Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 35. szám, 2025. augusztus 29.
KOVÁCS ZOLTÁN
Mondta-e Orbán Putyinnak a 2023-as őszi találkozójukon, hogy fejezze be ezt a „katonai műveletet”? – kérdezték annak idején sajtótájékoztatón Orbánt, aki szokása szerint a kérdésre nem válaszolt. Ő inkább azt a kérdést tette fel Putyinnak, készen áll-e a tárgyalásokra a tűzszünet érdekében. Miért nevezte katonai műveletnek háború helyett az orosz–ukrán háborút Pekingben? – kérdezték tovább a kormányfőt, aki úgy felelt: „Azért, mert ez egy katonai művelet. Amennyiben nincs hadüzenet a két ország között.”
Ez a nincs hadüzenet jellemzően orbánista torzítás. A II. világháború óta nem szoktak hadat üzenni. Az Egyesült Államok például száznál több külföldi fegyveres konfliktust kezdeményezett története során, ebből öt háborúban tizenegyszer történt hadüzenet. Utoljára 1942. június 4-én három ország, Bulgária, Románia és Magyarország ellen hagyta jóvá a kongresszus a hadviselést.
Az említett sajtótájékoztató idején 2023 decemberét írjuk. A brit katonai hírszerzés idevágó elemzésében 220–240 ezer lehet a háborús sebesültek és 70 ezer a halottak száma az orosz oldalon, 45 ezer az ukrán elesettek száma. Ehhez képest Orbán így folytatta: „Addig örüljünk, amíg nincs háború. Mert ha háború van, akkor általános mozgósítás van, és azt nem kívánom senkinek – mondta. – Hol háborúnak, hol katonai műveletnek fogom nevezni, ahogy a tisztelt vendég kívánja.”
Tehát mégsem az a lényeges, hogy van hadüzenet vagy nincs, hanem ahogy a tisztelt vendég kívánja. Amúgy hadüzenet mind a mai napig nincs, tehát ilyen logika szerint háború sincs – hacsak a vendég nem így kívánja. Tény, hogy létezik a jogi terminológia, de ha egy konfliktusban az áldozatok száma másfél millió körülire tehető – 2025-ös adat –, naponta további ezrek halnak meg, egy szuverén ország területének jelentős részére behatolt az agresszor, megfontolandónak látszik a szavak köznapi jelentése: ott háború folyik, legföljebb a magyar kormány Putyin-barát elnöke nem meri az egyetlen idevágó szót használni: itt háború van, ha tetszik a vendégnek, ha nem. Feltűnőek a hasonlóságok Oroszország mostani ukrajnai és az 1939–40-es, finnországi háborúja között – írja Válasz Online-beli írásában Ablonczy Bálint. „Noha nyelvrokonaink az ukránokhoz hasonlóan vitézül helytálltak az agresszióval szemben, a nemzetközi támogatás sem volt elegendő a döntőnek bizonyult orosz anyagfölénnyel szemben. A finnek megőrizhették függetlenségüket, területük jelentős részéről lemondani voltak kénytelenek, s a Szovjetunió, majd Oroszország befolyást gyakorolt külpolitikájukra. Nem lehettek például a nyugati katonai szövetségi rendszer tagjai.” Ezen éppen a mostani ukrajnai orosz agresszió miatt változtattak. NATO-tagságukat sokáig azonban az a Magyarország akadályozta, amely annak idején még katonákat is küldött az oroszok elleni önvédelmi harchoz. Megjegyzem, az 1939–40-es háborút sem előzte meg hadüzenet, az orosz nyelvhasználatban a határkiigazítás ma is érvényes. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a magyar kormányfő valamiért fél a számára valamilyen rejtélyes okból megbízhatónak mondott Vlagyimir Putyintól.
Jóformán azonos időben történt a Barátság kőolajvezeték elleni ukrán robbantás meg a Munkács elleni orosz dróntámadás. Fürge külügyminiszterünk azonnal a magyar energiabiztonságot súlyosan veszélyeztető akcióként értékelte a kőolajvezeték támadását, és az Egyesült Államok elnökénél tett panaszt a szuverenitására különlegesen büszke Orbán. Trump azt üzente, nagyon haragszik, és ezt üzeni Ficónak is. Ez így elég sovány, de végül is mit várt ettől a sirámtól Orbán. Az ukránok elleni látványos harciaskodáshoz képest mély kormányzati sunnyogás kíséri a munkácsi gyár elleni orosz támadást. Különösen azt az NBC Newsnak adott Lavrov-interjút, amelyben szóba került a munkácsi, amerikai tulajdonú gyár csütörtök hajnali lebombázása is, ahol számos magyar dolgozik. Lavrov kijelentette, hogy nem is hallott róla.
Két nappal később Szijjártó Péter vagy egy órát ült a Harcosok Órájában, és föl sem vetődött, hogyhogy nem hallott Lavrov a múlt heti munkácsi rakétatámadásról. A támadásban több mint húsz ember sérült meg, azt sem tudni, vannak-e köztük magyarok, de ez láthatóan sem Szijjártót, se orosz jó barátját nem érdekelte. Nemcsak Lavrov nyilatkozata nem volt téma, a támadás maga sem, így a külügyminiszternek nem kellett megindokolnia, miért nem kérette be az orosz nagykövetet a magyarok által is lakott város elleni támadás miatt. Mint kiderült, nem is tájékozódott Lavrovtól, hogy tisztázza a helyzetet. Nyilván nehéz ügy ez, két nagyhatalom kegyét a konnektivitás semmire se használható okoskodása jegyében keresni olyan helyzetben, amikor azok szemben állnak egymással. De talán ha a kormányfő meg emberei visszavennének a szájalásból: például jól hangzik, hogy ha egy magyart bántanak a világban, az összest bántják, és nekünk meg kell védenünk. Vajon hol maradt ez a védelem akkor, amikor az oroszok lőtték egy részben magyarok lakta város nagyvállalatát? Elvékonyodott az öblös magyar hang, és lapzártáig szóba sem merték hozni? Sőt megesett a legnagyobb blama: leállították a köztársasági elnököt, aki egy pillanatra azt hitte, önálló entitás, és nevén nevezte a támadót: oroszok voltak. Aztán nem egészen egy napra rá törölte szolidaritási nyilatkozatából az orosz szót. Megint rá egy napra közleményt adott ki a Sándor-palota, melyben a Sulyok Tamás köztársasági elnök Facebook-oldalán megjelent, később módosított posztja ügyében folytatott vizsgálatról írnak. Mint közölték, az utólag módosított poszt ügyében „a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága olyan biztonsági garanciákat hozott létre, amelyek nemcsak minimalizálják, de a jövőben ki is zárják a hibalehetőségeket”. Hogy mi volt a hiba, nem tudni. Hogy mit akarnak kiküszöbölni, azt sem. Hogy mi a véleménye a köztársasági elnöknek az egész vircsaftról, azt sem.
Azt írja Esterházy Péter: Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot. Mint látjuk, Orbánék, noha feltehetően ösmerik az igazságot, mégis folyton belezavarodnak. Hazudni, lássuk be, nehéz.