Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 32. szám, 2025. augusztus 8.
KOVÁCS ZOLTÁN
Újságírók, politológusok, különböző szakmák elismert emberei ülnek az asztalnál, és aktuális politikai kérdéseket vitatnak meg. Többnyire népszerű és érdekes műsorok, a résztvevők általában ismert emberek, aktuális eseményekről mondanak véleményt. Újabban vissza-visszatérő téma Lázár János az utóbbi időkben intenzív szakaszba lépő politikai szerepvállalása. Két-három naponta fölugrik egy köztéri padra, és parázsló beszédeket mond. Maradandó alakítását Kisvárdán mutatta be a nem túl nagy számban egybegyűlt sereglet előtt: „Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél hamarabb hagyják abba.” Már akkoriban sem volt egészen világos, mit jelent a Fidesz nevében üzenni a luxizóknak, merthogy a luxizók túlnyomórészt fideszesek vagy a Fidesz környékén lődörgők. Sőt Lázár maga is az, mégpedig az urizálón luxizó alkategória, lovasparkkal, kastéllyal, fácánvadászatokkal, ingatlanokkal és vidéki földbirtokokkal (forrás a vagyonbevallása).
Erről kellene véleményt mondaniuk a meghívottaknak, de hát mit lehet erről mondani? Azt, hogy van egy ember, aki politikailag kettős életet él? Ez akkora közhely, mintha azt mondanám, Shakespeare jelentős drámaíró volt. A miniszter egyik énje föllép a szószékre, és leleplezi azt az életformát, amiből maga is való, hiszen amikor lelép a magaslatról, hazahajt a kastélyába, és a napi fáradalmakat fácánozással, lovászkodással üti el.
Nehéz erről komoly véleményt mondani. Nem azért, mert a jelenlévőknek nincs véleményük, hogyne lenne, csakhogy a képlet a maga nyilvánvalósága miatt megvitathatatlan. Vagy az Orbán család vagyonosodása, amit csak a vak nem lát, de a kormányfő erről hallani sem akar. A fél országnak hányingere van az egésztől, jachtostul, Mészárosostul, magánhelikopterestül, és nem azért, mert az emberek irigyek, hanem például azért, mert több százezer nyugdíjas havonta száznegyvenezer forint alatt kap. A statisztikai hivatal adatai szerint a 65 évesek és idősebbek szűkös megélhetéséhez minimum havi 140 ezer forintra van szükség, jelenleg négyszázötvenezer ember számára folyósítanak ennél az összegnél alacsonyabb nyugdíjat. Kit érdekelne Rogánnénak meg a baráti körének a nevetséges pancamáris páváskodása, ha csaknem félmillió ember nem élne méltatlan körülmények között? A kormányfő meg akkora politikusi tehetség, hogy ezen a helyzeten nem egyszerűen nem tud, de nem is akar változtatni. Tizenöt éve volt rá, ma már láthatóan föladta a küzdelmet, amit meg sem vívott. Csak választást akar nyerni. Legutóbb a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület országos népszavazást kezdeményezett, a kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson annak érdekében, hogy egyetlen 65 éves és idősebb, Magyarországon élő, magyar állampolgárnak se lehessen alacsonyabb a jövedelme a Központi Statisztikai Hivatal által évente közzétett nagyon szűkös megélhetési küszöbnél?”
Miféle kormányzás az, amelyiket tizenöt év után ilyenre kell rászorítani népszavazással? Nem érez a miniszterelnök ezzel kapcsolatban semmilyen szégyent? Nem hát. Most Dopemannel haverkodik, meg azokkal, akikkel a bratyizása mondjuk száznál több szavazatot hozhat a konyhára.
Valakiknek le kellene váltaniuk ezt a kártékony kormányzatot, hogy legalább valamiféle kármentésre legyen lehetőségük azoknak, akiket megválasztanak, és majd utánuk jönnek. Itt van Ruszin-Szendi Romulusz ügye. Mióta a Tisza Párthoz csatlakozott, hol az a baj vele, hogy nagy volt és fényűző a szolgálati lakása, hol az, hogy kapcsolatot tartott fenn az ukrán titkosszolgálattal, sőt egy NATO-rendezvényen Ukrajnát éltette: Slava Ukraini! Dicsőség Ukrajnának! Ez általános kormányzati vélemény szerint ellentétben áll a magyar kormány hivatalos álláspontjával. Márpedig Orbánék hivatalos álláspontja az üres sumákolás: békepártiság.
Ezt egyértelműen jelzik a kormányinfón elhangzottak is. Vitályos Eszterrel csak a létszám lett teljes, igaz, Szentkirályi Alexandra sem tett hozzá semmit. Egyre többször keveredik Gulyás Gergely saját véleménye a kormányéval, holott ott főként a kormány álláspontját kellene hallani. Gulyás újabban többször kezdi a választ azzal, „ha az én véleményemre kíváncsi”. De hát ilyen alkalmakkor mit számít az ő véleménye.
Mindez csak nehezíti a tévés vitaműsorok résztvevőinek dolgát, a magyar politikai élet színvonala egyre kevésbé alkalmas arra, hogy értelmes emberek vitázzanak róla. És még hol van a kampányfinis!
Most mindenesetre jönnek elő a radikálisok. A magyar kormányzati oldal radikalizmusa a féktelen gyalázkodás, a politikai ellenfél fizikai eltakarításának igénye és a trágárkodás. Ebben nagyjából ki is merül. Itt egy mondat, a Fidesz vezérpublicistájától: „Meddig tűri el az állam, hogy az általa fenntartott egyetemen egy potenciális leninfiú oktasson, aki ráadásul – az alkotmányozáshoz nem kell kétharmados többség ellenzéki győzelem esetén! – nem jogtudós, hanem egy gátlástalan barom.”
Mégis miről beszélt Fleck Zoltán ismert ellenzéki jogász, aki a 2022-es választások előtt amúgy Márki-Zay Péter csapatát erősítette?
Fleck egy Tisza párti rendezvényen úgy nyilatkozott: ellenzéki győzelem esetén akár fenyegetéssel is rá kellene venni az államfőt, hogy a kormányalakításra mindenképp a győztes pártot kérje fel – ettől jog szerint ugyanis eltérhet. Melyik ebben az az elem, amitől a publicista fuldokol? Fleck egy olyan eshetőségre gondol, amiről egyre gyakrabban esik szó: mi van, ha Orbán választási veresége után nem adja át a kormányzást? Ez egyfelől azért is életszerű, mert esetleg szembe kellene néznie az új kormány elszámoltatásával – erre Magyar Péter többször is utalt –, másfelől két legfőbb szellemi példaképe, Trump és Bolsonaro is megpróbálkozott ezzel. Miért ne lehetne ezt fölvetni? Borzasztóan hangzik, ez tény. De az is tény, hogy nem lehet úgy tenni, mintha a köztársaság elnökének pozícióját betöltő személyt szilárd demokratikus és jogállami szellem hatná át. Orbán poloskázós ünnepi beszéde után öt nappal szólalt meg, nem talált benne semmi kivetnivalót: „a jelzett részben nincs hasonlat, de még metafora sem”. Magyarország, vigyázz!