Már pakolnak

Mária országa mostantól kezdve négy alappillérre épül, úgymint 1) tisz­tes­sé­ges munkabér és 2) megélhetést jelentő nyugdíj, Magyar Péter kötcsei jövőképéből ennyi értelmezhető konkrétumot sikerült kihámoznunk, legalábbis első blikkre, a harmadik és negyedik alappillér mibenléte bizonytalan. A Telexen olvasható tartalmi összefoglaló leginkább a Télapó zsákjára emlékeztet, akad benne minden jó, arany dió, mogyoró, minden, ami szem-szájnak ingere. Magyar Péter kormánya emellett aktív és hiteles tagja lesz az EU-nak és a NATO-nak, nem fogad „diktátorokat és háborús bűnösöket”; politikamentessé teszi az igazságszolgáltatást és a rendfenntartást, létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, a köztévé pedig független lesz, és remélhetőleg éppoly színvonalas és szórakoztató, amilyen mostanság.

Szabadidejében Magyar Péter működőképes egészségügyi és szociális ellátórendszereket, nemkülönben színvonalas oktatást tervez gründolni, szépkorú honfitársainknak nyugdíjas SZÉP-kártyát ígér, a határon innen és túl élő magyaroknak pedig egységet. Hogy aztán ez a bizonyos egység milyen lenne, mért volna kívánatos és főleg hogyan tervezik megvalósítani, az egyelőre nem tudható, menet közben azonban bizonyára ez is kiderül.

Mindent a maga idejében.

Izgalmasabb ennél az a helyzetkép, amit Takács Péter egészségügyi államtitkár osztott meg az Index olvasóival, abban van ihlet, képzelőerő, sőt dramaturgiai érzék, alkotója két teljes újságoldalnyi terjedelmű expozéban fejti ki, mennyire jó minekünk, akik a magyar egészségügy babusgató gondoskodását vehetjük igénybe oly esetekben, amikor kettőt tüsszentettünk, és utána rögtön orvosi beavatkozásra tartunk igényt, kórházi ágyra, sőt talán vastüdőre is.

Műfenyő girlandra mindenképpen, ismereteim szerint Mária országában a műfenyő girland a gyógyulás elmaradhatatlan kelléke, hossza csaknem három méter, extradús, háromszáz ága van, ára ehhez képest semmiség, kilencezernél is kevesebb, igazából lopás megvenni. Ha viszont ennyit se tudunk belefeccölni, keresgéljünk a neten, ott olyan girlandokat láthatunk jóval olcsóbban, hogy attól menten sírva fakadunk.

Arról már nem is szólva, hogy műfenyő girland nélkül győzelem és annak méltó megünneplése el se gondolható, kormányzó urunk pedig jó előre megmondta: „Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostan­tól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, ismernek engem, nem vagyok az az ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve!” Joggal kérdezhetjük tehát, volt-e Kötcsén és környékén az érintett napokban műfenyő girland, ha volt, akkor milyen hosszú volt, tíz méter, húsz, esetleg egy bécsi mérföld, vagy annál is több, ez sajnos nem tudható.

Nyájas olvasóm a „fenyőgirland” szóval ebben a szövegben már harmadjára találkozik, ideje tehát megmagyaráznom, miért. Tavaly karácsony előtt arról volt szó, hogy Orbán Viktor meglátogat egy gyermek­otthont, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság egyik munkatársa pedig előzetesen odament körülnézni, és azt látta, hogy az épület be van ázva. Okos ember volt, hozatott egy műanyag fenyőgirlandot, azt felrakatta a lehullott vakolat helyére, evvel a probléma a nálunk szokásos eljárásrend szerint kielégítő megoldást nyert, a gyermekvédelem pedig azóta is a maga bevett módján működik tovább.

Védi a gyermekeket úgy, ahogyan az tőle a jelen körülmények között elvárható.

A legfőbb kérdés pedig az, hogy kormányzó urunk föntebb idézett fenyegetőzésének kik a címzettei, pontos válasz egyelőre nincs, sejtelmeink viszont lehetnek. Mindazok, akik kormányzó urunk győzelme érdekében nem tesznek meg mindent, ami tőlük joggal elvárható, majd szorulni fognak, de nem kicsit ám, hanem nagyon. További érdekesség, hogy Orbán egy kiszivárgott pletykára hivatkozva nemzeti konzultációt helyezett kilátásba, más szóval bejelentette, hogy pártkampányt fog finanszírozni közpénzből, és emiatt még csak nem is röstelli magát, noha az volna a minimum. Ami pedig a Tisza folyamatos gyepálását illeti, azt igazolja, hogy a miniszterelnöki cipellőbe kavics került, és az egyre nagyobb, vagy legalábbis ő úgy érzi, s emiatt a köz­érzete egyre cudarabb. Ráadásul ez látszik rajta, látja az ellenség is, és ennek megfelelően folyamatosan örvendezik. Kormányzó urunk persze a tyúkszemére akarna lépni, de valahogy már az se sikerül.

Korábban nem volt ilyen. Korábban az ő emberei életüket és vérüket adták volna érte, mostanra ez némiképp megváltozott. Pillanatnyilag a holdudvar azon töpreng, hogy mi lesz 2026 után, mennyit érdemes ebbe most beletenni. Nemcsak a frontpolitikusokról van szó. Eljutott az üzenet Lázár Jánoshoz, Rogánhoz, de a többiekhez is, ők pedig sikeresen dekódolták. A VSquare.org hírlevele szerint számos ismert NER-es oligarcha és az Orbán-rezsim belső körének némely tagjai elkezdték vagyonuk egy részét a kormányközeli bankoktól más, többnyire külföldi tulajdonban lévő magyarországi bankhoz átvinni, ha pedig itthon mozgatják a vagyont, akkor nem kétséges, hogy nemzetközi viszonylatban a hegyeket is megmozgatják. Nem mintha tartanának valamitől, de hát az okos ember részint az óvatosságáról ismerszik meg, részint pedig arról, hogy ilyen irányú manővereiről sohase beszél, ha pedig rákérdeznek, körömszakadtáig tagad.

Sokra nem mennek vele, mármint a tagadással, Magyarország kicsi, mindenki ismer mindenkit, más kérdés, hogy ennek igazából senki se örül. Mindenesetre immár nyílt titok, hogy a holdudvar multimilliárdosai talicskában hordják a pénzt az országból kifelé, közben pedig a Tisza masszívan vezet, és evvel a gyakorlatával láthatólag nem is kíván felhagyni. A Závecz szerint legfőképp a negyvenévesnél fiatalabbak, a diplomások, a fővárosiak és a megyeszékhelyeken élők körében tarol, ahogyan eddig is. Nincs változás, sőt ahogy a 24.hu írja, némely privatizált, Orbán-hű vezetés alatt álló magyar egyetemek is összehangoltan próbálják máshová átvinni a vagyonukat, bizonyára úgy gondolván, hogy a választásokat követően Magyar Péter által feltüzelt gerillák fogják őket kifosztani.

Az udvaroncok félnek, pakolják össze a szajrét, ahogy az ilyenkor lenni szokott. A közember ezt látván csak legyint, majd jönnek helyettük mások, mondja, és bizonyára igaza van.