444.hu, 2025. július 25.
UJ PÉTER
256.1. Minden Sturmon Drangtam már II: hagymáztam egy világot magamnak
256.1.1. Nem szeretném elkövetni azt a hibát, hogy értelmet, logikát (már úgy értem, a nyers hatalmi logikától különbözőt), miegyebet keressek az Orbán Balázs/Kocsis Máté/akárki osztályú bio-SLM (small language modell) pszeudo-AI-agentek által hatalompolitikai céllal előállított nyelvi törmelékben, nem meglepő módon a Soros–Brüsszel–rothadó Nyugat–migráns–Magyar Péter–idegen érdek–LMBTQ-lobbi vs. szuverenista faszagyerekek–„nemzeti érdek”–olcsó orosz gáz–Orbánegyzseni tagfelhő-dichotómiában lökik magukból a valóság kisebb szeleteit épp csak a legszükségesebb mértékben érintő, szövegnek tűnő építőipari alapanyagot (sódert), szigorúan ügyelve arra, hogy ennek a szövegtestnek még a környékére se férjenek a jacht, Birkin táska, zebra, hatvanpusztai Versailles, infláció, Putyin-csicska, áruló, akkumulátorgyárak, recesszió, bolgár háztartások fogyasztása etc. kifejezések.
256.1.2. Ilyenformán abba sem kívánnák belemenni, mennyire hazug (hint: nagyon) az a világkép (inkább: világlázálom, miszerint világhagymáz), amit a fejben mostanában meg-megroggyanó nagystartéga és 56-kutató politikai aktaigazgató hint, miszerint közösségeiket hitelesen és bátran képviselő szuverenista politikusok folytatnak itten heves küzdelmet a letűnő nyugati világ nemzetközi intézményeivel. Egy másik nézőpontból, másik fénytörésben kvázi inkább úgy tűnik ez tűnni, hogy gátlástalan és korrupt szélhámosok (a mindig pontos Bayer Zsolt kifejezését kölcsönvéve: szarjankók) kihasználva és ügyesen irányítva az emberek indulatait, a modern kapitalizmus leghatékonyosabb pénzszivattyúit és manipulációs eszközeit működtetve igyekeznek önkényuralmi rendszereket építgetni, már jól látható erdeménnyel: gazdasági leszakadás, elszegényedés, mélyülő társadalmi szakadékok és konfliktusok.
256.1.3. No, de tehát Orbán Balázs, a wanna-be Corvin közi fehérzászlótartó már egyenesen azt jósolta, hogy a nem szuverenista nemzetek el is fognak tűnni itten a süllyesztőben. NEMZETHALÁL lesz, kérem.
256.1.4. Azt ugye tudjuk, hogy a Fidesz (Orbán) elsősorban riogatásra építi a kampányait: a migránosk megeszik gyerekeinket, Brüsszel oddaadja a pénzünket az ukránoknak, az LMBTQIÁÓPQWERTZ-lobbi rózsaszín bőrtangát kényszerít mindenkire, Majka fejbe lövi a nyugdíjasokat, elrabolják az identitásunkat az idegen kívüli lények és így tovább, ami így mindig röhejesnek tűnik, persze, de végül, három választáson bizonyították, honfitársaink közül igen sokan megetethetők ezekkel a marhaságokkal. És itt az ultimátus veszedelem, minden veszdelmek Fedák Sárija: nemzethalál. Ha nem Orbán vezet, a világ szuverenista zsenije, vége a magyarságnak – üzeni főcsinovnyikja.
256.1.5. No, de mi is ez a nemzethalál? Bezony: a 18-19. századi nemzeti romantika kedvenc apokalipszise, nagy nemzeti (romantikus) költőink, Petőfi, Vörösmarty, Kölcsey visszatérő rémálma, eredetileg, direkt a magyarokra célzott formában pedig Johann Gottfried Herder (1744–1803) német filozófus tézise, amely évszázadok óta kísérti a közép- és kelet-európai régió nacionalistáit, rajtuk keresztül pedig kábé mindenkit, de különösképp bennünket, magyarokat. Öt éve, 2020 október elsején, nekirugaszkodtam, hogy hírlevelezzek erről, mármint Herderről valamit, nehezen szántam el magam, mert a téma nem publicisztika/glosszaszerűségek triviális tárgya, inkább nagyesszékben, tanulmánykötetekben, szakdolgozatokban lenne rendesen körbejárható.
256.1.6. Mindenesetre megpróbáltam ebben a pár flekkben legalább felületén megkapargatni a lényeget. Most, tusványozódás idején érdemes fölidézni, hogy az elmúlt kétszázötven évben a környék szinte minden hódító szándékú, gyilkos diktátora, autokratája, II. Vilmostól Hitleren és Sztálinon át Putyinig (Kövér Lászlót és Orbán Viktort még ne soroljuk ebbe a ligába, bár lehet, hogy csak a megfelelő katonai erő hiánya miatt) előrántotta a romlott, dekadens Nyugat rendszerét elsöpörni hivatott, friss, régi értékeihez ragaszkodó (tehát: vallásos, kizsákmányolt, szegény) keletibb népek herderi eszményét, sőt ennek szellemében cselekedett is, egyébként mindegyikük mindannyiszor ugyanazzal az – ismert – eredménnyel. (Mint fönt a szarjankók.)
A Nyugat azóta is – kétszázötven éve, minimum – a tönk szélén, és ami nem sikerült a fenti uraknak, azt majd a felcsúti zseni mindjárt elintézi.
256.1.7. Egyébként még azt is megállapíthatjuk, így két és fél évszázad távlatából, hogy Herder nagy jóslataiból, elméleteiből szinte semmi nem jött be. Érdemes rá támaszkodni a továbbiakban is.
Orbán Balázs sajtótájékoztatót tart Tusványosutt
256.2. Anekdótikus sztórizgatás az elment hercegről
256.2.1. Mint arról minden bizonnyal mindannyian értesültek, a napokban könnyű lett a föld Ózi Ózborn nagybrit származású énekes-táncos-komikus számára. Vagy ahogy a (egy!) kompetens fősodratú média fogalmazni talált: 76 évesen elment a sötétség hercege. (Nem baj, majd visszajön.)
Ebből az alkaromból született is számtalan (számos) visszaemlékezés, sztorizgatás, miegyéb a médiákokban, hiszen megannyi magyar zsurnaliszta őrzött együtt libát Ózival a börmingömi földökön. (Én ezzel úgy vagyok, hogy akinek nem börminge, nem veszi magára. De azt tényleg nem értem, hogy miért nem Börmingemben vagy a börning men.)
Hogy őszinte legyek (és őszinte vagyok), magamnak is csalódást okoznék, ha különb lennék a Deákné vásznánál, és ne lenne nekem is néhány igen tanulságos/szívhezszóló/vicces Ózi-anekdotám. Ezeket lesznek kénytelenek az alábbiakban befogadni.
256.2.2. Az ezerkilencsas évek táján ismertem meg Ózi Ózbornt, Újrúzsszéki Gábor volt, diósgyőr szurkoló, 1972-ben került be a malomba, egy ismerősőm, névszerint Galván Tivadar mutatott be neki, aki az autógyárban dolgozott, akkor még nem sejettem, hogy később békaemberekkel fogok találkozni.
Ózi Ózbornnal tehát minden idők legferencvárosibb házibulijában találkoztam először. Éjfél körül érkeztem a helyszínre, a Lónyai utcába Skoda 105L típusú személygépkocsimmal (1050 köbcenti, 46 lóerő, farmotor, hátsókerékhajtás), néhány fáradt metálzenész társaságában. Egyikük ismerőse volt a házigazda. A megadott címen hallgatóztunk, nézelődtünk, a bérházból semmilyen zaj nem szűrődött ki, semmilyen jel nem utalt bulira. Becsengettünk, beengedtek. Fönt, a harmadik emeleti lakásban (valamiért határozottan harmadikra emlékszem, de simán lehet, hogy negyedik vagy második volt) a házigazda klasszikus, hetvenes évekbeli, haragoszöld, két fehér csíkos Ferencváros-melegítőben fogadott, ami elég meglepő viselet volt ebben a társaságban és korosztályban, hiszen általában mindenki valami rockerszerűségnek, esteleg punknak öltözött, legkorszerűbb változatban valami hátárafordított bézbólsapkás grunge-os, deszkás, crossoveresnek, de az őskori Fradi-melegítő nagyon nem volt benne a pakliban. (1993-94-95-öt írunk.) A buli maga még furcsábban festett: a nappaliban (vagy mi volt a legnagyobb szoba) nyolc-tíz ember hevert párnákon, foteleleken, puffokon, az ülőgarnitúrán, középen, a dohányzóasztal tetején pedig üzemszerűen füstölő, hatalmas barkácsvízipipa állt, három-négy vastag, hosszú, slagból (aka. locsolótömlő) készült csővel. A vízipipa teste pedig jól láthatóan egy méretes orosz (szovjet!) szamovárból készült, néhány házilagosan ráhegesztetett csatlakozóval, egyébként a Fradi-melegítős házigazda találékonyságát valamint a munkahelyén, egy külvárosi ipari üzemben hozzáférhető szakértelmet, szerszámgépeket és alapanyagokat dicsérte.
A dohányzóasztal mellett pedig klasszikus Videoton hifitoronyból, kazettáról, de kábé a leghalkabb fokozaton, alig hallhatóan szólt a Black Sabbath első három lemezének valamelyike (vagy a háromból összemikszelt egyveleg). Ózi ott énekelt nekem tehát, alig suttogva, ez volt a magyarázata annak, hogy miért nem észleltük az utcáról, de még a lépcsőházból sem a metálos bulit. De nem is kellett nagyobb hangerő: a szamovárpipához csatlakoztatott slagdarabokat körbeadogató társaság olyan átszellemülten bólogatott, a füsttől kifinomult hallásuk ezerszer hangosabbnak érzékelte a zenét. Abban a pillanatban, ott, a Ferencvárosban zártam én a szívembe örökre Ózit, a szamovárszekta istenét (aki Újrúzsszéki Gábor, satöbbi).
256.2.3. Mint mondottam volt, a napokban elhunyt rocklegendaikonmítoszhősről számtalan (számos) anekdotikus kis anekdota kering. Ezekből szedett össze egy csokorra valót egykori basszusgitárosa, Boncz Geeza’, és ezek közül válogattam egy részcsokorra valót.
256.2.3.1. Egy alkalommal Börmingemből gyalogtúráztunk Covenrtryba, amikor Chapel Green (bár Csepel legutóbb még red volt) környékén, miután már órák óta bolyongtunk, és régen el kellett volna érnünk a célt, meg hát ugye rendesen fogyasztottunk is a hátizsákban magunkkal cipelt, folyamatosan füstölő szamovárból, szóval be kellett ismernünk magunknak, hogy már nem nagyon tudjuk, hol is vagyunk tulajdonképpen. Szerencsére ekkor föltűnt a földúton egy szokatlan jármű: terepjárásra tervezett kvad volt, a volánnál a nyakmerevítőt és párducmintás palástot viselő Ózi.
– Ózi, te ne haragudjál má’, mégis idevalósi vagy, nem tudod véletlenül hány mérföld még ide Coventry?
– Légvonalban tíz lehet, de én tudok egy rövidebb utat az erdőn keresztül – kurjantotta Ózi, és sátáni kacajt hallatva gázt adott, azzal belefordult a közeli árokba.
256.2.3.2. Az Ózi szólóturné egyik állomásán, Floridában, a turnébusz sofőrje, egyben gyakorlott sportpilóta, Andrew Aycock rábeszélte Ózit, hogy üljön be mögé egy körre, amikor kis, kétüléses sportgépével gyakorol. Az volt a terv, hogy rendesen beszaratja a sima földi körülmények között is egyre bizonytalanabb egyensúlyérzékű énekest. Ózi beül, Andrew izzítja a gépet, felszállás után azonnal meredeken felrántja, szinte függőleges száguld fölfelé, hátranéz Ózira: – Na, hogy vagy?
Ózi csak nyugodtan bólint: – Erre számítottam!
Na jó, akkor ezt figyeld! – gondolta Aycock, és meredek zuhanórepülésbe vitte a gépet. Megint hátrafordul: – Na?
Ózi megint bólint: – Erre is számítottam!
Aycock erre dugúházóba rántja a gépet, és fejjel lefelé repül öt percig. Hátrafordul:
– Na, erre nem számítottam! – mondja végre Ózi.
Leszállás után Aycock kérdezi az énekes, hogy mostmár aztán árulja el, mire számított meg mire nem.
– Hát, hogy behugyozok, arra számítottam. Hogy be is szarok, arra is számítottam. De hogy ez az egész végül a nyakamba ömlik…!
[Még jó, hogy nem léptek bele.]
256.2.3.3. Ózi 1989-ben föllépett a történelmi jelentőségű, moszkvai Békefesztiválon. Ez volt az első igazi, nagy, kurrens nyugati zenekarokkal szervezett metálfesztivál a Szovjetunióban. Ekkor még állt a kommunista rendszer, de már recsegett-ropogott, hónapokra volt az összeomlás. A koncert előtti napon Ózi gitárosával Zakk Wylde-dal lazulgatott Moszkva központjában, természetsen picsarészegen, amivel persze nem tűnt ki az orosz járókelők közül. Éppen a Vörös téren jártak, amikor Ózi odafordul a kigyúrt gitároshoz:
– Te Zakk, toljuk arrébb a Kremlt!
– Ne hülyéskedj, Ózi, nem bírjuk.
– Dehogynem! Meglátod!
Zakk Wylde-nak nem volt kedve vitatkozni a csontrészeg, és mindig ökörködő Ózival, inkább odállt mellé, a Kreml sarkához, és elkezdték tolni teljes erőből.
– Te, várjál, leteszem a táskámat, úgy joban tudjuk tolni! – mondta Ózi, azzal maga mögé egy méterre letette aktatáskáját, amelyben egyébként fél kiló kokain, egy üveg Jack Daniels és egy döglött denevér volt.
Nyomták, nyomták a Kremlt, egyre jobban fáradtak, amikor Ózi fölegyenesedett és azt mondta.
– Jó van Zakk, ennél távolabb már ne toljuk, ez jó messze van, innen már nem is látom a táskámat.
256.2.3.4. Ózi eléggé bebombázva támolygott hazafelé egy buliról Börmingemben, amikor az éjszakai utcán hirtelen meglátott egy apácát (újra virul a fityula). Ózi, mint akibe villám csapott, felüvölt, nekitámad az apácának, üti-rúgja, ahol a éri. Szerencsétlen apáca a földön fetreng jajongva, aztán egy rúgástól elájul. Ózi megáll fölötte, megtörli a kezét, megigazítja a ruháját, és csak annyit mormol maga elé méltalankodva: – Batman, batman… többet vártam tőled!
256.2.3.5. Hosszabb budapesti tartózkodás után Ózi egy nap beballagott a Nyugati téri nagy postára, és föladott egy táviratot:
ORBAAN VIKTOR MINISZTERELNOEK UURNAK, KARMELITA KOLOSTOR, BUDAVAAR
“RENDSZER NEM VAALT BE STOP AZONNAL ABBAHAGYNI STOP OOZI STOP”