. Így mondták a megszólaltatott tüntetők is, az elemzők is. A korrupciót természetesen nem lehet centivel mérni. Valamennyire segít, hogy a World Economics korrupcióérzékelési ranglistáján Nepál 100-ból 27,3 ponttal a középmezőny alján van, kicsit Ukrajna alatt (Magyarország 36,4-gyel szintén alsó középkategóriás, Burkina Faso és Dél-Afrika között), de ez a szám csak azt mutatja, hogy a megkérdezettek átlagosan milyen súlyosra saccolják hazájukban a korrupciót.
Ha azt próbáljuk úgy nagyjából felbecsülni, hogy összegszerűen mennyi tűnhet el a politikai hatalom környéki zsebekben, mennyire pofátlanok a politikai hatalomból részesedők, elég annyit tudnunk, hogy a tüntetők következetesen az adófizetők pénzéről beszélnek. Namost Nepálban az államháztartás összbevétele 2024-ben euróra átszámítva kb. 8,5 milliárd volt. Magyarországon ennek a tízszerese. A hatalmi maffia által ellopható – és így ellopott – pénzek nagyságrendi különbsége is durván hasonló lehet.
Ezt a különbséget talán plasztikusabban érzékelhetjük, ha a megszerzett vagyontárgyakat nézzük. Magyarországon legföljebb egy gazdaudvarnak hazudott főhercegi birtoktól rebben a szem, ha egyáltalán történik valami. És nem mennek ki miatta tömegek az utcára, max. hümmögve pötyögtetik a telefonjukat. Rohadt korruptak vagyunk, csúnya dolog, de hát az az egy-két (három, négy, öt) bank, szállodahálózat, üdülőzóna, harmincöt éves autópálya-koncesszió mind hozzátartozik, ahogy a harminc évre titkosított minisztériumi megrendelés a miniszter által nem sokkal korábban megvett repülőgép-gyártól, a kastély, jacht, magánrepülő, külföldi fedőcégekben elrejtett monopólium-részesedés. Stb., stb. a végtelenségig.
Nepálban viszont a korrupció látható jelei sokkal szerényebbek, leginkább hogy a nepo kids vagy nepo babies néven ismert ifjú politikus- és funkcionáriusivadékok és -nejek a felső árkategóriájú, de egy-kétezer dollárnál nem drágább fogyasztáscikk-szerzeményeikkel hencegnek a közösség médiában – Hermès hátizsákkal, Dior hoodie-val, Horizn Studios bőrönddel. Egy minisztercsemete azzal keltett közfelháborodást, hogy elitmárkás ajándékdobozokból rakott ki magának karácsonyfát (mellesleg hindu többségű országban) a köznép elámítására. Ám a szegénységet ismerve a fényűzés érzékelésében itt is alkalmazhatjuk a tízszeres szorzót. Az a divatholmi, ami ezer dollárba kerül, olyan, mintha nálunk tízezerbe kerülne. Miközben Nepálban a falusi gyerekek ötöde alulfejlett, esetleg halálos beteg lesz a rossz táplálkozás miatt, a munkaerő nyolcvan százaléka képzetlen, külföldi aljamunkára van ítélve úgy, hogy a hazautalt keresetek fölérnek a GDP 30 százalékával, és a nettó átlagfizetés még a „gazdag” Katmanduban is 107 000 forintnak felel meg (270 euró). A nepo kids kivagyisága elég ahhoz, hogy a tömegek vonuljanak ki az utcákra, ott ne fékezzék magukat, tomboljanak, kockáztassák az életüket, és megbuktassák a kormányt.
Mivel az audiovizuális tömegmédia vagy a kormány kezében van, vagy gyáva, a kormánypártoktól függetlennek mondható minőségi írott sajtó pedig kevesekhez jut el (ismerős), a Katmandu-völgyi Z generációsok dühös százezreinek nem lehetett beadni, hogy a közösségi platformok betiltásával valamiféle légből kapott szabályok betartatása a cél külföldiekkel, nem pedig célzottan az ő maradék szabadságukat akarja széttaposni a hatalom, a saját disznóságainak elszánt védelmében.
Megjegyzendő, hogy az ország legnépszerűbb politikusa Balendra Shah, a függetlenként megválasztott katmandui polgármester, harmincöt éves rapper, aki korrupcióellenes programmal lépett föl (ő maga híresen nem korrupt, és politikus minőségében kerüli a médiaszereplést), s akinek 2022 óta sikerült megtisztítania a fővárost a mindent ellepő, a folyók mentén több méter magasra halmozódó szeméttől (a takarítás tehát szó szerint értendő).
A magyar rendszerhez hasonlóan Nepálban sem hagynak helyben vagy osztanak vissza törvényben meghatározott százalékot a központi adónemekből, azaz a személyi jövedelemadóból és/vagy áfából. Ott a fő bevételi forrás a vagyon-, avagy ingatlanadó, valamint a céges adók, de a közismerten korrupt központi kormány rendkívül találékony abban, hogy a jogos bevételétől is megfossza a várost. (Ismerős. Kitérő vége.)
A legnagyobb csapást alighanem a WhatsApp betiltása jelentette. Ez ugyanis nemcsak a közügyekben való tájékozódás alapfóruma, hanem a kommunikációs infrastuktúra gyengesége miatt nagyrészt itt zajlik az üzleti élet. Nem egy nepáli cég már el se fogadja a sima e-mailen küldött szerződéseket, a WhatsAppot kell használni. Abban a pár napban, amíg a betiltás hatályban volt, félni lehetett, hogy leáll a gazdaság nem állami része, a honi „versenyszféra”, amit a baloldali kormányok eddig nem tudtak felszámolni (a két legnagyobb kormányzó erő, vetélkedő együttműködésben, egy szocialista és egy kommunista párt).
Szeptember 8-án kitört a felkelés, vagy ahogy harcosai szeretik nevezni, a Gen Z forradalom. Nem volt békés. Kezdetnek tizenkilenc tüntetőt lőttek le a rendőrök. A tiltakozók válaszul felgyújtották a parlamentet, a miniszterelnök házát, a földhivatalt és a geodéziai szolgálat épületét (a föld- és ingatlanjuttatások részei a korrupciós rendszernek), rendőrőrszobákat. Egy volt miniszterelnök elmenekült a házából, sorsára hagyva mozgássérült feleségét, aki benn égett. Az utcákon üldözőbe vettek s agyba-főbe vertek politikusokat, tisztségviselőket, funkcionáriusok hozzátartozóit, rendőröket (mások menteni próbálták őket a népharag elől). Több mint 14 000 fogoly tört ki a börtönökből, közülük mostanáig 3723-at fogtak el újra. Türk úr, az ENSZ osztrák emberi jogi főbiztosa közölte, hogy az erőszak nem megoldás.
Annyiban megoldás volt, hogy 1 (egy) nap alatt elérték a betiltás visszavonását és a koalíciós kormányt vezető K. P. Oli Sharma – egyébként „parlamentáris” kommunista, kb. az európai GUE-NGL hosszúsági körén, Oroszország- és Kína-barát – miniszterelnök lemondását. Az utcákról eltűntek a rendőrök és a biztonsági erők emberei, helyüket a katonák vették át, úgyhogy egyre többen tartottak katonai hatalomátvételtől.
A Katmandu-völgyi Gen Z nem nyugodott meg, a gyújtogatás folytatódott. A köztársasági elnököt Nepálban – a magyar rendszerhez hasonlóan – nem közvetlenül választják, és az alkotmány – a magyarhoz hasonlóan – szimbolikus szerepre kárhoztatja, nehogy megzavarja a mindenkori miniszterelnök köreit, de ettől a végrehajtó hatalmi jogkörétől elfelejtették megfosztani. Fölmérte a helyzetet, hamar talált egy passzust az alkotmányban, ami lehetővé tette, hogy engedjen a tüntetők követelésének, és szeptember 12-én kinevezze ügyvezető kormányfőnek a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét, aki politikailag semleges, semmilyen párthoz nem tartozik, viszont általánosan megbecsülik korrupcióellenes aktivitásáért. Sushila Karki az ország első női miniszterelnöke.
Elhárult a katonai kormányzás fenyegetése, a jelek szerint marad az alkotmányos demokrácia, de várhatóan kevésbé korrupt kormányzó elitekkel. A következő parlamenti választásokra jövő márciusban kerül sor, és természetesen nem lehet tudni, milyen összetételű lesz a szövetségi parlament vagy 2027-től a hét tartományi gyűlés.
Mondtam, hogy mindez tanulságos. Nem a párhuzamok miatt. A bizakodás, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerén alapuló liberális képviseleti demokrácia nyugati modellje világszabvány lesz (lásd Fukuyama), nemigen élte túl az ezredfordulót. A Nyugat politikai világában, az Egyesült Államoktól Romániáig a külső és belső szabadságellenes szereplők által könnyen manipulálható és polarizáló hatású közösségi média végképp bizonytalanná tette, hogy ez a modell egyáltalán tartható-e. Hiába látszott 1945-től a kilencvenes évekig ez a legjobb garanciának a zsarnoksággal szemben. Ezen a körön kívül, a globális Délen azonban a közösségi médiának más a szerepe.
A platformok, ahol a rezsim nem elég éber, mint például Kínában, módot adnak nemcsak a viszonylag szabad tájékozódásra – formális sajtószabadság nélkül –, hanem a zsarnokságok, rossz és korrupt kormányzatok elleni stratégiai és taktikai szervezkedésre is. Azaz politikai cselekvésre a parlamenti és pártpolitizálás megkerülésével. Kenyától Nepálig, Indonéziától Bangladesig sorra cselekvő- és hatóképességük tudatára ébrednek a Z generációs dühös emberek, telefonnal a kezükben, egyre gyakrabban a One Piece manga és tévésorozat halálfejes kalózzászlaja alatt.
Ám a modern társadalmak mindenhol tagoltak, tehát az érdekek egyeztetésére van szükség, és az nem megy az évszázadok alatt bevált képviseleti elv félredobásával. Hogy hogyan egyeztetik össze a következő fázisban a globális Északon és Délen a valós idejű kommunikáció generális lehetőségét a késleltetést ajánlatossá tévő és közvetítést igénylő, a többség zsarnokságát kiküszöbölő képviseleti demokráciával, egyáltalán, lesznek-e valakik, akik elgondolkoznak ezen, azt én nem tudhatom.
Magyarország a kétféle politikai civilizáció között a földön csücsül. A fékek és ellensúlyok fogalma vagy a képviseleti elv elsőbbsége sohasem tartozott a politikai anyanyelvhez, az akár egy békés, „színes” forradalomhoz szükséges indulat és kockázatvállalási készség viszont hiányzik. Aki érti a módját, könnyedén és sikeresen vethet be a közösségi médiában másodlagos fontosságú és áltémákat a telefonjukon lógó városi tömegek folyamatos borzongatása és így passzivizálása céljából.
Ahhoz, hogy valami jobban működő szabad politikai modellt találjunk az 1945 után kiteljesedett liberális képviseleti demokráciánál, Magyarországon előbb meg kellene valósítani. Azt, hogy a parlament parlament legyen, a pártok valódi pártok, hogy a fékek és ellensúlyok fékezzenek és ellensúlyozzanak. Vagy meg kellett volna valósítani. Ki tudja, lehet, hogy már késő.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.